HA AZ ÚR HÍVOTT EL VALAMIRE
ÉN AZ ÚR HÍVTALAK EL AZ IGAZSÁGBAN, ÉN FOGOM A KEZEDET. NYISD MEG A VAKOK SZEMEIT, HOZD KI A BÖRTÖNBŐL A FOGLYOKAT, A FOGHÁZBÓL A SÖTÉTBEN ÜLŐKET!( Ézsa 42, 6-7 )
Ószövetségi igeszakasz van ma előttünk. Mondhatni, hogy, egy prófécia, ami már az Úr Jézusra mutat. Nézzük meg együtt a szöveg környezetét, ami átfogó ismeretet ad a várt Messiásról. " AZ ÉN SZOLGÁM, AKIT TÁMOGATOK, AKIT VÁLASZTOTTAM, AKIBEN KEDVEMET TALÁLOM. Ráadtam lelkemet, igazságot visz majd a nemzeteknek. Nem kiált, nem emeli fel hangját, és nem hallatja az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri össze, és a kialvó mécsest nem oltja ki; hűségesen visz igazságot. Nem alszik ki, és nem roppan össze, míg igazságot nem tesz a földön; és tanítására várnak a szigetek. ,,ÉN, AZ ÚR, HÍVTALAK EL IGAZSÁGBAN, ÉS FOGOM A KEZEDET; MEGŐRIZLEK, ÉS A NÉP SZÖVETSÉGÉVÉ TESZLEK, A NEMZETEK VILÁGOSSÁGÁVÁ, HOGY MEGNYISD A VAKOK SZEMEIT, KIHOZD A BÖRTÖNBŐL A FOGLYOKAT, A FOGHÁZBÓL A SÖTÉTSÉGBEN ÜLŐKET.Miről szól itt Ézsaiás? Az Úr szolgájáról. Az Isten igazi szolgája, a Megváltó, a Messiás Jézus Krisztus. "Nem kiált, nem lármáz, és a megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, JÉZUS A SZELÍD SZABADÍTÓ. Ő tud igazán megszabadítani önmagunk akaratától is, ha erre van szükségünk. Amit a Biblia hitre jutásnak nevez, az ez a lelki karakterváltozás, ezt csak Jézus tudja elvégezni kinek-kinek az életében. Azt mondja Jézus: a régiek elmúltak, ÍMÉ, ÚJJÁ LETT MINDEN. Lehetséges más emberré lenni. Aztán arról is beszél Ézsaiás, hogy a törvényt, Isten törvényét igazán jeleníti majd meg Jézus. Isten ajándéka ám az, hogy van Biblia, Isten törvénye. Azt mondja a Szentírás, hogy Isten törvénye (Római levél) Krisztusra vezérlő mester. Tehát ha valaki elkezdi olvasni a Szentírást, szembe találkozik a törvény kőkemény voltával. Nem birok szeretni. Nem tudok megbocsátani. Nem birok nem bántó szavakat mondani. Képtelen vagyok rá. Nincs ember, aki jót cselekedne - mondja a Biblia. Szembe találkozik az ember ezzel a kőkemény törvénnyel, hogy nem tudom a törvényt megtartani. Az ember kétségbeesik, ha őszintén belátja, hogy nem bír megváltozni. Ha tovább olvassa a Szentírást, a próféciák, az evangéliumok arról beszélnek, hogy ki az, aki meg tud ettől szabadítani. "Én vagyok az Úr, ez a nevem, nem adom dicsőségemet másnak, sem dicséretemet a bálványoknak. A régebbeik már beteljesedtek, MOST ÚJAKAT MONDOK. Még mielőtt kibontakoznak, tudatom veletek. Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a föld széléig, ..."A Szentírás évezredek óta megmondta a választ. Ha valaki ÚJONNAN SZÜLETIK, az átéli azt a csodát, hogy a lelki karaktere annyira megváltozik, hogy sokszor rá sem lehet ismerni, pozitív értelemben. Erről beszél Ézsaiás. Azt mondja, hogy nem úgy bánik velünk az Isten, ahogy megérdemelnénk. Nem töri össze a mi életünket, csak amikor már nagyon szükséges, amikor más eszköz nincsen már. A megrepedt lelkeket nem töri el, a pislogó hitet nem kioltja, hanem fellobbantja. Ő soha nem birtokolni akar, hanem mindig megmenteni, megváltani, megszabadítani. Mit olvastunk a Máté 20-ban az elején? "Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért." Jézus szolgálni jött.Időnként Isten beleszól a dolgokba látható módon is. Megjelenik az Ő keze, sokszor ítélő keze, mint ahogy nagy büszkén kijelentették a Titanic-kal kapcsolatban, hogy ezt még az Isten sem tudja elsüllyeszteni. Az első útján a tenger mélyére süllyedt. Nem cselekszik mindig így az Isten. De vannak olyan alkalmak, amikor világossá teszi, ahogy olvastuk, hogy dicsőségemet másnak nem adom. Nem oltja ki a mi pislákoló hitünket sem. Nem töri el a mi repedezett életünket, a mi megromlott vagy megrontott életünket sem. Isten látja a mi lelkiállapotunkat és helyzetünket, és nem nyúl oda életünk pislákoló mécseséhez, és nem fújja el azt azonnal, ha valamiben vétkezünk ellene. Jézus csendben, alázatosan szól. S pont ez a csendes, alázatos beszéd gyógyítja a megrepedt életeket, a sérült lelkeket, és a pislákoló hitet. Mert azt is Ő tudja fellobbantani, felébreszteni. Ha már van egy piciny mustármagnyi, mákszemnyi hit. Nem kioltja Jézus, hanem fellobbantja szavával, szeretetével. Vezeti az Ő népét győzelemre. Nem fegyver, nem a sajtó, nem a hír erejével győz, hanem mindig az Ő Lelkével. Nem erővel és nem hatalommal, hanem az én Lelkemmel, mondja az igében. Szavával gyógyít és tisztít. Kimossa a sebeket, bekötözi a megrepedt, megsérült lelkeket. Megvidámítja a szívünket. Újra békességgel ajándékoz meg, s megérteti velünk, hogy ennek a népnek is van jövője. Talán nem úgy, ahogy mi gondoljuk. Talán pont az az igazi összeomlás hiányzik, ami nélkül a legtöbbször nincsen megújulás. Talán az a megtisztulás, amit csak Isten tud elvégezni. Időben és bizonyos történelmi helyzeteken keresztül. Minden az Ő kezében van. Akkor is, ha sokan kijelentik magukról, hogy ők mindent rendbe tesznek. Nem tudják. Képtelenek rá. Csak az Isten tudja helyre tenni azt, amit mi elrontottunk és összetörtünk. Ezért lehet ma biztatás számunkra, bármivel is kell szembenézni a jövőben, hisz jöhetnek bajok, betegségek, járványok és szenvedések, mégis van segítségünk. Nem vagyunk magunkra hagyva, és nagyon boldogító az, mikor az ember hiszi hogy fogják a kezét, tervezett vele az Úr, mert áldást készít az övéinek már itt a földön, és majd egykor odaát is, az örök üdvösségben. "ÉN AZ ÚR HÍVTALAK EL AZ IGAZSÁGBAN, ÉN FOGOM A KEZEDET." Az Úr Jézus hívásra mondjunk igent, most először vagy újra, hogy biztonságban, védelemben és az Ő szeretetében legyen teljes az életünk!
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Süketeknek vissza adta halást,,