Éppen ezért, ebből az ismert történetből azt szeretném ma kiemelni, milyen az, aki a valósággal számol. Mi a valóság, mi az, ami ott volt a szemük előtt. Ott volt kéznél. Ami volt, de nem számoltak vele igazán. Vagy nem számolunk vele mi igazán.
1) Kezdjük azzal, hogy nem számolunk sokszor azzal, hogy van túlsó part. Sokan tényleg nem számolnak azzal, hogy a földi életünk nem más, mint átkelés a túlsó partra. Amikor a világra jöttünk, betettek minket egy kis csónakba, amit úgy hívnak: bölcső, azt meglökték ott a parton, és elindulunk egy vízen. Egyszer megérkezünk egy másik partra, szintén egy csónak formájú valamiben, amit úgy hívnak: koporsó. Ez a néhány év, vagy évtized, amit itt tölthetünk, nem más, mint egy nagy átkelés a tavon, ahol időnként vannak viharok is. Vannak gyönyörű napsütéses csendes időszakok is. Nagy átkelés valahonnan valahova. Nemcsak valahonnan van, hanem valahova is van.
Sokan azt sem tudják, vagy nem tartják számon, hogy honnan indulunk el, arra meg végképp kevesen gondolnak, hogy valahova meg fogunk érkezni, és nem mindegy, hova. Nem mindegy, milyen kikötőben kötünk ki, mert két lehetőség is van, és ezek egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Vagy az örök élet, vagy az örök kárhozat. Isten igéje minket szeretettel figyelmeztet, hogy nem mindegy, mivel töltjük a hajókázásnak az idejét. Ha erre sosem gondolunk, hogy nem mindegy, hol fogunk kikötni, akkor rossz helyen fogunk kikötni.
Ismerőseim közül többen úgy élik az életüket, mintha nem kellene egyszer kikötni. Amikor erről beszélgettünk, hárítottak és hessegették el ezt a témát. Nem akarnak szembenézni azzal, hogy ha hajózunk, akkor egyszer valahova meg fogunk érkezni, s nem mindegy, hova.
Ha most képletesen mondom, ezen a hajón is végigrohangálják emberek az életüket, kergetőznek, vagy hajszolnak valamit, vagy folyik végig a kártyaparti, és a cél az, hogy minél többet nyerjek. De ha rossz helyen kötünk ki, akkor a nyereségemmel együtt pusztulok el. Szabad kártyázni, de arra is kellene gondolni, hogy valahova megérkezünk, és nem mindegy, hova.
Vagy végig alusszák a hajóutat, és sose gondolnak arra, hogy egyszer ennek vége is lesz. És milyen vége lesz? Ezt a néhány évtizedet Isten arra is adta, hogy felkészüljünk arra, hogy ha megérkezünk, hogyan fog folytatódni, mert mindenkinek fog folytatódni. Nem a nagy semmi vár ránk, hanem vagy Őhozzá futunk be, abba a révbe, amiről az énekünk szólt, vagy vár minket karmaival az ősellenség, az ördög. Éppen ezért követ el a Sátán mindent, hogy a hajóúton ne gondolkozzunk a végéről, hogy ott mi lesz, hanem érkezzünk meg az ő karmaiba, és ott már ezen nem lehet változtatni. Itt lehet felkészülni, és itt lehet változtatni.
Jézus kedvesen mondta a tanítványoknak, mikor búcsúzott tőlük: én előre megyek, az én Atyám házában sok lakóhely van, nektek is helyet készítek, és majd egyszer eljövök, magamhoz veszlek titeket, és ti is ott lesztek, ahol én vagyok. (Jn 14,1-3)
A benne hívő embernek ennyi a halál, az elmúlás, a gyász, az örök élet. Persze, sok könnyel és fájdalommal is jár ez adott esetben, de nem amiatt. Sőt, aki tudja, hova érkezik meg, annak a könnye sem olyan sós, és a gyásza sem olyan keserű. Ha gondolunk erre. Aki pedig nem gondol erre, azt Jézus egyetlen kemény szóval jellemzi - és Ő nem szokott ilyen szavakat gyakran használni -, amikor arról a gazdagról mondott példázatot, aki csak arra koncentrált egész életében, hogy teperjen, gyűjtsön, felhalmozzon. Amikor nagyon sok összejött, így szólt: na most már tedd magad kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél. Jézus azt mondja: bolond az éjszaka meghalsz, és kié lesz az, amit összegyűjtöttél?
Ritkán mond ilyet Jézus: bolond, de nem bolond az az ember, aki úgy hajózik végig egy életet, hogy nem érdekli, hova fog megérkezni, miközben felkészülhetne, és már a hajóút is sokkal szebb és gazdagabb lenne, ha készül arra, amit neki elkészítettek: az én Atyám házában sok lakóhely van, és ott lesztek, ahol én vagyok.
Sokszor bizony viharoknak kell jönniük, hogy emlékeztessenek minket erre. Eszembe jutott egy kedves férfi, aki megdöbbentő dolgokat mondott, mikor a második infarktusa után ott ültem a betegágya szélén a kórházban. Azt mondta: tudod, az elsőért még nem, de ezért a másodikért hálát adtam Istennek. Azért is, hogy adta, meg azért is, hogy megtartotta az életemet. Mert eddig sosem gondoltam arra, hogy egyszer vége lesz az életemnek. A hátralevő időt, ha még dolgozhatom, szeretném azzal tölteni, hogy felkészülök. Ezt egy negyvenes, értelmes férfi mondta, aki addig úgy hajózott, hogy nem gondolt arra, hogy egyszer vége lesz, és nem mindegy, hova érkezik meg. Egy ilyen nagy viharnak kellett jönnie, hogy erre is gondoljon.
Vagy az a fiatalasszony, akinek egyszer viharba került a házassága és recsegett, ropogott minden eresztéke. Azt mondta: most döbbentem arra, hogy ebbe a házasságba Jézussal indultam, de aztán mindenféle közbejött, és az egész Jézusügy elaludt a hajón - mintha ezt a történetet idézte volna. Most ez a válság ráébresztett arra, hogy fel kell ébresztenem Őt. És számomra is egészen csodálatos volt, ahogy felébresztette, ahogy megszólalt Jézus, és a nagy vihar után lett nagy csendesség, és olyan békesség, ami a mai napig tart. A gyerekek is hálásak ezért. Egy viharnak kellett jönnie, hogy felébressze Jézust, és gondoljon arra is, mi lesz utána.
Egyszer egy fiatal párral hármasban jöttünk vissza egy kicsi sírtól, ahova egy kicsi koporsót helyeztünk el. Ők mondták azt: eddig sose gondoltunk arra, hogy egyszer minket is letesznek egy ilyen gödörbe. Aztán attól kezdve többször beszélgettünk arról, hogyan lehet felkészülni, s eközben kaptak igazi vigasztalást is Istentől.
Nem sorolom tovább a történeteket. Néha viharokat enged ránk a mi Urunk azért, hogy ráébredjünk arra, hova is igyekezünk? Jó-e az irány? Tudjuk-e: vár valaki minket a túlsó parton, de csak akkor érkezünk meg az Ő szerető karjaiba, ha már a hajón utazás közben felébresztjük Őt és közösségünk lesz vele. Ha pedig minden fontosabb, mint a Jézussal való közösség, akkor Jézus nélkül kötünk majd ki, és kell eltöltenünk az örökkévalóságot.
Mi tudjuk-e pillanatnyilag, milyen irányba halad a hajónk? Ezen akár ma este is lehet változtatni.
2) A másik, hogy van, amikor nem bírunk az elemekkel. Ez különösen a modern ember gőgje, hogy azt hiszi mindenen úrrá lehet, mert az ő nagy esze, az ő eszközei, műszerei, módszerei azok győzelmessé teszik minden erő felett. Meg kellett tanulniuk a tanítványoknak is, hogy van, amikor nem bírnak az elemekkel. Hiába szakemberek, hiába tapasztaltak, hiába tudják, hogyan kell kezelni egy halászbárkát, itt most akkora vihar van, hogy tehetetlenekké válnak. Csurom vizesek, nincs egy száraz négyzetcentiméter sem rajtuk, és örülnek, hogy még nem dobta ki őket valamelyik hullám a halászbárkából. Egyszerűen nem bírnak vele. Hiába az összefogás, hiába a vezényszavak, hiába minden… nagyobb a pusztító erő, mint amivel az ember meg tud birkózni.
A földrengéseket előre jelezni tudjuk, de leállítani nem tudjuk. Ugyanígy van a viharainkkal is, meg sok minden mással, ami miatt szenvedünk. Majd én leszokom, amikor akarok - mondják az alkoholista testvéreink, s nem tud leszokni. Főleg nem akkor, amikor akar. Sokszor a bennünk levő félelemviharokat sem tudjuk megállítani. A harag és a gyűlölet vihart sem. Már nekünk is elegünk van belőle, mert emészt minket, meg tönkretesszük miatta a környezetünket is. Kiderül, hogy ez nemcsak elhatározás kérdése: én mától nem haragszom többé rá! Na de valahányszor eszembe jut, összeugrik a gyomrom, és néha még a kezem is ökölbe szorul. És hiába határozom el, és szeretnék, nem bírom.
Ezek a viharok sokszor este jönnek, mint itt is. Egyegy nagy erőfeszítés után szoktunk ilyen viharba kerülni. Diákok tudják, én is emlékszem a régi vizsgaidőkre, hogy a vége felé követtem el hibákat akár a tanulásban, akár valami erkölcsi hibát vagy bűnt. Meg az élet vége felé előjönnek az ember régi természetére jellemző tulajdonságok, s akkor már nincs szívük a többieknek szólni, ő meg már nem nagyon ellenőrzi magát, s valami vihar keletkezik miatta.
A házasságokban is néha évtizedek után, kapuzárás előtt, este lesz ideges valaki és követ el bűnöket. Este jönnek a viharok és váratlanul törnek ki, mint itt. Elindulnak szép csendes vízen, s egyszer csak méteres hullámok, és nem bírunk velük. Ezt nehezen veszi tudomásul az ember. A Biblia világosan beszél arról, hogy van olyan, hogy én már tudom, mi a jó, és elhatároztam, hogy a jót akarom - írja Pál a Róm 7-ben -, de egyszer csak látom, hogy nem azt teszem, amit akarok, hanem azt, amit nem akarok. Miért csinálom azt, amit nem akarok? Mert nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakó bűn - így mondja röviden. Van egy olyan motor bennem, amelyik néha olyan irányba visz, ahova nem szeretnék menni. Olyat mondok, amit jobb lett volna, ha nem mondok. Úgy viselkedem, ahogy nem akartam viselkedni. - A gőgös ember kénytelen alázatosan tudomásul venni, hogy ezt csak egy nagyobb erővel lehet valahogy helyrehozni. Ha elhiszi, hogy ez a nagyobb erő személyesen maga az Úr Jézus Krisztus, akkor eljuthat oda, mint a tanítványok, hogy felébreszti.
De vajon miért nem ezzel kezdték, mikor már gyülekeztek a fekete felhők? Nem lehetne akkor mindjárt szólni Jézusnak? Uram, ebből vihar lesz, mert mi tapasztalt vízi emberek vagyunk, mielőtt még kitör, segíts rajtunk! Mielőtt még fűhözfához szaladgálnánk segítségért, nem lehetne mindjárt Őt kérni? Ó, de sokszor úgy vagyunk, hogy csak a végén… Amikor már nyilvánvaló, hogy elveszünk, amikor már csak morzejeleket lehet leadni: Uram, segíts, elveszünk! Boldog ember az, aki előbb kiált már hozzá!
Nagy kegyelem azonban az, hogy még ekkor is lehet kiáltani és felébreszteni Őt. Jó lenne, ha minél előbb abbahagynánk a reménytelen akciózásunkat. Szánalmas, amikor az ember vallásosan kezd akciózni: majd én ezt levezekelem. Majd ellensúlyozom ezeket a gaztetteimet jócselekedettel. Akkor próbálja méricskélni és meggyőzni saját magát is, hogy már egálban vagyunk.
A Biblia azt mondja: akármit teszünk, nem tudjuk kiegyenlíteni azt a sok istentelenséget, ami bennünk van semmilyen emberi erőfeszítéssel és jó cselekedetekkel. Annál kevésbé nem bírunk ezekkel az elemekkel, mert itt démoni erőkkel is szembeállunk. A Bibliában a tenger mindig a démonok jelképes székhelyét is jelenti. Amikor az ördögök kérték, hogy az emberből kijőve a disznókba mehessenek, azokat a tengerbe küldték. Ennek van jelképes jelentése. A Jelenések könyvében az Antikrisztus a tengerből jön ki. A tenger ezeknek a sötét, ember ellenes erőknek a jelképe is. Ezekkel nem bír az ember, Jézusnak azonban egyetlen szavára azt csinálnak, amit Ő akar. Ha akarja, elkergeti őket, ha megszólal, meghunyászkodnak. Elkezdenek alkudozni vele egykét esetben: Jó, tudjuk, hogy te messze felettünk vagy, de azért engedd meg nekünk ezt, meg azt… Ővele kell szövetkeznünk, amikor kiderül: nekünk nem megy.
Először is tehát azzal kell számolnunk: van túlsó part, aztán azzal, hogy vannak olyan romboló erők, amikkel nem bírunk.
3) Van Szabadító, sőt ott van a Szabadító. Az, hogy Jézus alszik, nem azt jelenti, hogy nincs, vagy nincs jelen, vagy nem képes segíteni. Ez azt jelenti, hogy Ő meg akarja mutatni nekünk az Ő alvásával, képességeink korlátait, hogy utána felragyogjon az Ő korlátlan hatalma és szeretete. Azért alszik, hogy meglássuk: itt elveszünk. Így magunkban, ahogy vagyunk, elveszünk. Itt nincs segítség, és végre feltétel nélkül tőle fogadja el az ember a segítséget.
Szokták mondani: halál ellen nincs orvosság, és tényleg nincs. Viszont Jézus éppen a halál ellen ad mindig orvosságot. Itt is. Ha Ő nem segít, belefulladnak a tengerbe. A halálból menti ki őket. Az örök életet, az üdvösséget tekintve is az örök halálból ment ki minket. Aki hisz énbennem, ha meghal is él az - mondja Bethániában a két gyászoló asszonynak, mielőtt Lázárt feltámasztaná.
Ő valóban a halálból ment ki minket. Ez egy rendkívül gazdag, sokjelentésű szó, ami itt szerepel: elveszünk. Ugyanez a szó van a sokat idézett János 3,16-ban is, ahol azt mondja Jézus: Úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Elvész, elpusztul, örökre elszakíttatik Istentől, és emiatt kell szenvednie, ezt jelenti ez. Nem a megsemmisülést jelenti. Ebből az elveszett állapotból szabadít ki minket Jézus, csak fel kell ébreszteni, és el kell hangoznia ennek: Ments meg, mert elveszünk! Ehhez pont ezt a három dolgot kell komolyan venniük a tanítványoknak: Jézus nélkül elvesznek, Jézus, ha alszik is, jelen van és felébreszthető, és Ő feltétlenül tud segíteni. Ebből akármelyik hiányzik: nincs segítség.
Amíg nem vagyok bizonyos abban, hogy Jézus nélkül elveszek, akármilyen derék ember vagyok is, a kárhozat vár rám, addig nem fogok így kiáltani: ments meg! Addig lehet, hogy fogok imádkozgatni, vagy vádolni még Őt is a viharok miatt, de nem fogok segítségért kiáltani. Vagy amíg azt hiszi valaki, hogy Ő nincs, mert annyira alszik, hogy nem is érdemes megszólítani, addig megint csak nincs segítség a számára. Vagy amíg nem hiszi, hogy Ő tud segíteni ebben a reménytelen helyzetben is, megint csak nem fog így kiáltani.
Jó lenne, ha ma megvizsgálnánk becsületesen, hogy bizonyosak vagyunk-e ebben a háromban: Jézus nélkül elveszünk menthetetlenül; Jézus közel van hozzánk és megszólítható; Jézus egészen bizonyos, hogy tud segíteni. Akinek a szívében ez a három ott van, mindegy, milyen arányban, meg milyen mértékben - Jézus az icipici hitet is komolyan vette mindig, és arra is válaszolt hatalmasan -, akkor az ilyen ember felébreszti Őt.
Ehhez azonban le kell mondani a gőgünkről. Ehhez el kell jutni oda: "A bátorságom gyávaság, a bölcsességem kábaság, más nem segíthet, ha te nem, fogadj el Istenem!" Aki ezt elmondja, az meghallja Jézus szavát: hallgass! Akkor kiderül: Ő Úr az elemek felett, Úr az ördög pusztító hatalma felett. "Te ki bűnön, poklon, síron egyedüli győztes vagy." Ezt a győztes Krisztust szólította meg a kétségbeesett ember. Egyetlen szóval megfordítja az egész helyzetet.
Ebben a fejezetben újra és újra ismétlődik ez: csak szólj egy szót. A fejezet elején olvastuk a kapernaumi százados történetét, akinek a szolgája beteg lett és azt mondja Jézusnak: ne fáradj el hozzám, te nagy Úr vagy, te innen is tudsz parancsolni a betegségnek, csak szólj egy szót, és meggyógyul a szolgám. Utána következik egy történet, ahol Jézus megkötözötteket szabadít meg, és ezt olvassuk itt: "Ő pedig szóval űzte ki a tisztátalan lelkeket"… Itt mindenütt a logosz görög szó van, ami azt jelenti: ige. Jézus szava ige. Az az ige, amivel Isten ezt a világot teremtette. Az az ige, amit isteni teljhatalommal mondott ki mindig. Így szól rá a viharos tengerre.
Arra gondoltam, milyen jó lett volna, ha ez előbb eszembe jut, és az itt ülők közül néhányakat megkérhettem volna, hogy csak három percben mondják el itt, hogyan gyógyította meg az életüket Jézus egy ilyen szóval. Sokszor beszámolnak erről a testvérek és én is el tudnám mondani azt az igét, amivel először beleszólt az életembe. Hányszor beszámolnak arról, hogy amikor elmentem küszködve, gyötrődve, már semmit sem remélve, egyszer csak kezdtem odafigyelni az igehirdetésre, s hallom, hogy ez rólam szól… Ott valamire választ kapott, valamitől megszabadult. A zsákutcából új irányt mutatott neki az élő Jézus Krisztus. A vigasztalhatatlan szívét megvigasztalta. A békétlenség helyére békességet adott… Szóval, vagyis igével, nem emberi fecsegéssel, hanem igével. Azzal az igével, ami a Biblia nyelvén tettet is jelent mindig. Isten szava és Isten tette ugyanaz. Amikor Ő megszólal, akkor cselekszik. Megcselekszi, amit akar az Ő beszéde.
Ezért érdemes nekünk így olvasnunk a Szentírást, ezért érdemes hallgatni a róla szóló igehirdetést, mert azon keresztül Ő maga szólíthat meg minket.
A tanítványoknak ezt a segélykiáltását szeretném a testvérek szívébe vésni, mert itt fordult meg az ő történetük, amikor elhangzott: Uram, ments meg minket, elveszünk!
Minden ilyen őszinte segélykiáltásra Jézus hatalmasan válaszol. Van úgy, hogy ezt többször is el kell mondani. Néha megvárakoztat minket. Néha valóban úgy tűnik, mintha a kiáltásunk után is még aludna. Próbára teszi a hitünket. Hisszük-e, hogy neki akkor is lehetséges, hogy megvannak a kéréseink Őelőtte, és lehet még az is, hogy nem a kéréseinket fogja teljesíteni, hanem annál többet ad. Nem teljesíti azonnal, de az Isten békessége betölti a szívünket - ahogy ezt Pál apostol is megtapasztalta és a Filippi levélben leírja. Annyi bizonyos, hogy Jézus nem közömbös, amikor mi viharok között hányódunk.
Ha egy mondattal kellene összefoglalni, hogy mire bátorítanék most szeretettel mindenkit, akkor ezt mondanám: kiálts Jézushoz! Úgy, ahogy eszünkbe jut. Komolyan kell venni, hogy nélküle elveszünk, hogy Ő akkor is ott van, ha alszik, vagy úgy tűnik alszik, és Ő egészen bizonyos, hogy tud segíteni.
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Süketeknek vissza adta halást,,