Isten mindig okot ad rá, hogy előre menjünk!

Isten mindig okot ad rá, hogy előre menjünk. Mi azonban mindig találunk okot arra, hogy visszakozzunk, aztán úgy próbáljuk beállítani félelmeinket, mintha azok érdemek lennének. Azt mondjuk: "Én nem nyomakodom előre", vagy „Ha Isten azt akarja, hogy ezt vagy azt megtegyem, Ő majd odaállít." Testvérem, az emberek a halálba tartanak. Ez nem elegendő ok? Vagy inkább a félelmeink tartanak vissza minket? Isten gondoskodik arról, hogy a Sátán minden egyes támadására, amivel meg akar félemlíteni minket, tudjunk reagálni. Ő új életre hív minket, amely kalandokkal és merészséggel teli. Ez adja a keresztény élet sava-borsát! Pál azt mondta: "Nem féltem az evangéliumot Rómában hirdetni". Meglehet, tartott tőle, hisz korábban Korinthusba is "félelem és nagy rettegés között" érkezett meg. De nem hagyta, hogy az érzései leuralják. Örömmel élte át, hogy Isten megerősítette őt, miközben szinte egymagában nézett farkasszemet a pogány Európával. Az emberek által létrehozott vallások mindegyikének azonos ismertetőjegye, hogy az embereknek megmondják, mit kell tenniük. Megszabják a híveiknek, mik azok a cselekedetek, amiket meg kell tenniük; mik azok a rítusok és ceremóniák, amiket be kell tartaniuk. Az élet minden területére aprólékosan kidolgozott törvényeik vannak. Ez a vallás világa. A kereszténység totálisan különbözik ettől. Nem arról szól, hogy nekünk mit kell tennünk, hanem arról, amit Isten tesz értünk. A hamis isteneknek arra van szükségük, hogy az emberek a vállukon hordozzák őket, a Biblia Istene azonban maga hordozza az Ő népét (Ézsaiás 46,1). Ugyanebben a fejezetben olvassuk, hogy Isten azt mondja: "Hallgassatok rám...én teremtettelek és én hordozlak, én visellek és én szabadítalak meg benneteket". A vallás olyan mint egy motor nélküli autó, amit tolni kell, hogy haladjon; az evangélium viszont olyan autó, amiben motor van. Szállj be, kapcsold be a biztonsági övet, és indítsd el. Biztos lehetsz benne, hogy nem fog útközben lerobbanni, elvisz a célhoz. Ámen!