Ebben az igében, amit sokan olvastunk néhány napja a bibliaolvasó vezérfonalunk szerint, két értéket tesz egymás mellé a szentíró: a pénzt és az Istennel való közösséget.
Pénzen most többet értsünk, mint az, amivel fizetünk a pénztárnál. Jelentse ez az anyagi javak összességét úgy, ahogy Luther Márton olyan kedvesen és szellemesen sorolja, amikor a Mi Atyánk-nak azt a kérését magyarázza, hogy a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Azt mondja: itt gondoljunk mindarra, ami életünk anyagi feltétele: az élelemre, a ruházatra, a lakásunkra, a családra, az emberi kapcsolatokra, de még a szakmai sikerekre is, a hivatásunkban elért eredményekre - mindarra, ami az élet anyagi feltétele. De a teljes életnek lelki feltételei is vannak. Erről sokan sokszor elfeledkeznek, ezért lett ilyen szegényes az életünk, amilyen.
Alapigénk egymás mellé teszi ezt a kettőt: az élet anyagi és lelki feltételeit. Nem kell ezeket egymás ellen kijátszani. Ezek egymással nem helyettesíthetők, de nem azonos jelentőségű értékek. Ez az ige éppen ezt a kérdést intézi hozzánk, amire így új esztendő elején fontos becsületes választ adni: Mi a helyük ezeknek az értékeknek a mi értékrendünkben? Melyiknek mekkora a jelentősége? Egyáltalán megvan-e mind a kettő mindannyiunk életében? Mert sokszor észre sem vesszük, úgy kimarad mindaz, ami Istennel kapcsolatos, ami lelki.
Gondoljunk csak ilyenekre: karácsony ünnepén nagy családi találkozások voltak. Vannak családok, akik csak egyszer egy évben találkoznak. Órákig beszélgettünk. Miről? Megtárgyaltunk mindenkit, aki nem volt jelen, szidtuk a mindenkori vezetést, kiöntötte ki-ki a panaszait, az elégedetlenségét. Sok mindenről beszéltünk, és ha kínos csend állt be, akkor kerestünk valami semleges témát. Bírjuk ki valahogy, éljük túl ezt a találkozót is. És az Úr Jézus neve talán el sem hangzott az Ő születésnapján.
Isten dolgai sokszor teljesen kimaradnak egy ilyen beszélgetésből, és észre sem vesszük. Talán nem is hiányzik.
Vagy hányszor elmondják szülők: én a gyerekemnek mindent megadok. És az a gyerek soha nem hallotta Isten szent nevét a szüleitől, soha nem hallotta őket imádkozni, sose kerül elő a Szentírás, Isten igaz igéje az asztal körül vagy bármikor a családi együttlétek alkalmával.
Közben észre sem vesszük, mekkorát hazudunk, amikor azt mondjuk: mindent megadtam neki. Folytatni kellene a mondatot: mindent, ami az életének az anyagi feltételeihez tartozik. Mintha nem lenne lelke annak a gyereknek. A lelket nem kell táplálni, tisztába tenni, foglalkozni vele, karbantartani.
Aztán olyan is a közélet, mintha nem lenne lelkük az embereknek.
Nem akarom sorolni a példákat tovább, legfeljebb még azt említem, hogy a reggeli készülődésünkben mekkora helyet kap az Istennel való közösség ápolása? Még aki nem cicomázza magát hosszú ideig a tükör előtt, az is belenéz reggel a tükörbe. Valamennyire próbáljuk rendbe hozni magunkat, aztán úgy indulunk el. És az Istennel való közösség kinek fontos? Fordítunk-e annyi időt legalább a lelkünk táplálására, mint a testünkére? Belenézünk-e naponta egyszer legalább az Isten igéjének a tükrébe, ahogy a Jakab levelében olvassuk, hogy a lelki ziláltságunkat is észrevegyük?
Szóval egyáltalán nem olyan természetes, és egyáltalán nem olyan bizonyos, hogy valakinek az életében mindkét értékcsoport jelen van. Annyira az anyagiakra koncentrálunk, annyira túlsúlyba kerül a velük való foglalkozás, hogy elsorvad a lélek, vagy kimarad egészen az Istennel való közösség.
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Süketeknek vissza adta halást,,