Az adventi időszak, a várakozás, készület időszaka. Ebben az időszakban, a mélységből el kell jutnunk a magasságba, de, hogy eljussunk meg kell tenni mindent. Először is tudnunk kell, hogy hol vagyunk. Azután tervet kell készíteni, hogy mit akarunk, mit kell tennünk. Lehet, hogy a készület, a várakozás során egyszer - kétszer csődöt mondunk majd, de van még lehetőségünk kijavítani. Ki is kell javítani, mert minden emberi nyomorúság, szenvedés, fájdalom, és baj eredője a bűn, amelytől vagy amelyektől meg kell szabadulnunk. József Attila költőnk is eljutott élete során arra a pontra, amikor föltette magának azt a kérdést, hogy mi a bűn: Az „Én nem tudtam” című versében így ír erről: „Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség barlangja szívem”… Ha az egészségünkkel valami baj van, vagy éppenséggel teljesen megromlik, akkor minden áron keressük a gyógyulás lehetőségét. A mai Evangéliumban is, a béna ember és barátai Jézushoz mennek, hogy gyógyulást találjanak a béna számára. „Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson. Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.” ( Lk 5, 17 – 26 ) Mondja Jézus a béna embernek: „Bocsánatot nyertek bűneid!” A beteg ember biztosan nem a bűnbocsánatra számított. Sajnos a segítők sem, akit odavittek, nem fogták fel, hogy mindnyájan sokkal többet kaptak annál, mint amit vártak vagy kértek. Jézus az embert először a bűneitől szabadítja meg. Mi is kérjük ezt a végtelenül többet, a bűneinktől való megszabadítást Jézustól. Tapasztaltuk már, hogy Isten nem fukarkodott, Ő mindig nagyvonalúan megbocsátott, és éppen azt adta, adja, amire szükségünk van. Köszönjük, hogy a legnagyobb tehertől, a legnagyobb nyomorúságtól, a bűntől, amikor kértük megszabadított.Az adventi időszak, a várakozás, készület időszaka. Ebben az időszakban, a mélységből el kell jutnunk a magasságba, de, hogy eljussunk meg kell tenni mindent. Először is tudnunk kell, hogy hol vagyunk. Azután tervet kell készíteni, hogy mit akarunk, mit kell tennünk. Lehet, hogy a készület, a várakozás során egyszer - kétszer csődöt mondunk majd, de van még lehetőségünk kijavítani. Ki is kell javítani, mert minden emberi nyomorúság, szenvedés, fájdalom, és baj eredője a bűn, amelytől vagy amelyektől meg kell szabadulnunk. József Attila költőnk is eljutott élete során arra a pontra, amikor föltette magának azt a kérdést, hogy mi a bűn: Az „Én nem tudtam” című versében így ír erről: „Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség barlangja szívem”… Ha az egészségünkkel valami baj van, vagy éppenséggel teljesen megromlik, akkor minden áron keressük a gyógyulás lehetőségét. A mai Evangéliumban is, a béna ember és barátai Jézushoz mennek, hogy gyógyulást találjanak a béna számára. „Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson. Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.” ( Lk 5, 17 – 26 ) Mondja Jézus a béna embernek: „Bocsánatot nyertek bűneid!” A beteg ember biztosan nem a bűnbocsánatra számított. Sajnos a segítők sem, akit odavittek, nem fogták fel, hogy mindnyájan sokkal többet kaptak annál, mint amit vártak vagy kértek. Jézus az embert először a bűneitől szabadítja meg. Mi is kérjük ezt a végtelenül többet, a bűneinktől való megszabadítást Jézustól. Tapasztaltuk már, hogy Isten nem fukarkodott, Ő mindig nagyvonalúan megbocsátott, és éppen azt adta, adja, amire szükségünk van. Köszönjük, hogy a legnagyobb tehertől, a legnagyobb nyomorúságtól, a bűntől, amikor kértük megszabadított.Ámen.