1Sám 3,1-10.

1 Az ifjú Sámuel pedig az ÚR szolgája volt Éli felügyelete alatt. Abban
az időben ritkaság volt az ÚR igéje, nem volt gyakran látomás. 2 Egy
napon az történt, hogy Éli a szokott helyén feküdt. Szeme már
homályosodni kezdett, alig látott. 3 Az Isten mécsese még nem aludt el,
és Sámuel ott feküdt az ÚR templomában, ahol az Isten ládája volt. 4 Az
ÚR szólította Sámuelt, és ő így felelt: Itt vagyok. 5 Majd odafutott
Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így
válaszolt: Nem hívtalak, menj vissza, feküdj le! Elment tehát, és
lefeküdt. 6 De újra szólította az ÚR Sámuelt, Sámuel pedig fölkelt,
odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így
felelt: Nem hívtalak, fiam, menj vissza, feküdj le! 7 Sámuel még nem
ismerte az URat, mert az ÚR még nem jelentette ki igéjét neki. 8 Az ÚR
azonban harmadszor is szólította Sámuelt. Ő pedig fölkelt, megint
odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ekkor értette
meg Éli, hogy az ÚR szólítja az ifjút. 9 Azért ezt mondta Éli
Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, URam,
mert hallja a te szolgád! Sámuel elment, és lefeküdt a helyére. 10 Az
ÚR pedig eljött, megállt, és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel!
Sámuel pedig így felelt: Szólj, mert hallja a te szolgád.

                            A KERTBEN

Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!
Magasztalnak a népek, magasztal a föld. (Zsolt 46,11)

Szeretem a zajt; nem a hangos, fülsértő hangokat, hanem az állandó,
folyamatos emlékeztetőt, hogy nem vagyok egyedül a világban. A rádió, a
tévé, a családtagok hangja a konyhából, örömmel töltenek el. Amikor
pedig nincs senki körülöttem, én magam csinálok zajt, azt az illúziót
keltve, hogy van társaságom. A társaság iránti vágyam kihat az Istennel
való kapcsolatomra is. Sokszor, amikor már kifogytam a mondanivalóból,
kezdem ismételgetni ugyanazokat a dolgokat, újra és újra, csak hogy
"folytatódjon a társalgás".
Sajnos, miközben én ennyit beszélek, más nem tud szóhoz jutni. Az évek
során megtapasztaltam, hogy Isten nagyon udvarias hallgató, és addig
nem szól, míg én beszélek. Ő addig vár a beszéddel, amíg készen nem
állok, hogy meghalljam.
Végül tudva, hogy ez a nap talán sosem jön el, Isten gyengéden a
kertészkedés felé terelgetett, ami annyira leköt, hogy eszembe sem jut
beszélni. Amikor gyomlálom a kertet, csendben vagyok. Csak a madarakat
és a szél zúgását hallom, mégsem érzem szükségét, hogy beszéljek. A
napom, a családom, a barátaim, a munkatársaim körüli gondolataim
elillannak, és csak Istennel vagyok. A kertben töltött idő imádság
számomra.

Imádság: Urunk, segíts, hogy mindig találjunk egy helyet, ahol
hallgathatunk téged. Csendesíts le minket, hogy meghallhassuk a te halk
suttogásodat.

 Ámen.