ÁLDÁS, BÉKESSÉG!

KEDVES TESTVÉREK ,TÁMADT EGY OLYAN ÖTLETEM, HOGY ELHOZNÁM NEKTEK A KÜLÖNBÖZŐ GYÜLEKEZETEK BEMUTATKOZÁSÁT ÉS A HONLAPJUKON TALÁLHATÓ NÉHÁNY ÉRDEKES CIKKET!

SAJNOS AZT NEM TUDOM, HOGY  JOGILAG   ENNEK VAN E VALLAMI KÖVETKEZMÉNYE, DE ÚGY GONDOLOM, HOGY SOKUNKNAK NINCS IDEJE, HOGY KÖRÜLNÉZZEN MÁS HONLAPOKON.

ARRA GONDOLTAM,HOGY ÉRDEKES LENNE MEGISMERNI MÁS GYÜLEKEZETEKET ÉS HA MEGJELÖLÖM A FORRÁST AKKOR NEM SÉRTEK SENKIT VELE!

HA VALAI TUD ERRE VALAMI JOGI TILTÁST AZT KÖZÖLJE NEHOGY VALAMI VÉGZETESET KÖVESSEK EL.

ÉS KÉRLEK ARRA IS BENNETEKET, HOGY MONDJÁTOK EL VAN E ERRE A DOLOGRA IGÉNY VAGY SEM.

MIVEL MOST EGYESÜLTEK A KÜLÖNBÖZÖ MAGYAR EGYHÁZAK, ÍGY ELŐSZÖR A KÜLHONI GYÖLEKEZETEK KÖZÖTT NÉZNÉK KÖRÜL.

ELŐSZÖR A KÁRPÁTALJAI REFORMÁTUS EGYHÁZHOZ NÉZNÉNK BE (ILLETVE MOST MÁR MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ).

Az Ungvári Református Egyházközség Gyülekezete

A gyülekezet 650 nyilvántartott tagot számlál. Ebbõl 480 egyházjárulékot fizetõ, a többi hittanos és konfirmandus. Folyik a gyülekezeti tagok felkutatása most is. Megfigyelhetõ a magyar gyülekezet fogyása a természetes halandóság, valamint a kivándorlás miatt. Az elhalálozások száma háromszorosa a kereszteléseknek. Az ukránajkú gyülekezet 70 tagot számlál ebbõl 15 gyermek. Ezek istentisztelete és hitoktatása ukrán nyelven folyik.
Átlagos vasárnap a magyarnyelvû istentiszteletet 190-200 tag látogatja. Húsvétkor 360. Az ukrán gyülekezeti alkalmakon vasárnap 60 egyháztag vesz részt. A gyülekezetben paralel módon haladnak a magyar és ukrán gyülekezeti alkalmak. Kétszer van istentisztelet vasárnap és pénteken két nyelven. Bibliaórát kedden tartunk, ugyan úgy két nyelven. Szerdán az 1996-ban megalakult nõszövetség foglalkozása folyik, ahol imádságos lélekkel munkálkodnak az asszony testvérek Isten dicsõségére, segítve a szeretetkonyha munkáját és az ifjúsági munkát is. Szerdánként folyik missziói munka az ungvári területi TBC korházban a lelkész és a gyülekezeti tagok közremûködésével, ahol istentiszteleteket, személyes beszélgetéseket és irodalomterjesztést tartanak. Kazettamisszió is mûködik.
Két ifjúsági csoport mûködik a gyülekezetben: egy idõsebb, amely csütörtökön tartja foglalkozását (ezt 30-35 ember látogatja), ezt a helyi egyetem hallgatói is látogatják, és mûködik egy fiatalabb ifjúsági csoport is, ahol a 15 éven aluliak gyûlnek össze (ezt 10-15 ifjú látogatja) A gyülekezetben mûködik egy szegénykonyha is, amely 90 embert lát el háromszor egy héten meleg ebéddel, úgy hogy az ágyhoz kötötteknek ki is hordják az ebédet. Vasárnaponként mûködik a gyerekek számára a vasárnapi iskola is. 160 gyerek részesül hitoktatásban, a három iskolában, valamint a gyülekezeti teremben. Ezt a feladatot öt fiatal energikus hitoktató látja el.
Az Ungvári Református Egyházközség jelenlegi lelkipásztora Héder János, aki 2007-tõl négy éven keresztül egyben a Kárpátaljai Református Egyházkerület fõjegyzõi tisztségét is betölti. A beosztott lelkész Sponták Róbert, aki jelenleg még teológiai tanulmányait folytatja Kijevben. Az Ungvári Református Egyházközség gondnoka Erdélyi János, aki 2007-tõl négy éven keresztül megyei világi jegyzõ is egyben. A gyülekezet pénztárosa Bodnár Ágnes, aki egyúttal presbiter is.

A presbiterek névsora: Baráth Éva, Beregszászi Benjamin, Bodnár Ágnes, Bodnár József, Erdélyi János, Huksz Mária, Köröskényi István, Literathi Gyula, Literáthi Zsuzsanna, Pritula Erzsébet, Varga Béla és Varga Pál, Jacina Mária, Jacina Antal , Nagy István, Bartos Gyula, Váraljai Tibor.

Nõszövetség

Kárpátalján már az elsõ missziós lelkész, Bácsy Gyula felhívta a figyelmet, hogy minden gyülekezetben asszonyköröket kell alapítani a lelkész, vagy tanító feleségének a vezetésével ( Missziói jelentés 1927). De az asszonykörök alapítása nem folyt zökkenõmentesen. Ugyanis a nagyszöllõsi gyülekezetben a rendõrség a nõszövetség hátterében politikai indokokat gyanított. De végül sikerült tisztázni , hogy a nõmozgalom hátterében nem folyik semmilyen politikai tevékenység , csupán a szegények gondozásával és az árvaház segítésével foglalkoznak.
Ungváron a nõszövetség 1996 márciusában alakult meg. Heti egy alkalommal gyûltek össze a nõk , és ezek az alkalmak általában áhítattal és imádsággal fejezõdtek be . 1999 óta új énekek tanulásával is foglalkozunk . A nõtestvérek nyitottak egymás problémái iránt és mások iránt is. Mint a kavics, amely csiszolodik a folyómederben, úgy csiszolódnak a testvérek, mígnem Isten akarata szerint kiábrázolódik rajtunk a Krisztus. A kézimunkakör amellett, hogy munkájával segít a rászorulókon , a magyar kézimunkák mintáit is ápolja és megõrzi. Azzal is foglalkoznak , hogy összegyûjtik ezeket a mintákat is.
Egészében mondva a nõszövetség munkája egy nagyon szükséges szolgálat. Az Isten által megragadott ember az Úr szolgálatába áll és életével is bizonyságot kell hogy tegyen a Jézus Krisztusról. A fát azért oltják be, hogy gyümölcsöt teremjen. Akik Krisztusba oltattak bele a Krisztus tanítványainak a gyümölcsét kell hogy teremjék az életben.

Diakónia

Környezetünkben nagyon sok szegény, sõt nyomorban élõ ember van, akik évek óta elhagyatva, éhezve léteznek egyik napról a másikra. Gyülekezetünkben 1996 óta mûködik egy ingyenkonyha, amelyben néhány odaadó asszony, és férfitestvér látja el a teendõket. Hetente háromszor kaphatnak ételt az arra rászorulók. A rendszeres látogatók száma meghaladja a 80-at. Közülük azok az idõs nénik és bácsik, akiknek egészségi állapota lehetõvé teszi személyesen jönnek a parókiára az ételért, a többieknek egy presbiter házhoz szállítja. Az ingyenkonyha különbözõ adományokból tartja fenn magát, de fõ támogatója a németországi Darmstadti gyülekezet. Hálásak vagyunk Istennek, hogy hozzájárulhatunk ezeknek a magukra maradt és tehetetlen embereknek a segítéséhez, felkarolásához

AZ ALÁBBI CIKKET  AZ UNGVÁRI GYÜLEKEZET HONLAPJÁRÓL VÁGTAM KI (www.reformatus.com.ua) EGY-KÉT ILLEMSZABÁLY ÉS SZOKÁS MIKÉNT KELL, ILLETVE AJÁNLATOS VISELKEDNÜNK, VALAMINT A HITRE NEVELÉSRŐL,FIATAL ÉS FELNŐTTKORBAN.

Hogyan kell viselkednünk a templomban?

• Mikor kell felállni, leülni?
• Hangosan, vagy halkan kell-e énekelni?
• Szabad-e késni, vagy hamarabb elmenni?
• Mennyit kell adakozni?

Mindazok, akik nem járnak rendszeresen templomba, vagy esetleg nem reformátusok, de valami miatt eljönnek körünkbe egy istentiszteletre, bizony kényelmetlenül érzik magukat e kérdések kapcsán. Akiket nem tanítottak ezekre a kérdésekre a konfirmációi előkészítő órákon, honnan is tudhatnák a válaszokat, nem beszélve az egyes gyülekezetekben évszázadok alatt kialakult szokásjogról.
A következőkben a vasárnap délelőtti istentisztelet rendjét szabályozó közös liturgiai rend alapján lépésről lépésre végigvesszük a kívánatos magatartásformákat.
Amikor odaérünk a templomba, fontos, hogy néhány dolgot minden alkalommal ellenőrizzünk, még mielőtt belépnénk Isten hajlékába.

• Az első dolog az, hogy ellenőrizzük, hogy ki van e kapcsolva a mobiltelefonunk! Akinek akár csak véletlenül is megcsörren a telefonja istentisztelet közben, az akarva–akaratlan is megbotránkoztatja a gyülekezet többi tagját. Márpedig a Biblia tanítása alapján, jaj annak, aki akárcsak egy gyermeket is megbotránkoztat. „Ha viszont valaki megbotránkoztat egyet is e kicsik közül, akik hisznek, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék.” Mk 9,42

• Megjegyzendő továbbá, hogy sok helyen, például moziban, vagy színházban elterjedt az az igen neveletlen magatartás, hogy egyesek csupán lenémítják a telefonjukat, de előadás, esetleg prédikáció alatt mégis látványosan nyomogatják, ami a körülöttünk ülők szemében semmivel sem különbözik a hangos dallammal okozott zavarástól. A telefonunk tehát legyen mindig teljesen kikapcsolva!

• A telefoncsengéshez hasonló az egyes karórák óránkénti sípoló jelzése is, amely szintén feleslegesen zavarhatja az istentisztelet áhítatos rendjét. Ezt a funkciót is feltétlenül kapcsoljuk ki!

• A feleslegesen kellemetlenkedő zajok közé tartozik még a mindenki által jól ismert cukorpapír csörgés. Amennyiben torkunknak szüksége van valamilyen szopogatós cukorkára, hogy ne kelljen gyakran köhögnünk, vagy krákognunk, úgy válasszunk olyan kiszerelésűt, amelynek nem zörög a csomagolása, vagy vegyünk ki egy-két szemet a zsebünkbe. Onnan észrevétlenül elővehetjük, amikor szükséges.

• Aki énekeskönyvét, bibliáját zörgő nejlonzacskóban tartja, vagy hordja, még az istentisztelet megkezdése előtt csomagolja ki és csak a kivonulási ének alatt tegye vissza, hogy a reklámtáska által keltett zajjal ne vonja el mások figyelmét az igéről.


• Mielőtt belépnénk a templom kapuján, a férfiaknak illik levenniük a sapkájukat, kalapjukat, Isten iránti tiszteletük jeléül. A nőknek ezzel ellentétben illik felvenniük valamilyen az évszakhoz illő fejfedőt, hiszen a Biblia tanítása szerint a nőknek nem szabad fedetlen fejjel megjelenniük az Úr előtt. Erről a kérdésről részletesebben is írunk majd következő lapszámunkban.

• A különböző példázatokból már tudjuk, hogy Jézus Krisztus hogyan ostorozta a farizeusokat azért, amiért annyira szerették a templomban a hangos köszöntéseket és az első sorokban való ülést. Mindenki válassza ki tehát az őt jogosan megillető helyet és odaérve, fennállva mondja el magában a következő kis imádságot: „Bejöttem hozzád Istenem, Forró imával szívemben, Esedezem, hogy fogadj el, Áldj meg szent kegyelmeddel!” Ámen

• A lelkipásztor minden alkalommal hirdeti az adakozást. Noha minden korban vannak olyanok, akik vallják, hogy tizedet fizetnek az egyháznak, és mégis mindig többet kapnak vissza az Úrtól, mint amennyit adtak, még sincsen kötelező jelleggel meghatározva az adományok mértéke. Mindenki pénztárcája szerint adakozhat, emlékezve az özvegyasszony két fillérjére, amit maga Jézus Krisztus dícsért meg, mert a lehetőségéhez képest az akkori legnagyobb adománya volt, az utolsó két fillére. Mértékadó lehet ugyanakkor az, hogy mennyit kell manapság fizetni egy színházban, vagy mennyibe kerül egy hangversenyre a belépőjegy. Talán ennyit illik a perselybe is bedobni, megtisztelve ezzel lelkipásztorunk, kántorunk, gondnokunk munkáját. Az adományt készítsük elő valamelyik zsebünkbe, hogy ne kelljen másokat zavarva a táskánkba, pénztárcánkba keresgélni, miközben folyik az istentisztelet. A pénzt tartsuk a markunkban, és minden feltűnés nélkül csúsztassuk a perselybe. Aki szeretné tudatni mindenkivel, hogy mennyit adakozott, annak lehetősége van az alkalom előtt ezt átadni a pénztárosnak, aki arról igazolást állít ki, és ezt kérésre a lelkipásztor fennhangon kihirdeti.

• Miért is kell a templomban énekelni? Az énekléssel ráhangolódhatunk az istentiszteletre. Mindig vannak olyanok, akik az utolsó pillanatban érnek csak a templomba. Ők elmulasztják azokat az áldott, nyugodt perceket, mikor helyetfoglalva bátran lehajthatjuk a fejünket, és hálát adhatunk az Istennek az elmúlt hétért, vagy hónapért, sikereinkért, gyógyulásunkért, stb. Az éneklés segít abban, hogy áthangolódjunk a mindennapi problémáinkról az istentisztelet áhítatára és odafigyelve arra, hogy mit is éneklünk, fennhangon dicsérjük az Urat. Hangosan és bártan énekelhetünk, mert a templomban senki sem szól ránk, ha hamisan éneklünk, ugyanakkor figyeljünk arra, hogy tartsuk a ritmust. Az igehirdető általában nagy gondot fordít arra, hogy az általa kiválasztott énekek szövege, mondanivalója és hangulata összhangban legyen a prédikációval. Ezért figyelmesen követve az istentiszteletet ezekre az áthallásokra magunk is ráérezhetünk.

• Fontos tudni, hogy az énekeket nem az oldalszámuk, hanem a sorszámuk szerint számozzuk. A 90. zsoltár például az énekeskönyv méretétől, és kiadásától függően lehet a 156. vagy akár a 160. oldalon is, mégis minden esetben a 90., azaz a Tebenned bíztunk eleitől fogva – kezdetű ének. Az énekeskönyv végén a betűrendes névmutatóban abc sorrendben szerepelnek az énekek, ahol megtalálható a sorszám és az oldalszám is. Az énekeskönyv énekeit két nagy részre oszthatjuk. Az első 150 éneket hívjuk zsoltároknak, a többit pedíg dícséreteknek.

Az énekek szerepéről részletesen szól Ladányi Katalin, a Beregi Egyházmegye Himnológiai Bizottságának tagja az új Magyar Református Énekeskönyv ajánlójában: „Az új Magyar Református Énekeskönyv tartalma a hitet és a szeretetet tükrözi, azon emberek lelkéből fakadt, akik azt, amit énekbe foglaltak, valóban érezték is, s mintegy hatalmas áram, a hangjegyek vezetékein át, képesek áradni az emberi szívekbe, elmékbe, lelkekbe, hogy azokat is hitre és szeretetre gerjessze.
Az egyházi zene fenséges, magasztos. Az énekek elsősorban azt a célt szolgálják, hogy az evangélium üzenetét eljuttassák a gyülekezetekhez, valamint azokhoz az emberekhez, akik még nem hallottak Isten szabadításáról, hogy minél több lelket vezessenek az Úrhoz, és azok Isten dicséretére szolgáljanak. Az egyházi énekek mindmáig mutatják az utat a Megváltóhoz, és lelki vigaszt adnak sokaknak.
Ez énekeskönyv gyűjteményének összeállítói mindent megtettek annak érdekében, hogy a gyülekezetek megbizonyosodjanak ezen énekek éltető hatásáról, hogy ne csak az áhítatos órákban használják, hanem a hétköznapi élet foglalatosságai között is.
Egyik fő cél az evangelizálás, vagyis énekek útján közelebb hozni és megismertetni embertársainkat Istennel, az ő végtelen jóságával, kegyelmével és szeretetével. Megismertetni velük Jézus Krisztust, mint Istent és Embert, akinek jelleméhez kell hasonlítani saját jellemünket, hogy igazán keresztyének lehessünk.
Az énekeskönyv nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy ezen énekek használata széles körben terjedjen, hogy ne csak a templom, hanem a családi otthonok is, a szoba, konyha, udvar, kert, a szántóföld, a rét, erdő, műhely, az iskolák tantermei is azok éneklésétől legyen hangos.
Egyik fő feladat, hogy az embereket rávezessük milyen fontos a gyülekezeti éneklés, hogy az énekek dallamának és szövegének mi a mondanivalója, célja.
A közös énekléssel az emberek is közelebb kerülnek egymáshoz, s akik már az ige és énekek által hitre jutottak, szívük és lelkük is azonosul, s olyan harmóniát tudnak alkotni, mint az énekek zenei összhangzása.
A Magyar Református Énekeskönyv alkalmas Isten dicsőítésére, templomi, tanintézeti, valamint temetési szertartásaink ünnepélyessé tételére, az áhítatra és vallásos szívek buzgóságának fokozására, a gyászoló lelkek vigasztalására, az egyházi énekügy felvirágoztatására.
Az egyházi ének olyan, mint az élet vize. Az Ige a víz, az élet az ének. Sokszor halljuk: „Az Ige testté lett.” A testnek viszont biológiailag, hogy életben maradjon, vízre van szüksége. Az életet adó vízre. A lelkünknek, pedig igei táplálékra. Tehát az ének az Ige követője, egybefonódnak, egybeolvadnak, mint két patak mikor összetalálkozik, és együtt folytatják útjukat, egy nagy folyót képezve, s így válnak teljessé az istentiszteleteken, ahol már együtt az Igével tengert alkotnak. Ez az egyházi ének szerepe a gyülekezeti és közösségi életben.


A következőkben a vasárnap délelőtti istentisztelet rendjét szabályozó liturgiai rendet vesszük végig:

1. Köszöntés
A lelkipásztor az apostoli köszöntés szavaival köszönti a gyülekezetet, előre meghirdeti a kegyelmet, mire a gyülekezet Ámennel felel. Aki csak ezek után érkezik, az igyekezzen minél kisebb feltűnéssel a leghátsó sorokban helyet foglalni, hogy járkálásával ne vonja el mások figyelmét az igéről. Később se menjen előrébb, ülje végig hátul az istentiszteletet.

2. Fennálló ének
A gyülekezet állva énekel, általában egy versszakot. Az éneklés a közös imádság egyik formája.

3. Nagyének
A gyülekezet helyét elfoglalva énekel tovább. Az énekléssel ráhangolódunk az istentiszteletre.

4. Lekció
Őskeresztyén hagyomány. Isten segítségül hívása után Igéjén át megszólal Isten. Mivel az igeszakasz hosszabb szokott lenni, a lelkipásztor leültetheti a gyülekezetet.

5. Imádság A gyülekezet áll, összekulcsolt kezéve és lehajtott fejével adja meg a tiszteletet Istennek.

6. Igehirdetés előtti ének
A gyülekezet állva énekel.

7. Textus

A gyülekezet állva hallgatja Isten üzenetét.

8. Igehirdetés A gyülekezet ülve hallgatja. Az igehirdetést nem illik hangosan kommentálni, vagy mozdulatokkal, gesztusokkal kísérni. Hallgassuk végig csendben és türelmesen, bármilyen hosszú is legyen, hiszen lehet, hogy ha nekünk éppen nem, a mellettünk ülőnek mégis szívébe talál az ige. Illetlenség prédikáció közben felállni és kimenni, esetleg vissza is jönni. Ha rászántuk az időnket és eljöttünk a templomba, akkor maradjunk végig.
A keresztelés hozzá tartozik az istentisztelethez. Miután a gyülekezet tagjai fogadalmat tesznek a keresztszülőkkel együtt, hogy az újszülöttet hitben fogják nevelni és neveltetni, ezért mindenkinek ott a helye a sákramentum kiszolgáltatásánál. A keresztelésről részletesen is írni fogunk következő lapszámaink egyikében.
Az Úri szent vacsora is egybetartozik az istentisztelettel. Miután nincs olyan ember, aki nem vétkezik, így mindenkinek szüksége van az úrvacsorával együtt járó bűnbocsánatra. Jézus Krisztus pedig nyilvánvalóvá tette, hogy nincs olyan bűnös, akinek az ő atyja őmiatta és őáltala meg nem bocsátana: „…Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.” Mk 2,17
Tehát a legnagyobb bűnösöknek is joguk van az úrvacsorához és a bűnbocsánathoz. Nem illik tahát a prédikáció után elmennünk, mert ezzel akaratlanul is azt állítjuk magunkról, hogy vagy szentek, vagy nagyon bűnösök vagyunk. Az úrvacsoráról is részletesen fogunk még írni.

9. Imádság
Az Igére az imádság felel. A gyülekezet áll. Ámennel felel.
Az Úri imádságot a gyülekezet közösen mondja a lelkésszel.

10. Áldás
A gyülekezet állva fogadja Isten áldását.

11. Hirdetések A gyülekezet ülve hallgatja.


12. Záró ének (Himnusz)

A gyülekezet áll. (461. dicséret: Mindig velem Uram, mindig velem…)

13. Kivonulási ének A gyülekezet ül.
A megszokott rendben történik a templomból való kivonulás. Illetlenség ezt a rendet megbontani, hamarabb felállni, esetleg másokat felállítani. Nem illik továbbá mások elé vágni, illtve törtetni, hiszen a bejövetelkor elfoglalt helyünkkel együtt hallgatólagosan tudomásul vettük a kivonuláskor ránk vonatkozó rendszabályokat is.
Helyünkről felállva mindenki mondja el magában a következő kis imádságot: „Szent házadból eltávozván Uram arra kérlek, hogy lehessek megtartója a te szent Igédnek!” Ámen

Mit kell viselnünk a templomban?

Amint azt már előző lapszámunkban jeleztük, ezúttal az illendő templomi viseletről írunk részletesebben. Azt, hogy valaki mit vesz fel a templomba, alapvetően két dolog határozza meg. Az egyik az ízlése, a másik a pénztárcája. Lehet, hogy van olyan ember, aki bármit megvehet a boltokban, mégis nagyon ügyetlenül párosítja a különböző színű és anyagú ruháit, és van olyan is, aki a meglévő szűkös kínálatból, azaz a szekrényében lógó néhány ruhadarabból is mindig választékosan és ízlésesen jelenik meg a nyilvánosság előtt.
Természetesen a templom nem divatbemutató, ezért most nem is arról írunk, hogy mi a trendi manapság, hanem arról, hogyha lehet mit kerüljünk el.
Minél eldugottabb és minél távolabbi településekre megyünk, annál inkább láthatjuk még a nyomait a régi hagyományoknak. Nem is olyan régen, talán 50-100 évvel ezelőtt az egyszerű embereknek csak néhány ruhájuk volt. Egy amiben dolgozni jártak, a másik, az ünneplő pedig amelyikben temetésre, bálokba, vagy a városokba jártak. Meg sem fordult senkinek a fejében, hogy koszos ruhában, borostásan, vagy kócosan menjen vasárnap a templomba, hiszen az ilyen embert hamar megszólták és kiközösítették az élesebb nyelvűek. Aki végigvonult a falun, kétszer is megnézte magát a tükörben mielőtt nekiindult.
Hozzájárult ehhez sokhelyütt még az a szokás is, hogy a templomi ülésrend szerint szemben ültek egymással a nők és a férfiak. Persze a templom után következett az ünnepi asztal, a vasárnapi ebéd, ahol meg lehetett beszélni a hét eseményeit, a prédikációt és természetesen a kirívóan öltözködő hölgyeket és urakat.
De hol van ma már mindez? Néhol ugyan élnek még hagyományok, de a városokban manapság se külön ülésrend, se elvárt templomi viselet sincs meghatározva. A hölgyek rikító ruhákban és valószínűtlen színű hajkoronával, a férfiak farmerben és pulóverben, a fiatalok sportdzsekiben és sportcipőben jelennek meg Istennek házában.
Ez már tiszta Amerika! Mindenki jól ismeri a televízióból az ottani vidám istentiszteleteket a sok harsány ruhába öltözött, méretes termetű kórustaggal, akik táncolnak a lelkesítő dalok ritmusára és bekiabálásokkal fejezik ki tetszésüket a színesbe öltözött és mikrofonnal a kezében sétáló lelkipásztor egy-egy tréfája nyomán. Nos ha még szerencsére nem is tartunk itt, azért az elmúlt évtized változásai jól mutatják, hogy mi is efelé haladunk (fejlődünk?).
Vegyük tehát sorba a már jelenleg is fel-felbukkanó nemkívánatos jelenségeket, hogy ezzel is segítsük megőrizni istentiszteleteink ékes rendjét és méltóságát.
Nyilvánvaló, hogy nem való a templomba a miniszoknya, mivel illetlenség és megbotránkoztató az Istennek házában, csakúgy, mint a mély dekoltázsú blúz, vagy bármely áttetsző felsőruházat.
Nem illik továbbá a túl erős smink, és a túl sok parfüm sem. Mindezeket a dolgokat nyilván minden nő természetesnek tartja, de mindig jönnek új generációk, akiket újra és újra meg kell tanítani ezekre.
A fiúk, férfiak jól teszik, ha nem fehér sportcipőt húznak a lábukra, mert ez sem a vasárnapi istentisztelethez illő viselet. Természetesen nem kell minden vasárnap öltönyben és nyakkendőben megjelenniük, mivel így az ünnepnapoknak nehéz lenne megadni a kijáró tiszteletet, de ne felejtsük el, hogy a templom Isten háza, ahol pedig ketten, vagy hármam megjelennek az Ő nevében ott jelen van, tehát az iránta való tisztelet jele az, ha legalább vasárnaponként választékosan öltözködünk. Farmer helyett inkább szövetnadrágot, barna cipő helyett inkább feketét (természetesen fekete zoknival) és a színes kabátunk helyett inkább a szolidabb egyszínűt.
Fontos, hogy a változást magunkon kezdjük és ne a másik figyelmét hívjuk fel elsősorban a változtatás szükségességére. Senki sem szeret kilógni a sorból, így előbb, vagy utóbb mindenki igyekszik alkalmazkodni a többség viseletéhez.
Előfordulhat sokszor olyan egyszerű dolog is, hogy az utolsó pillanatban kiszakad a harisnya, vagy nem szárad meg időre a kiválasztott ing, vagy az úton sározódik be a kifényesített cipő. Ezért egy-egy esetből nem törhetünk senki ízlése felett sem pálcát.