Udvaros Béla

– A napokban figyelmes lettem egy felhívásra, amelyet Ön tett közzé. Szíven ütött a hír, hogy az Evangélium Színház létét fenyegető, súlyos anyagi gondokkal küzd. Tényleg ennyire kétségbeejtő a helyzet?

– Egy picit visszatekintenék, mielőtt a kérdésére válaszolok. Huszadik éve irányítom ezt a színházat. Az egész úgy indult, hogy az evangélikus Szentágothai János professzor a Magyar Protestáns Közművelődési Egyesület elnöke bemutatott engem Harmati Béla akkori püspöknek. Beszélgetésünkkor a püspöknek elmondtam, hogy szeretnénk létrehozni egy ökumenikus színházat, amely a magyar nemzeti keresztény kultúrát képviseli. Így jött létre az evangélikusok, a reformátusok, és az unitáriusok részvételével a mi színházunk. Az unitáriusoknál ifjabb Bartók Béla világi gondnok nyúlt a hónom alá. Húsz éven át alapvetően, kétharmad részben ez a három egyház finanszírozta a működésünket, a másik harmadot pedig különféle pályázatokkal fedeztük. Az Antall- és az Orbán kormány idején a Kultuszminisztérium is jelentősen segített bennünket. Az elmúlt hat évben azonban egyetlen fillért nem kaptunk az államtól. Kisebb támogatásokkal vergődtünk el máig. Tavaly azonban eljött a gazdasági válság és kiderült, hogy a 2009-es évre csak az eddigi támogatás felét tudják adni az egyházak, mert az állam lecsökkentette az egyházak támogatását is. A Hiller miniszterrel és Bajnai miniszterelnök úrra történt egyeztetések is eredmény nélkül zárultak, így az egyházak jelentősen kevesebb pénzt kapnak a kormánytól, mint korábban. Fél támogatással viszont én sem tudok produkciót készíteni. Ezért adtam közre azt a felhívást, amivel Ön is találkozott. Erre már több mint 1.600.000 forint támogatást kaptunk, különféle adományokból, és az egyházaktól még idénre kapott kettő millió forintot még nem használtuk el, így ebből a pénzből tudom most színre vinni Az ember tragédiáját.

– Hány előadás lesz?

– Tíz előadásra elég a pénzünk, de biztosan lenne igény a darabra jövőre is. 

– Mikorra tervezik a bemutatót?

– November 6-án van a bemutató, és december 13-án fejezzük be. Eddig mindig átvittük januárra és februárra is az előadásokat, így a sikertől függően szerintem fogunk tartani előadásokat, akár még a Duna Palotában, vagy nagyobb gyülekezeti színpadokon, termekben is.

– A szereposztásról mondana valamit?

– A három főszerepre szerettem volna igazi, nagy sztárokat hívni, de ezt két okból nem tudtam végül vállalni: az egyik ok, hogy fejenként 350-400 ezer forint tiszteletdíjat kértek volna, ami nem egy nagy összeg az ő értékrendjükben, mert ha ők valamiben benne vannak, akkor minimum félmilliónál kezdenek. Ennyi pénzünk azonban nekünk nincsen, az összes bevételt nem adhatjuk oda nekik, de nem is ez az igazi ok. Inkább amiatt nem alkalmazok sztárokat, mert ha lenne tízmillióm, akkor sem vállalnám őket, mert nem tudnának két hónapon át folyamatosan próbálni velem. Nem lenne ennyi idejük, hiszen a Nemzetiben, a Radnótiban meg az Örkény Színházban játszanak főszerepeket. Nekem olyan színészek kellenek, akik minden nap tíztől kettőig próbálnak, hogy ezt a fajsúlyos és terjedelmében is igen nagy művet valóban elsajátítsák. Így aztán ezt a darabot a társulatom tagjai játsszák, akik persze nem akárkik, hiszen nagy sikereket csináltunk együtt. Bánffy György, Kossuth-díjas kiváló művész lesz az Úr. Ádám Lénárt László, Éva pedig Buzogány Márta lesz. Kárpáti Tibor alakítja Lucifert. Mindannyian főszerepeket játszottak már a VII. Gergelyben és példátlan sikerre vitték.

– És Ön rendezi a darabot? Úgy hallottam, hogy tavaly már elbúcsúzott a társulattól és a színház vezetői székétől is…

– Szerettem volna abbahagyni a munkát. Át is adtam a feladatokat egy kollégámnak, akivel 16 éven át dolgoztam együtt és azt hittem, hogy tökéletesen velem élte meg a dolgokat, de egy fél év alatt kiderült: nem alkalmas vezetésre. Rosszul gazdálkodott, a társulatot nem tartotta össze. A gondokat látva, többen szóltak nekem, így 84. életévemben, 2008-ban kénytelen voltam visszavenni az irányítást. Beültem a fogat elé, újra fogom a gyeplőt, de folyamatosan munkatársat keresek. Van egy reménységem, hogy talán most megint átadhatom majd a gyeplőt: van egy fiatal asszisztensem, aki a rendezésben is társam. Őt elképzelhetőnek tartom a társulat irányítására.

Ittzés és Bölcskei püspökökkel pár hete tárgyaltam az anyagiakról. Elmondtam nekik, hogy Az ember tragédiáját hogyan kívánom rendezni. Most ez minden éjjelem és nappalom, de ha nem tudják visszaállítani a szokott támogatási rendszert, akkor valószínű, hogy a színházunknak ez lesz az utolsó darabja, a harmincadik premier, amellyel méltó befejezést nyerne a huszadik éve működő színház.

– De azért ugye még reménykedik?

– A püspökök számára fontos az ügyünk, nem akarják ezt annyiban hagyni. December elején újra tárgyalunk a finanszírozásról. Tudom, nincsen könnyű helyzetben az egyház, de az is biztos, hogy ilyen adománygyűjtést, pénzösszeszedést, amit most csináltam, csak egyszer lehet végigvinni. Tavasszal nem fordulhatok a közönséghez újra pénzért.

– Miért éppen Az ember tragédiáját választották erre az évadra?

– Színházunk arról volt híres, hogy a huszadik század legnagyobb értékű magyar drámáit mutattuk be. Nyitópremierünk Tamási Áron: Hegyi patakja volt. A húsz év alatt háromszor játszottunk Tamási darabot, négyszer Németh Lászlót, kétszer Illyés Gyulát, Sík Sándort, Szabó Magdát, Hubai Miklóst, előadtuk Nyírő József egyetlen drámáját, a Prófétát. Biztos, hogy méltó lesz befejezésnek Az ember tragédiája.

Hiszek abban, hogy rendeltetése van ennek a színháznak. Nem csak a színháztörténetben, hanem egyházaink történetében is. Nincsen arra példa, hogy saját nemzeti színháza lenne a protestantizmusnak. Ez először fordult elő, eddig soha nem volt. Én ezt létrehoztam és erőmön felül, húsz évig működtettem. Négy évvel ezelőtt Magyar Örökség díjat kaptam ezért. Azt hiszem, szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ez nem akármi.
Mi a színházat Thália templomának tartjuk, és akik közreműködnek, azok Thália papjai. Keresztény környezetben azonban egyfajta igehirdetés a színművészet. Feladatunk, hogy szolgáljuk azokat az Igéket, amelyeket az egyház a szószékeken hirdet, mi pedig a színpadon. Ebben a rettenetesen eldurvult, trágár, ocsmány, elképesztően önmagából kifordult világban hirdetnünk kell az értékeket. Többek között azért ezt a darabot választottuk, mert a Nemzeti Színház hat évvel ezelőtti megnyitójakor Az ember tragédiáját mutatta be… hogy is mondjam… látta a darabot?

– Nem láttam, de hallottam és olvastam róla: sajátos felfogású volt.

– Maga finoman fogalmaz! Obszcén, trágár… Szarvas József mint Ádám, Papp Vera mint Éva – öreg testükkel meztelenkedtek a színpadon… teljesen kiforgatták az egészet, nemzetgyalázó, botrányos előadás helyett rehabilitálni kell a darabot. Mi úgy adjok ezt elő, ahogyan azt Madách Imre megírta: konzervatív, hagyományos módon fogjuk eljátszani. Küzdünk ezért, és bízva bízunk abban, hogy ennek van értelme.

– Ha lenne folytatás, mi lenne a következő darab?

– Azt végképp nem tudom még, most örülök, ha Az ember tragédiáját befejezem, és sikerre viszem. Ne foglalkozzunk most még ezzel! Először is megvárom, hogy lehet-e egyáltalán csinálni…

 *****

Aki tud, segítsen az Evangélium Színháznak…

Bankszámlaszámuk: Ökumenikus Színház Alapítvány

MKB 10300002-20357964-70073285

Köszönettel, Udvaros Béla művészeti vezető nevében is.