Napi Ige és gondolat

Isten Igéjének rövid, gyakorlati magyarázata naponta, kiegészülve egy bölcs gondolattal és egy imádsággal.

„Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, amely azonban Isten előtt kiválasztott és drága; ti magatok is, mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.” (1Péter 2,4-5)

Épülésről, építésről szól mai igénk. Míg élünk, építkező emberek vagyunk mindannyian. Építjük otthonainkat, szépítjük, átalakítjuk, bővítjük aktuális körülményeinkhez, igényeinkhez mérten. De építjük kapcsolatainkat is, hiszen minél nagyobb és erősebb kapcsolati háló vesz körül bennünket, annál nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat. Építjük, bővítjük családi életünket, születendő gyermekek, újonnan a családba került rokonok által. Építjük, bővítjük tudásunkat, elméleti és gyakorlati ismereteinket, mindig tanulunk valami újat, s ez épít bennünket emberként. Ez a mai igénk visszavezet bennünket mindennémű építkezés alapjához, a kezdetek kezdetéhez, a fundamentumhoz, mely nélkül lehet kezdeni egy életet építeni, csak nem érdemes. Az élő kőhöz, az Isten egyszülött Fiához, aki szilárd fundamentumként alapot kínál testi, lelki építkezéseinkhez.

A történelmi egyházakra általánosságban véve igaz, hogy gyülekezeti közösségeink inkább a nyugdíjas korosztály közösségei, ugyanakkor érezzük és tudjuk, hogy az egészséges mégiscsak az lenne, ha a hitnek lelki házát, a Krisztust követő keresztyén életet már születéstől kezdve, egészen kisgyermekkortól kezdve megalapoznánk minden családban. Mert igazán erős, életviharokban is rendíthetetlen csak így maradhat az a lelki ház. Hetvenévesen is lehet alapokat építeni – mondván, hogy akkor már ráérünk ilyesféle lelki dolgokkal foglalkozni -, csak akkor már sokkal nehezebb, s talán nem is mondható már olyan erősnek, szilárdnak az az alap, mint amikor valóban gyermekként belenőhet az ember az Isten tiszteletébe, az Úr félelmébe, a felebarát szeretetébe, a könyörület példájába.

A legnagyobb kincset minden emberi közösségben a gyermekek jelentik. Egyházunkban, gyülekezeteinkben is, hiszen rájuk még valóban lehet építeni a jövőt, ha felelősséggel, komolyan vesszük Isten kezéből az erre vonatkozó parancsot. Nélkülük gyönyörű templomaink sem egyebek, mint élettelen kövek mérnöki precizitással egymásra rakott halmaza. Szép, de élettelen épületek. Csendesek, de amolyan kellemetlen csenddel telik. Lelki házzá, élő kövekből folyamatosan épülő, élettől lüktető közösséggé akkor lehetnek templomaink, gyülekezeteink, ha a Krisztusban elnyert kegyelem alapjára tudunk egyénileg és családilag egyaránt építkezni. Ha gyermekeink életével, jövőjével is oda tudunk járulni az élő kőhöz, és sok áldozat, munka, törődés árán Istennek tetsző drága kincseket, a szeretetnek, megbocsátásnak, irgalomnak élő köveit tudjuk építeni erre az alapra. Gyermekeink élete, életünk, közösségeink csak így válhatnak a mindennapokban otthonná, ahol lakozást vehet a Lélek!         /Gyallai Henrietta/   

***