Gondolkoztam rajta,,

Alapige:Zsolt 73,17

a 73. zsoltár jutott eszembe. Tudniillik az az Ászáf nevű ember, aki ezt leírta, szintén nagyon elkeseredett egyszer. Ahogy ma mondanánk: besokallt. Elege lett abból, hogy csak akiket ismert maga körül és gonosz módon jutottak a gazdagságukhoz, azok gondtalanul élvezhetik azt, még büszkélkednek is vele. . Ezért írja itt, van-e erről tudomása a Felségesnek ?Azzal kezdődik a zsoltár: Jó az Isten. A földön viszont nincs igazság. Hogy jön össze ez a kettő? Hol van az Isten igazsága? Csakugyan jó az Isten? Helyesen hisz Ő? És ezt is olyan becsületesen mondja: "Gondolkoztam rajta, meg akartam érteni, de túl nehéznek tűnt ez nekem."És itt van a zsoltárban, ebben az őszinte vallomásban egy feltűnő törés, egy fordulat. "Végül elmentem Isten szent helyére, és megértettem..." Vagyis azt, amit meghányt-vetett magában többször, amit megbeszélgetett a barátaival, végre elmondja Istennek. Odaáll Isten elé és kiönti a szívét. S egyszerre kezd világosodni, mint amikor hajnalban feljön a nap. Gyerekkoromban sok napfelkeltét éltem meg, mert korán kezdtük a munkát. Először az ember sötétben jár, tapogat, aztán hozzászokik a szeme a sötéthez, de egyre világosabb lesz, és egyszer csak mindent világosan lehet látni közel is, távol is.Ezt éli át itt lelkileg. Tapogatok, keresem az értelmét. Nem találom a magyarázatát. Szeretném megnyugtatni magamat is, másokat is - nem tudom, de ezt is bevallom őszintén, hogy nem tudom. Nincs válasz a kérdéseimre, de mégis valahogy ezt látni kellene, érteni kellene. S akkor odaállok Isten elé, és mindezt elmondom neki. S egyszer csak megértem.Mit értett meg? Két fontos igazságot. Az egyik: milyen végük lesz, és a másik: mit jelent nekem Isten közelsége.Megérti, hogy ez csak egy pillanatfelvétel, hogy most jól megy nekik, büszkélkednek, nagy a szájuk, mindent megengedhetnek maguknak. A pénz és hatalom birtokában nagyképűsködnek és hatalmaskodnak. Ez van most. De Isten előtt az út további részét is meglátta, a végét is, és megijedt. Azt mondta: így nem kérek belőle.A másik, amit megértett, hogy szegénységében is milyen mérhetetlenül gazdag ő, mert ismeri Istent. Sőt nemcsak ismeri, hanem rádöbben, hogy hiszen "én mindig veled vagyok. Te meg fogod az én jobb kezemet, tanácsoddal vezetsz, és végül dicsőségedbe fogadsz be engem." Azok végül rettenetes pusztulásba futnak bele, én meg már most élvezem, hogy sose vagyok egyedül, mindig a te jelenlétedben vagyok, tanácsolsz engem, fogod a jobb kezemet, vezetsz, és bevezetsz a te dicsőségedbe.Fantasztikus gazdagság! Össze sem lehet hasonlítani. Elkezdi szégyellni magát: irigykedtem ezekre? Hát ezeknek semmijük nincs ahhoz képest, ami nekem, mert ezek mindig csak azzal dicsekszenek, amijük van, én meg arról számolhatok be, akim van, az élő Istenben. Nagy bűnbánattal, szinte a fülünk számára túl keményen, önkritikusan ítéli el magát, és azt mondja: oktalan állat voltam, amikor irigykedtem rájuk, és elfelejtettem, kicsodám van nekem az élő Istenben.Ugyanabba a hibába esett, amíg irigykedett, amely hiba ezeknek a gazdagoknak a bűne. Az ő lelki szegénységük oka az, hogy csak a pillanatra néznek, csak az anyagi értékekre figyelnek, és csak önmagukról gondolkoznak. Mindig az a fontos nekik, hogy most mit szerezhetek még meg, és csak az számít, hogy milyen anyagi, testi kincsekhez juthatnak. Se Isten, se ember nem érdekli őket, maguk körül forognak mindig. Milyen szegények! Az ember arra gondol, hogy összecsapja a kezét. Most érti meg, hogy milyen szegény ilyen beszűkült látással az ember. Csak a pillanat, csak a testem, csak én magam... Milyen szegény élet ez! És ehhez képest milyen gazdagság az, amit az Istenbe vetett hite jelent.Ámen.