Minden gyermek, amikor megszületik örömet jelent a családnak, és örömet a rokonságnak. Így még inkább érthető Zakariásnak az apának öröme, és Erzsébetnek az édesanyának az ujjongása: "Elvette az Úr szégyenemet!" Istennek az volt a szándéka Jánossal, hogy Jézus útjának előkészítője legyen. Aki Isten szándéka szerint él, ma is Isten ajándékának tartja a gyermeket. Ezért a szülőknek mindenkor meg kell találniuk az örömüket a gyermekükben. Nemcsak a csecsemőben, hanem az iskoláskorúban is, és a felnőttben is. Elég egy pillantást vetnünk Zakariás és Erzsébet történetére, és máris látjuk Isten tervének megvalósulását. - - „Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédjai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele.” ( Lk 1, 57 - 66 ) - Mindennek és mindenkinek megvan a maga helye az Isten tervében. Kell, hogy legyenek emberek, akik fölnyitják a lelkünket, kinyitják a szívünket, a szemünket, és helyre teszik a gondolatainkat. Keresztelő Szent János is Isten ajándéka, önmagát legyőző, fegyelmezett ember volt. Amit hirdetett, azok szerint az elvek szerint élt. Komoly áldozatok meghozására és komoly önfegyelmezésre volt szüksége, hogy teljesítse azt amire Isten küldte. Szükség volt és szükség van mindig olyan prófétákra, akik bátran hirdetik, és ki merik mondani a figyelmeztető, prófétai szót, és mernek rámutatni Jézus Krisztusra: „Ő az Isten Báránya… Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem!” - Bűnbánatra is felszólította az embereket. János érezte, hogy Isten nem azért teremtette meg az embert, hogy küzdelmeinek végén a semmi várja. Tudta, hogy Isten a Teljesség, és mi mindannyian az életre születtünk, vágyunk, és nem a halálra. Keresztelő Szent János olyan felnőtt lett, aki megfelelt Isten várakozásának. Amire született, életében azzá lett! Mi is Isten ajándékai vagyunk. Küldöttek vagyunk. Nekünk is teljesíteni kell azt, amiért Isten ide küldött minket.