Mk 10,13-16.

13. Ekkor,kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. 14 Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk: "Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. 15 Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba." 16 Ekkor átölelte és kezét rájuk téve megáldotta őket.

 Zsolt 1,1-3.

1 Boldog ember az, aki nem jár a bûnösök tanácsa szerint, nem áll a
vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére,
2 hanem az ÚR törvényében gyönyörködik, és az õ törvényérõl elmélkedik
éjjel-nappal.
3 Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében
megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit
tesz.

                      AZ ÚRRAL ELTÖLTÖTT IDÕ

Jézus kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át
az éjszakát.

A KISGYERMEKEK

Krisztusért járva követségben, mintha Isten kérne általunk: Krisztusért
kérünk, béküljetek meg az Istennel. (2Kor 5,20)

A bibliaóra csoportunk egy hosszú étkezõasztalnál gyûlt össze a
diákotthonban kilenc feszülten figyelõ lánnyal egyetemben. Ezeket a
11-17 éves gyerekeket bírói végzés alapján rövid idõre intézményünkben
helyezték el. Éppen azért jöttünk össze, hogy valakinek a csoportból a
születésnapját megünnepeljünk, hoztunk süteményt, játékokat, apró
ajándékot és Bibliát.

FÉNY AZ ÚTON

Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Én vagyok a világ
világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az
élet világossága." (Jn 8,12)

Istentiszteleteink közben a gyermekek rendszerint összegyûlnek egy
rövid tanításra a gyülekezet elõtt. A hölgy, aki ezeket az alkalmakat
vezeti, kitûnõen végzi a munkáját, mindig hagy idõt a gyermekeknek,
hogy kérdezzenek, gondolkodjanak és saját szavaikkal, jól hallhatóan
feleljenek.

E

zAz anyaí szeretet

ezt a mesét , egy kedves klubtagunk küldi nekükTilim, Mártika.

Réges-régen, amikor még édesanyám kislány volt az õ nagymamája mondta el e történetet, amelyet én most elmesélek, mert ma már ez csak mesének tûnik.
A falu végén vályogból épült, nádfedeles házikóban élt egy szegény házaspár. A férj beteges volt, hol dolgozott, hol nem. Sokszor a betevõ falatjukat alig tudta megkeresni Felesége mosni, takarítani járt, miközben sorra születtek gyermekeik egyik kicsi, másik pici így az édesanya egyre ritkábban tudott munkát vállalni, hisz annyi munka akadt a sok gyermek után hogy azt alig gyõzte.

EMLÉKSZEL AMIKOR...?

Emlékezem az Úr tetteire, visszagondolok hajdani csodáira. (Zsolt
77,12

)

Nemrégen a férjemmel meglátogattunk néhány barátunkat, akiket 25 éve
nem láttunk. Mennyi mondanivalónk volt egymásnak! A gyermekeink, akik
Zimbabwe-ben valaha együtt játszottak, már mindannyian házasok voltak,
mi pedig mind nagyszülõk. A férjemmel három városban is éltünk azóta,
hogy elköltöztünk barátaink mellõl. Órákig beszélgettünk közös
élményeinkrõl, melyekre néhányunk emlékezett, mások elfelejtették már.