Sokszor előfordul velünk, hogy a szívünkben vagy az életünkben dúlnak viharok. Dúlnak belül, és kívül is, és azt érezzük, hiába küzdünk, elhagy az emberi erőnk. Dúl a vihar, és akkor kétségbeesetten azt gondoljuk, hogy nincs tovább, kész, befejeződött, nem lehet segíteni. Tombol a vihar, egymás után jön a baj, a betegség, stb. Nagyon rossz, amikor senki nem hallja meg a kiáltást, nem veszi észre, hogy bajban vagyunk. Kiáltunk mi Istenhez, és imádkozunk, de azt érezzük, az Isten is csendben marad. Nem látunk mást, csak nagy sötétséget. – „Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a túlsó partra.” Erre azok elbocsátották a tömeget, és Jézust magukkal vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük. Nagy szélvihar támadt, a hullámok a bárkába csaptak, úgyhogy az már-már megtelt. Ő a bárka végében egy vánkoson aludt. Felkeltették és megkérdezték: „Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?” Erre fölkelt, ráparancsolt a szélre, és ezt mondta a tengernek: „Hallgass el, nyugodj meg!” A szél elállt, és nagy csendesség lett. Ekkor hozzájuk fordult: „Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?” Nagy félelem fogta el ugyanis őket. Egymást kérdezgették: „Ki lehet ez, hogy még a szél és a tenger is engedelmeskedik neki?” Mk 4, 35 – 41 ) A tanítványoknak valahogy kiment a fejéből, hogy kicsoda az, aki velük van, aki most alszik. Azt gondolták, hogy ők, mint tapasztalt hajósok, a viharnál, a szélnél, a hullámoknál is erősebbek. Olyan érdekes, hogy valami azért mégis csak odaviszi őket Jézushoz. Talán ti is átéltétek már, milyen az, amikor az Isten nem válaszol, néha hagyja a vihart, azért mert próbára akar tenni, hogy mennyire bízunk Benne, és hogy a tomboló vihar kiáltásra késztessen minket. Megkapjuk a segítséget, ha nagyon közel tudunk hajolni Jézushoz. A végső kétségbeesésükben a tanítványok is szinte belekiabálnak Jézus fülébe: “Mester, Mester, elveszünk! Ébredj fel!” Jézus felébredt és feltett egy kérdést, és azt kérdezte: „Mitől féltek?” Olyan nagy hittel léptetek be ebbe a bárkába, jöttetek velem, most hol van a ti hitetek? Majd parancsolt a szélnek, és a víz hullámainak, és csend lett. Amikor Jézus kimond valamit, az meg is fog történni. Testvérek! Ti mit gondoltok, szerencsésen át fogtok, fogunk érni a túlsó partra? Igen! De nem megy majd minden simán. Jézus sohasem mondta, hogy ha Vele élünk, nem fogunk veszélybe kerülni. Érkezhetnek váratlan viharok, és érkezni is fognak. Amikor beszálltunk e világmindenségben száguldó Földünkre, akkor még nem gondoltunk mi sem viharra. Én azt hiszem, hogy mindnyájunknak, vagy legalábbis a legtöbbünknek vannak olyan élményei már, hogy egy nagyon nehéz helyzetből, egy viharos helyzetből, Isten csodálatos módon szabadított meg minket. Talán a legtöbben emlékezünk egy súlyos betegségből való gyógyulásra vagy lehetetlen helyzetből való szabadulásra. Ahogyan elkerültünk egy komoly közlekedési balesetet, vagy ahogyan valami miatt elkerült az a baj, ami pedig egészen közel volt hozzánk. „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?”- ez a kérdés tör fel a tanítványokból. Mi már tudjuk kicsoda Jézus. Ő valóban a megmentésünkre jött, és Ő, tud parancsolni minden belső és külső viharnak, amely elnémul és megáll. Vegyük észre a velünk lakó Jézust, aki arra vár, hogy kiáltsunk Hozzá! Ha meg akarunk menekülni, csak Jézus segítségével menekülhetünk meg! Hívjuk Őt segítségül, és Ő parancsolni fog életünkben előforduló minden rossznak - és helyreáll majd minden. Ámen