:

CSERI KÁLMÁN / 1939 – 2017 / Baráti emlékezés

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” János 15 , 5
Harmincöt évvel ezelőtt elakadva a lelkészi szolgálatomban, hosszabb ideje nyugtalan belső őrlődésemben bekerültem egy igehirdetéseket megbeszélő lelkészi körbe. Havonta találkoztunk. Mint leggyengébb láncszem kullogtam a találkozókra. Hamarosan érzékeltem, hogy amikor Cseri Kálmán jelen volt, minden alkalommal gyógyító impulzusokat nyertem. Megvigasztalódva, tüneti kezelést nyerve érkeztem haza. Mikor nem volt jelen, bármennyire kiváló, hívő lelkésztársak között lehettem is, ez a hatás elmaradt.
Ekkor kezdődött az egyre mélyülő barátságunk, amely szoros együttgondolkodást, szolgáló közösséget, imádkozó közösséget jelentett számunkra mindvégig.
Mikor azon gondolkodtam, mi is volt élete titka, hogy olyan sokaknak jelentett szolgálata hasonló kisugárzást, mint amiről írtam, a fenti ige erősödött fel a szívemben. Sokféle értéket, kincset, kegyelmi ajándékot számba vehetünk, amikor korunk – bizonyára nem túlzok – legnagyobb hatású magyar református lelkipásztorára emlékezünk. A „titkot” mégsem őbenne kell keresnünk, hanem abban a kapcsolatban, amellyel egyre szorosabban és gyümölcsözőbben kötődött Urához, Mesteréhez, az Igazi Szőlőtőhöz.
Ebből a kapcsolatból következett az a vonzó kisugárzás, melyet valaki megtapasztalt, nem felejtett el. Ezért vándoroltak sokan Pasarétre igét hallgatni. Ezért volt kétszer is tele a templom az őszi evangélizációin. Ezért mondhatta a rádiós szerkesztő, hogy kétszeresére emelkedett a hallgatók száma, amikor a hónap utolsó szerdáján az ő evangélizációs szolgálata hangzott a református félórában.
A titka Urával való élő közösségében rejlett. Gimnazista korában – az általa mindig különös szeretettel emlegetett – Kecskeméten jutott erre a kapcsolatra. Így emlékezett: „egy ifjúsági evangélizáción letettem temérdek bűnömet a kereszthez, és elindultam Jézus követésében”. Ez azonnal gyakorlati változásokat hozott élete minden frontján: szüleivel, testvérével, barátaival való kapcsolatában, tanulásában, a családi gazdaságban végzett kétkezi munkájában.
Hamarosan eldőlt benne az is, hogy megtalált nagy örömét, a Jézusban kapott új élet ajándékát szeretné teljes időben minél többekkel megosztani. Így került a Teológiára.
Először 65-66-ban, mint fiatal segédlelkésszel találkoztam. Akkor kezdtem a lelkészi tanulmányaimat, és meglepett, hogy a Cecéről Budapestre került segédlelkész sok munkája mellett fontosnak tartja, hogy reggeli áhítatokon szolgáljon közöttünk. Máig emlékszem a megfáradt Illésről szóló igehirdetésére. Már akkor megmutatkozott világos, egyszerű, gondosan fogalmazó stílusa, amely egész életén át jellemezte.
Zárkózott, puritán személyisége olyan természetes egyszerűséggel fordult azokhoz, akik között forgolódott, hogy minden pózolás, teológiai fontoskodás nélkül használható eszköz lett Mestere kezében. Nem ragadták el a különböző teológiai irányzatok, miközben éberen figyelte valamennyit. Megmaradt az időtálló ige mellett akkor is, ha lefundamentalistázták, vagy lelkesedtek érte, ha az általa képviselteket kegyességi irányzatnak bélyegezték. Voltak, akik azzal vádolták, hogy mindig a bűnről beszél, és mindig ugyanazt mondja. Pedig, akik végig hallgatták, olvasták igehirdetéseit / naponta elolvasok egyet ma is / tudják, milyen gazdag területet felölelt ezekkel.
Minden vádat, minden rajongást csendesen hordozott, és az évek előbbre haladásával kiderült, hogy nemcsak református egyházunkban, de felekezeteken átívelően is elcsitultak a véleményezők, és egyre többen éltek az igehirdetései, lelkigondozása nyomán nyerhető mennyei erővel.
1971-ben került Pasarétre – 32 évesen. Alig indultak el közös életükben Uray Enikővel, máris rájuk zúdult dr.Joó Sándor öröksége. Évekig úgy ment fel a szószékre, hogy előtte erősítő igéket olvasott: „Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok.” / Mt 10 , 20 / - „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki,…hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek.” / Jn 15 , 16 / 
Már áldott szolgálatot végzett, amikor egy volt teológustársa hívta evangélizációs szolgálatra gyülekezeteibe. Megdöbbenve látta, hogy mennyivel több tűzzel, odaadással végzik szolgálatukat feleségével együtt, mint ahogyan ezt akkor ő tette. Ekkor jutott el ő is egy csendeshétre, ahonnan megújulva tért vissza, hogy mélyebben kapcsolódva Urához, hirdesse tovább az igét és segítse Jézushoz a rábízottakat. 
A 70-es, 80-as évek során számos lelkipásztor élt át hasonló megújulást, akik azután nyaranta lelkészi csendeshetet tartottak saját szervezésben. Én a 80-as évek közepén csatlakoztam hozzájuk. Életem, lelkipásztori szolgálatom legbensőségesebb, leghatásosabb erejű hetei voltak ezek. Ő is így tekintett ezekre a „továbbképzéseinkre”.
Nem véletlen, hogy egyik legkedvesebb szolgálata az utolsó húsz évben az általa vezetett lelkészi, lelkészházaspári csendeshét volt a kecskemétiek emmausi konferencia- telepén. Sokan hálásan vettük a lelki, szolgálati megújulás lehetőségét. Aki meghallgatja az utolsó két évi emmausi igeszolgálatait, megérti, hogy úgy szívtuk magunkba a mondanivalót, mint amelyeket Isten Szentlelke „búcsúüzenetként” mélyített el szívében.
Kitartóan szervezte, vezette szolgatársaival együtt a gyülekezeti csendesheteket. A pasaréti gyülekezet neszmélyi otthona sokak újjászületésének helyszíne lett. Mindhalálig hűséggel szolgált a Magyar Belmisszió csendeshetein, csendesnapjain is.
Alapító tagja volt az 1989-ben létrejött Bibliaszövetségnek. Az akkori célkitűzésekkel egyetértve sokfelé végzett evangélizációs munkát, a modern teológia és a bibliakritika irányzataival szemben meggyőződéssel vallotta a teljes Szentírás isteni ihletettségét, és munkálkodott a hívők egységén.
Az utóbbi években sokszor találkoztunk, beszélgettünk, terveztünk, imádkoztunk együtt. Példaértékű volt számomra az a fegyelmezettség, őszinte egyszerűség, ahogyan megnyílt az olvasott igék nyomán. Dicsekedni soha sem hallottam. Pedig tele volt szolgálattal, „sikerekkel”, sorra jelentek meg könyvei, előadásokra kérték a legmagasabb fórumokon is. Hogy hányaknak segítettek személyesen és gyülekezeti háttérrel feleségével együtt, el sem tudom képzelni. Néha fel-fellebbent a lepel, hogy itt egy magányos fiatal, ott egy szükséget hordozó idős néni… Számtalan lelkigondozottja volt. Még a kórházi ágyon is – amíg ereje engedte – mindenkinek felvette a telefont és a gondját-baját.
Sokszor szégyelltem magam, amikor egészségesen jártam-keltem, ő pedig zokszó nélkül hordozta egyre elhatalmasodóbb betegsége kínjait. Ura számos alkalommal kihozta a halál torkából, hogy megtartsa övéi és mindnyájunk számára ajándék életét.
Mennyi mindent írhatnék még. De legyen ennyi elég.
Hadd zárjam imával: „Áldott légy Mennyei Szőlőtő, hogy olyan szorosan ölelted magadhoz Cseri Kálmánt, így teremhetett sok gyümölcsöt, sokunk számára fogyasztható ízes gyümölcsöket. Köszönjük, hogy Te jöttél érte – amint megígérted a Tieidnek –, hogy Magadhoz vedd örökre. Köszönjük, hogy igehirdetései, könyvei itt maradtak és sokakat Hozzád vezethetnek és tanítanak ezután is. Vigasztald Szeretteit, és add meg nekünk, hogy mi is tovább sugározhassuk mennyei szeretetedet, ahogyan ő ezt olyan gazdagon tette. Ámen.” 
Végh Tamás