1Jn 3,1-2; 4,7-16.

1 Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya:
Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer
minket a világ, mert nem ismerte meg őt. 2 Szeretteim, most Isten
gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk.
Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és
olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.
7 Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki
szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; 8 aki pedig nem
szeret, az nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. 9 Abban
nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte
el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. 10 Ez a szeretet, és nem az,
ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és
elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. 11 Szeretteim, ha így
szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük
egymást. 12 Istent soha senki sem látta: ha szeretjük egymást, Isten
lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. 13 Abból
tudjuk, hogy benne maradunk, és ő mibennünk, hogy a maga Lelkéből adott
nekünk. 14 És mi láttuk, és mi teszünk bizonyságot arról, hogy az Atya
elküldte a Fiát a világ üdvözítőjéül. 15 Ha valaki vallja, hogy Jézus
Isten Fia, abban Isten marad, ő pedig Istenben; 16 és mi ismerjük és
hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretet,
és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.

                           DUPLA ÁLDÁS

Jézus ezt mondta: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." (Lk 22,19)

A templomi úrvacsora csodálatos áldás számomra. Ahogyan a gondolataim
Jézus áldozatára összpontosulnak, szívem megtelik hálával Isten
végtelen irgalmáért. Általában miután részesülök az úrvacsorából,
lehajtott fejjel és csukott szemmel ülve tovább imádkozom, míg a
többiek az asztalhoz járulnak.
Nemrég azonban felismertem egy másik áldást az úrvacsorai közösségben.
Miután egy rövid ideig magamban imádkozom, felnézek, hogy láthassam a
testvéreimet a Krisztusban, ahogyan ők is veszik az úrvacsorát és
imádkoznak. Mindenféle korosztályhoz tartoznak, sokféle társadalmi
helyzettel és foglalkozással. Néhányukat jól ismerem; tudom, milyen
örömeik vannak, és milyen terheket hordoznak. Vannak olyanok is, akiket
nem ismerek névről.
Ahogyan figyelem őket, meglátom az úrvacsora kettős áldását. Betölt az
a csodálatos érzés, hogy egy lelki családhoz tartozunk. Magamban
imádkozom mindegyikükért, ahogyan az Úr asztalához járulnak. Ezekben a
pillanatokban egy család vagyunk, akik összegyűltek, hogy
megtapasztalják Isten kegyelmét. Micsoda előíze ez a mennynek!

Imádság: Mennyei Atyánk, köszönjük kegyelmedet, amit Lelked ránk
áraszt. Köszönjük a testvéri kötelékeinket a Krisztusban.

 Ámen.