Zsolt 139,1-18.

1 A karmesternek: Dávid zsoltára. URam, te megvizsgálsz, és ismersz
engem.
2 Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed
szándékomat.
3 Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra.
4 Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam.
5 Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.
6 Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.
7 Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak?
8 Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le,
te ott is ott vagy.
9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék,
10 kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.
11 Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz
körülöttem a világosság:
12 a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne,
mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság.
13 Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében.
14 Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak
alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt.
15 Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam,
mintha a föld mélyén képződtem volna.
16 Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt
írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg
belőlük.
17 Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma!
18 Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad
vagyok.

                        ISTEN ISMER ENGEM

Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha
felállok, messziről is észreveszed szándékomat. (Zsolt 139,1-2)

A gyerekek fülsiketítő hangzavarban vannak együtt a szünidei
bibliatáborban. Izgatottan, lelkesen mesélik történeteiket a
barátaiknak, énekelnek, tapsolnak a tiszta érzelmi túláradástól.
Ilyenkor képtelenség egyes hangokat megérteni.
Gondoljuk csak meg, mennyi imádság száll fel Istenhez egyetlen
pillanatban is. A mi fülünknek mekkora hangzavar - oly sok ember, oly
sok gond, olyan sok elmondott szó az Úrnak! De Isten meghall minden
egyes imát, a kimondottat, a csendben megfogalmazottat, az ékesszólóan
hangzót, az akadozót, a lelkesültet. Külön-külön hall minden imát, és
válaszol.
Erről az jut eszembe, amit otthon a farmon láttam. Apa minden tavasszal
beoltotta a borjakat, és elválasztotta őket az anyjuktól. Fülsiketítő
volt a lárma. A tehenek az elválasztó karámon kívül keringtek
körbe-körbe, a borjak bent rohangáltak. Hogy lehet majd szétválogatni
őket, és kit-kit az anyjához rendelni? De amikor a kapuk kinyíltak, egy
kis lökdösődés és bőgés után mindegyik tehén a borjával szépen kijött a
kapun. Ebben a nagy zűrzavarban képesek voltak felismerni egymást.
Isten kiválaszt minket a tömegből. Számon tartja fejünk hajszálait,
ismeri hangunkat. Örül nekünk, és vágyakozik velünk közösségben lenni.

Imádság: Istenünk, elámulunk szereteted nagyságán. Segíts, hogy
megmutassuk szeretetedet az embereknek.

 Ámen.