Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan futamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve,és beszélgettek egymással mindarról, ami történt.

Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük.

 Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt.

 Ő pedig így szólt hozzájuk: "Miről beszélgettek egymással útközben?" Erre szomorúan megálltak.

 Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: "Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt ott ezekben a napokban?"

 "Mi történt?" - kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: "Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt;

 hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg.

 Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek.

 Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál,

 de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él.

 El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták."

 Akkor ő így szólt hozzájuk: "Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!

 Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?"

 És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt.

 Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni.

 De azok unszolták és kérték: "Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!" Bement hát, hogy velük maradjon.

 És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta.

 Erre megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük.

 Ekkor így szóltak egymásnak: "Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?"

 Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket.

 Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak.

 Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.

Lk.24:13-35

EMMAUSI  ÚTON

Ketten megyünk, vagy egyedül megyünk...

Hová? - E földön sok-sok Emmaus van.

JÉZUSt idézzük közbe-közbe búsan,

emlékeink is ballagnak velünk...

Így létezünk múltat emlegetve,

csodákra visszarévedezve járunk,

de csüggedésünk annyiszor elárul:

"Ó, mi azt hittük..." (ezt vagy azt ha tette).

Pedig hát EGGYEL többen ballagunk:

hozzánk szegődik új meg új alakban

VALAKI mindig, hogy fáradhatatlan

mondja az ígét, nem vagyunk magunk.

Lelkünk föleszmél, boldog szót rebeg

kenyérben, borban felfedezve testét:

"Maradj velünk, hogy be ne esteledjék,

búban, örömben hadd legyünk Veled!"

/Füle Lajos/

NE MENJ VISSZA EMMAUSBA!

Mondd csak, erre van Emmaus?

Kérlek, testvér, vissza ne fuss!

Ne merülj búskomorságba,

hitetlen csalódottságba!

Ne felejtsd el, mit itt láttál,

Jeruzsálemben mit vártál!

Jézus Mester és Messiás!

Róla írt így Ésaiás!

Próféták már tudták, hogy jő

Isten Fiaként Megmentő!

Ne menj vissza Emmausba!

Ne öltözz át testbe, húsba!

Hiszen benned él a Király!

Muszáj, hogy Őérte kiállj,

hirdetve az Ő országát,

bűn-foglyoknak szabadságát!

Jézus meghalt mindenkiért,

kereszten a vétkeinkért!

De harmad feltámadott!

Úr Krisztusunk már nem halott!

Nyitva áll most az üres sír,

szívünkbe új korszakot ír!

Guti Tünde