A MAGYARORSZÁGI GÁLYARAB PRÉDIKÁTOROK EMLÉKEZETE

Negyvenegy praedicátoroknak a gályákra való vitetésekről, és azoknak az útban tatár módra való kegyetlen nyomorgattatásokról

Nem telik be az üldözőknek telhetetlenségek a szegény foglyoknak ennyi nyomorúságokkal is, hanem sok fenyegetéseket, midőn a király kegyelmességet várnak, s minden felől jóval biztatnak, megteljesítsék. Szemléljed itt a pápista uraknak merészségeket: nyertenek vala a reformátusok a királytól sok költségekkel fáradságokkal mandátumot, melyben Kollonicsnak keményen megparancsoltatik vala az, hogy bocsássa el a papokat, de minthogy a mandátum a cancellarius nyitrai püspök által, ki egy vala Pozsonyban a papokra halálos sententiát kiadó bírák közül, adatott vala ki, megvesztegetteték a mandátum; mert ezt írá a hátára: ut orare: hogy könyörgeni. Láttak e szókat sok jeles tanult emberek, de nem gondoltak, hogy a mandátum ellen való dolog legyen benne; noha semmi jót nem gyanítottak belőle, odaadják mindazáltal Kollonicsnak, és a rabok szabadulását kérik; de megteljesíti most, amit 1674. mártiusban sokszor mondott vala Kollonics: ti erősen bíztok a ti királyotokba, de az ő gratiája soha nektek nem fog használni; mert adjon rólatok tízszer kegyelmes parancsolatot, én százszor megváltoztatom.
Megteljesíte most ezt Kollonics, melynek alkalmatossága ez volt: egy néhány sereg katonát külde a király a spanyol király segítségére Nápolyba, 1675-ben martiusnak tizenegyedik napján, azért estve, az estig való munka után lopva egy szökő ajtón kivitetnek 36-an, kettőt a tömlöcben hagyván, kik a vénség és elromlott erőtlenség miatt épen alkalmatlanok valának az elmenetelre. A vár alatt adattatnak Gemanner György kapitánynak, hogy az gályákra vigye. Kivitetvén mondom, a várból, melyről ezerszer is megesküdött vala Kellio, hogy onnan ki mennének, míg vallásokat el nem hagyják, az hostátban negyven lovas és annyi gyalog némettel körülvétetetnek, megtiltják, hogy még ne is szusszanjanak, szekerekre rakatnak és elvitetnek, kikkel sem faluba, sem városba be sem mentek, míg Magyarországról ki nem mentenek. Morvaországban Magyar-Kenyér [Uhersky Brod] nevű városnál elejükbe megyen egy plébánus, szánja sorsokat, és csudálkozik rajta, hogy a gályákra vitetnek; ad nekik kenyeret és sert. Az ostravai vendégfogadóban ismét más plébánus sert ad nekik. Más vendégfogadóban ismét más plébánus igen emberségesen fogadván gazdálkodik nekik, ki monda: én a ti tudósaitoknak könyveit szorgalmatosan eddig olvastam, de a ti vallásotokon való embert soha nem láttam, most ugyan kívánnám, hogy más állapotban látnálak titeket; de ugyan csak, hogy látlak, örülök. Kívánnám a ti szájatokból hallani, mik azok, amelyek titeket a római háznak egyességétől elszakasztanak? Erre nem akarnak ugyan felelni a foglyok, mint akik már az ilyen kérdésre való feleletnek sokszor megadták az árát, de az emberséges plébánus kényszerítésére felelének: mert a pápát a Szent Írás ellen az anyaszentegyház fejének hiszik lenni, purgatóriumot költenek a Krisztus elégtételének megüresítésére, a megigazulásról nem jól tanítnak, az úr vacsorájáról is; melyeket midőn erős megmutatással beszélenek, monda: ezek olyanok, hogy ezeknek hitelére nem tűzzel, vassal és tömlöccel kell az embereket hajtani, hanem az Isten beszéde és lelke által. Én csudálom is azt erősen, hogy a keresztyények felülmúljak a zsidókat, törököket s minden barbarusokat az ilyen kegyetlenkedésben. Hiszen jobb volna rendes úton-módon az ilyet eligazítani.

Forrás: Galeria omnium sanctorum.
A magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete.
Szerkesztette: Makkai László
Magyar Helikon, Budapest, 1976, 88-90.