Bosszúvágy nélkül

Alapige: 1 Thessz.5,15.

       Kedves Testvéreim! Ezen a mai estén próbáljuk meg együtt a magunk türelmetlen vágyaitól heves szívünket Krisztusra irányítani! Csak az Ő lábainál tudunk feltöltekezni, újratanulni Tőle a szelídséget és alázatot, a munka terhének csendes, sőt örömteli hordozását. Eközben minduntalan rácsodálkozunk Istenünk hozzánk való hűségére és jóságára, s már Dáviddal együtt vallhatjuk. „Dicsérem az Urat, amíg élek, éneklek az én Istenemnek, amíg vagyok” (Zsolt.146,2.).

      Alapigénkben olyan élethelyzetet tár elénk az apostol, amikor rosszakarók, gonoszságot cselekvők támadásainak van kitéve a keresztyén ember. Ilyenkor bizony nincs kedve az Isten-dicséretre, a víg éneklésre! Sok feszültséggel volt tele az akkori thesszalonikai gyülekezet élete, és így van ez a mai gyülekezetekben, a mai családok, a mai keresztyének életében is.

      Mai Igénk tanítása nyomvonalán haladva Urunk három fontos üzenetben szól hozzánk:

-         Isten védi a felebarátomat

-         Isten oltalmaz engem

-         Isten odarendel a felebarátom mellé 

                                                                            I.

       Isten védi a felebarátomat. Isten hosszan tűr minden emberért. Ő igazságos Isten, Aki „igazságot szolgáltat az elnyomottaknak…, az árvát és özvegyet gyámolítja” (Zsolt.146,7.10.). Egyedüli ítélő Úr csak Ő maga, Aki viszont nem hagyja magára azt sem, kit látszólag mindenki elhagyott. Ha kell Ő maga siet segítségére népének (szabadulás Egyiptomból, manna és fürjek, stb.), ha kell angyalait állítja szolgálatba (pld. Jézus megkísértetése után), vagy még az állatokat is igénybe veheti (lásd Illés tápláltatása a Kérith patakjánál), de emberi eszközöket is felhasználhat (gondolhatunk akár Boázra Rúth esetében, vagy Pál apostolra és munkatársaira a jeruzsálemi szegények megsegítésekor, stb.).

       Felgyorsuló világunkban azonban Isten felebarátunkat is oltalmazó szeretetéről mintha megfeledkeznénk. A gyors haszonszerzés és meggazdagodás érdekében Istenéről megfeledkező ember már rég megfeledkezett a felebarátjáról. A pénz szerelme, mely minden rossznak gyökere (1Tim.6,10.), már annyi emberi kapcsolat megmételyezőjévé lett. Vagy egyszerűen a kényelem, az önzés odáig is elhathat, hogy árvaházakba kerülnek gyermekek. Mit mondjunk a magukra hagyott, vagy beteg nagyszülőkre hagyott nyugaton dolgozók gyermekeiről? Mennyi kapcsolat elsatnyul, vagy éppen elmérgesedik a durva utcaerkölcsön, tévékultúrán felnőtt gyermekek háza-tájékán!  Istennek terve van velük is. Akkor is igaz ez, ha csak a gonoszságnak és rosszaságnak megnyilvánulásait látjuk, érzzük, tapasztaljuk.

       Kedves Testvérem! Ha úgy látod, mélypontra jutott valami miatt egy rokonod, barátod élete, és nem találod a helyes viszonyulási módot felé, csendesedj, várj, figyeld Isten akaratát. A felolvasott Igében elhangzott „Vigyázzatok!”- felszólításnak értelmében imádkozz Isten tanácsának felismeréséért. Tudd, a rosszat csak jóval győzheted meg!

       Megbántottak, s megsértődtél? Isten nemcsak téged szeret, haragosodra, ellenségedre is kegyelmét szeretné árasztani.

       Isten Igéjéből megtanultuk, – talán egy régi vallásóra aranymondásaként -, „A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot” (Róma13,10.),  „A szeretet nem rója fel a gonoszt” (1Kor.13,5b.). Mennyit sikerült belőle gyakorlatba ültetni? Ha ezen a ponton megakadtál, sokan megakadtunk, s az emberek által meg nem szelidíthető, fékezhetetlen gonosz nyelvünk hamar szólt, akkor Krisztus bocsánatában részesültekként igyekezzünk egymásnak, fele-barátunknak is megbocsátani. Ezeket a nehéz élethelyzeteket átérezve, talán átélve is fogalmazódott meg Füle Lajos „Feledni is” című verse:

                                                       A megbocsátást régen ismerem,

                                                       de feledni is taníts, Istenem,

                                                       hogy mindazt, ami másra terhelő,

                                                       már soha többé ne hozzam elő.

       Isten úgy akarja megoltalmazni gonosz számtól, gonosz szememtől, gonoszat kívánó szívemtől az én atyámfiát, hogy közben átformál, újjászül teljesen. Csak így lehet a gonoszért gonosszal nem fizetni. Csak így lehet egymás iránt és mindenki iránt mindenkor jóságot tanusítani. (Ravasz László ford.)

                                                                                II.

       Kedves Testvéreim! Az alapigében megfogalmazott „Vigyázzatok!- felszólítás már nem remegő, kétségbeesett embereknek szól. Szól azokhoz, akik a szüntelen imádkozásban nem feledkeznek meg a hálaadásról.

       Így érkeztünk el Igénk második üzenetéhez. Mindenkor tudjam: Isten oltalmaz engem. Igaz ez akkor is, amikor rosszindulatú emberek vesznek körbe. Ahogyan Izráel őrizője nem szunnyad és nem alszik, úgy az én Jó Pásztorom, a maga nyájának juháról meg nem feledkezik. Eközben válik sokunk életében valósággá: a bizalommal teljes istenfélelem megszabadít az emberektől való görcsös félelemtől. Sőt! Krisztus szabadítása oly tökéletes, hogy igazzá és érthetővé lesz az eddig legnehezebben érthető boldog-mondása is: „Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket, és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem.” (Máté 5,11.) .

       Isten népe kisebbségben él e világban. Reánk ez kétszeresen is érvényes. Idehelyezett Isten. Itt van a helyem, otthonom és hazám. Erdélyi magyar reformátusként a menyei haza polgárságának tudatában (íme a mi kettős „állampolgárságunk”!) félelem nélkül szolgálhatom Őt. Nem jelent ez gőgösséget. Egyszerűen szólva: vállalom Őt mindenkor, ki értem is így könyörgött főpapi imádságában, „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem, hogy őrizd meg őket a gonosztól.” (Jn.17,15.)

      Mindannyian tudjuk: nem vagyunk egyformák. Másféle emberek, máshogyan gondolkozók vesznek körbe. Sokszor így vagy úgy minősítenek, ha vállaljuk Őt, akár iskolában, akár munkahelyen, némelykor otthon is. Gondoltál-e arra a Krisztusodra ilyenkor, Akit nemcsak gonosztevők között feszítenek meg, hanem a gonosztevők közé sorolták? „A főpapok így szóltak akkor: ha gonosztevő nem volna ez, nem adtuk volna őt a te kezedbe.” (Jn.18,30.)  „Mi rosszat cselekedett Ő?” (Mt.27,23.) – kérdezte egykor Pilátus. A válasz ez volt: Feszíttessék meg!

       Ő, a bűntelen, így halt meg a bűnösökért. Lehet-e ezt a jóságot viszonzatlanul hagyni?

       A Néki adatott mennyei hatalmával őriz az örök életre. A szenvedések poklát megjárt és végül 39 évesen hitleri parancsszóra kivégzett Dietrich Bonhoeffer hitvallás jellegű szép versének soraival így vall erről:

                         Áldó hatalmak oltalmába rejtve

                         Csak várjuk békén mindazt, ami jő.

                         Mert Isten őriz híven reggel, este,

                         Ő hű lesz, bármit hozzon a jövő.

                                                …

                         S  ha szenvedések kelyhét adod inni,

                         Mely színig töltött, keserű, s nehéz,

                         Te segíts békén hálával elvenni,

                         Hisz áldva nyújtja hű atyai kéz.

       Jézus pedig csendben, szótlanul hordozta szenvedéseit. Szelíden, némán hordozott minden megaláztatást. Tőle megtanulhatjuk a helyes szenvedést, mert szenvedés nélküli élet ezen a földön nincs.

       Istenünk sokszor nem veszi el azokat a töviseinket, melyek elvételéért lehet nemcsak háromszor könyörögtünk már, de oltalmazó szeretetéről meggyőz. A mindent javunkra formáló szeretete újból és újból legyőzi ágaskodó óemberünket. Maradt a betegségből valami? Még mindig van nélkülözés? Magányosságod még nem szüntette meg? Körülötted békétlenség van? Ráadásul negatív megkülönböztetésben is részed van a Krisztusért? Tudjuk-e vállalni ezeket a szenvedéseket? Tiltakozások özöne tör fel belőlünk, vagy legalábbis zúgolódunk, panaszkodunk.

       Sokkal könnyebb lenne a terhek hordozása, ha örökké nem zúgolódnánk ellene!! Krisztus Urunk pontosan ismeri a mi teherbíró képességünket, s csak annyit ad ránk, ami alatt még meg is erősödhetünk.

       Ilyen kikutathatatlanul bölcs az Ő oltalmazó szeretete!

                                                                             III

       Isten odarendel a felebarátom mellé.   

      „Avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?” (1Móz.4,9b) Ilyen kaini kérdésekkel hamar el tudjuk hárítani a felelősséget.

       Isten Igéje azonban másra tanít: „ mindenkor a jóra törekedjetek, úgy egymás iránt, mint mindenki iránt”(1Th.5,15b.). Átkozódás helyett áldásmondás. Erre csak a képmutatás nélkül való szeretet (Róma12,9.) tesz képessé. Emlékezzünk István vértanúra, ki Krisztus példáján tanulva térdre borulva imádkozott a kövek záporozása közben: „Uram, ne tulajdonítsd nékik e bűnt! E szavak után meghalt.”(Ap.Csel.7,60.)

        Így tekintsünk fel mi is Arra, „Aki mikor gyalázták, a gyalázást nem viszonozta, mikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ügyét arra, aki igazságosan ítél.” (1.Péter2,23.)

       Kedves Testvéreim! A gonoszat gonosszal úgy is viszonozhatjuk, – ha nem vigyázunk!-, hogy az ellenünk szólónak szavait kifordítjuk, azokhoz még toldunk is, rútabbakat mellé téve. Veszélyes játék!! Figyelmeztetésül hallgassuk meg a fiatal Kálvin Jánosnak 1536-ban papírra vetett sorait a Bázelben megjelent „Tanítás a keresztyén vallásra” című könyvéből:

       „ … egymásnak a tetteit és szavait kölcsönösen a legjobb értelemben vegyük és ne csavarjuk el, amint a gyanakvó emberek szokták, félremagyarázással és rossznak feltevésével. Ha pedig egyesek olyan romlottak, hogy lehetetlen felőlük jó véleménnyel lenni, akkor tegyük le még az ilyeneket is az Isten kezébe és bízzuk rá az Ő jóságára, jobbakat remélve felőlük a jövendőre, mint amit a jelenben látunk.” 

       Legyünk hát állhatatosak. Jellemezzen bennünket a mindvégig erősen való kitartás.

       Visszavágás, bosszúvágy helyett: „Csillapodjál le az Úrban, és várjad Őt” (Zsolt.37,7.)

       Bosszúvágy nélkül áldjatok, áldást mondjatok! Erre rendeltettünk. Csak az őszintén imádkozó, a maga szenvedését vállaló ember tud áldást mondani, és megbocsátani azoknak is, akik szenvedést okoznak neki.

       „Senkinek gonosszal gonoszért ne fizessetek! Legyen gondotok arra, ami minden ember előtt jó!” (Róm.12,7., Kecskeméthy István ford.) –bátorít mindnyájunkat Istennek Igéje. Részünkről az igazán méltó válasz erre csak a jóra törekvés lehet, mégpedig tiszta szívből.

       Istenünk úgy rendel oda minket felebarátunk mellé, hogy feladatul adja egyen-egyenként mindnyájunknak: „türelmes legyek” és mindig csak a „jóra törekedjem”!

       A rosszban mesterkedők és az azokkal egyetértő gonoszok tanácsát elhagyva lesz sokunk élete igazán boldog és kiegyensúlyozott. Tisztessége és békessége csak a jót cselekvőnek lesz a része. Viszont a gonoszt cselekvő ember lelke nyomorúságra és ínségre jut. (Róma 2,9.)

       Kedves Testvéreim! Sokszor észrevehettétek már magatokon is, ahogy Pál apostol is szomorúan állapította meg magáról, „nem a jót cselekszem, melyet akarok, hanem a gonoszt cselekszem, amelyet nem akarok” (Róma 7,19.). Van azonban egy másik lehetőség is, amiről az énekköltő is beszél: „Istennel járni lakozni, szent élettel illatozni…”.  A test szerinti járás, a bosszúvágy helyett  Lélek szerint járni, hasznára lenni a Mesternek. Isten segítsen meg minket ebben!  Úgy legyen.  Ámen.