Az tájékoztató a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház honlapjáról származik (www.reformata.sk)!

Adatok betöltése...

A Léva-i járás kicsi falucskája, egyházi közigazgatásilag a Barsi Egyházmegye gyülekezete, 437 lakosú, a reformátusok száma 125. Temploma, parókiája, református iskolája van – ma itt iskola és óvoda működik.

A legrégibb írásos emlék a községről IV. László adománylevele, ami 1280-ból származik. 1293-ban a községben templom állt, melyről Kompa Mihály, a falu egykori lelkésze ezt mondta „…a templom azon időkből való, mikor még sem kálvinisták, sem pápisták, lutheránusok és semmiféle szakadások nem voltak, hanem mindnyájan egyek valánk.” Szobi Pál lelkész a következőket írta 1864-ben a templomról: „Két ízben épült, többször toldatott, mindeddig épségben álló, a régiség miatt megbarnult falú és mohosodott fazsindely fedelű egyház…Úgy hiszem, ez egyháznál érdekesebb épülete nem sok van a magyar Sionnak. Amit bizonyít a külső és belső alakja, valamint a gyakori látogatók száma, kik messze földről eljönnek e különben igénytelen helységre, hogy az ódon épületet szemlélhessék…” Természetesen ez a templom már nem áll, csak rajzok őrzik az emlékét, a mai templom alapkövét 1896. április 20-án rakták le, Ft. Antal Gábor püspök, Nt. Juhász Pál esperes és Nt. Paál János lelkipásztorok idejében és egy esztendő alatt a hívek áldozatkész munkájának és adományainak eredményeképpen fel is építették.

A falu „gazdái” az 1293. évtől: Sallaiak, Becseiek, Töttösök, Várdaiak, Erdődyek, Dersffyek, Pálffyak majd az Eszterházyak és egy közbeeső időre a törökök, amiről a török adóösszeírások tanúskodnak.

A gyülekezetnek már 1655-ben volt önálló lelkésze – Kiskálnai János – és iskolamestere. Az anyakönyvek vezetését Nt. Sárói János lelkész kezdte 1726-ban.
A történelem és a kínkeserves történések megtizedelték a falut, különösen a reformátusság létszámát, az első világháborúban 48 hősi halottja volt a községnek – akik emlékét a gyászoló emberszíveken túl egy tábla őrzi a templom falán. A második világháborúban pedig tizenhatan estek el a harcokban – egy másik tábla nekik állít emléket. De ennél is jobban megnyomorgatta és csökkentette, megtörte a népet a kitelepítés. Csehországba 42, Magyarországra pedig 41 családot telepítettek ki, akikről minden jeles alkalommal megemlékeznek nemcsak a hozzátartozó itt maradottak, hanem a község is.

Önkéntes „kitelepítés” zajlik azonban napjainkban is, a fiatalok nem, vagy csak kis számban maradnak szülőfalujukban, hiszen itt is, mint a Garam-mente legtöbb falujában nincs megélhetés, lassan már semmi sincs, amiért maradnának. Azok azonban, akik itt élnek, és itt is akarnak meghalni, sokat tesznek azért, hogy mind a falu, mind a gyülekezet közössége éljen. Ez esztendő augusztusának utolsó napján megrendezett falunapok jelszava ez volt: „…mert élni csak itt akarok! / S itt leszek örök gyökerű, / bármilyen szikes is a jelen!” Komoly hitvallás ez, ez a jövő záloga.

Adalékok:
– 2004-ben a templomépítő lelkésznek, Nt. Paál Jánosnak állított síremléket a gyülekezet a helyi temetőben
– 2005-ben szeretett lelkésze, Nt. Csonthó Géza halála 25. évfordulójára emléktáblát készíttetett és helyeztetett el a gyülekezet a templomban, a szószék mellett