Zsolt 104,24-33.

24 Milyen nagy alkotásaidnak száma, URam! Valamennyit bölcsen alkottad,
tele van a föld teremtményeiddel.
25 Ott van a nagy és széles tenger! Számtalan lény nyüzsög benne:
kisebb és nagyobb állatok.
26 Ott járnak a hajók, és a cethal, amelyet azért formáltál, hogy
játszadozzál vele.
27 Mindezek arra várnak, hogy idejében adj nekik eledelt.
28 Ha adsz nekik, szedegetnek, ha bőkezű vagy, jóllaknak javaiddal.
29 Ha elrejted orcádat, megrémülnek, ha elveszed lelküket, kimúlnak, és
ismét porrá lesznek.
30 Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a
termőföld felszínét.
31 Dicsőség legyen az ÚRnak örökké! Örüljön alkotásainak az ÚR!
32 Tekintetétől reszket a föld, érintésétől füstölögnek a hegyek.
33 Éneklek az ÚRnak, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, amíg csak
leszek

.

                        ISTEN GONDOSKODIK!

Adjatok hálát az urak Urának... ő ad eledelt minden élőlénynek. (Zsolt
136,3.25)

Nemrégiben egy barátommal beszélgettem, aki elmesélte, amit az
ablakából látott. Egy heves hóvihar után, amely mindent beborított
fehérrel, egy hóbuckából kikandikált egy kiszáradt gazcsomó, s egy
kismadár szökdécselt körülötte. Egyszer csak megállt a madárka, hátat
fordított a gaznak, s megveregette a farkával, míg néhány mag kihullott
a hóra. Akkor megfordult, s elkezdte enni a magokat. Mindketten
csodáltuk ennek a kis teremtménynek a mutatványát.
Ki ad enni a madárnak még egy hóvihar után is? Tudtam, hogy ez nem más,
mint az én teremtőm, aki, a zsoltáríró szavaival élve, eledelt ad
minden élőlénynek. Ez csupán egy a sok igazságból, mely Isten
szeretetét bizonyítja.
Ennek a kis madárnak a képe eszembe juttatja, hogy Isten az én
gondviselőm is. Ő adja az élethez szükséges levegőt, erőt a
gondolkodáshoz, a munkához, a dolgok intézéséhez. Látom, Isten hogyan
elégíti ki a szükségleteimet, és csodálom állhatatos szeretetét.

Imádság: Istenünk, gondviselőnk, segíts, hogy mindig eszünkbe jusson:
erőnk és létünk forrása te vagy. Ámen.