Hogy vagy, kedves lelkipásztor? (2) „A jó pásztor életét adja a juhokért.” (János 10:11)

Néha a lelkipásztorok elbújnak zsúfolt időbeosztásuk mögé, így próbálják elkerülni, hogy szemtől szemben nemet kelljen mondaniuk az embereknek. Jézus tudta, mikor menjen bele valamibe, és mikor ne. Tanulj tőle! Soha nem leszel képes hatékonyan segíteni, ha kötelességednek érzed, hogy mindig minden szükséget te tölts be. Ezt Isten sem kéri tőled. Csak annyit vár el, hogy arra reagálj, amit ő küld az utadba. Egy lelkész mondta: „Sosem fogom elfelejteni pályaválasztási tanácsadóm arcát, amikor meghallotta, hogy lelkészi szolgálatba készülök. »De hát maga nem is szereti az embereket!« Emlékszem, arra gondoltam: »Na és? A lelkészi szolgálat a prédikálásról szól és a gyülekezet soha nem látott magasságokba vezetése a feladat. Nem kell aggódnom az egyes személyek miatt.« De ez egy mítosz. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy ne váljunk annyira program-orientálttá, hogy elmeneküljünk az elől az ember elől, akit Isten küld utunkba. Megdöbbentő, hogy a bürokrácia mennyi mindent megtesz a rendszer megváltoztatására, ahelyett, hogy egyszer kivételt tenne, ami könnyen megoldaná a problémát. A személyes szükségek túlságosan fontosak ahhoz, hogy ne segítsünk valamilyen program rugalmatlansága miatt. Vannak, akik azt gondolják, hogy ha elkezdjük felvállalni a személyes problémák kezelését, azok aztán úgy szaporodnak, mint a nyulak. Ráadásul a programok épp azért léteznek, hogy megvédjenek a túlterheltségtől, nem? Nem! A »lelkészi szolgálat mítosza«, mely azt mondja, »amit megteszel egyért, azt meg kell tenned mindenkiért« tökéletes recept a kiégésre.” Jézus ideje nagy részét személyes problémák kezelésével töltötte, és azt mondta: „a jó pásztor életét adja a juhokért” (János 10:11). De ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, helyet kell hagynod az életedben a váratlan dolgoknak.