ISTEN SZEME MINDENT LÁT

MERT MINDNYÁJUNKNAK LEPLEZETLENÜL KELL ODAÁLLNUNK KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELÉ, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, a szerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. ( 2 Kor 5,10)

Pál élete annak példázata, ahogyan Isten útjai működnek, s amely megváltoztatja az emberi mértékeket. Pál apostol folytatja újszövetségi szolgálatának védelmezését (3,1-18). Igazolja annak isteni eredetét és hatalmát (4,1-15), s hűségéért mindörökre tartó jutalmat vár (4,16-5,10). A kiengesztelés szolgálatával folytatja leírását, amely senkit sem zár ki, hanem mindenkit magában foglal, aki Krisztusban van. MINDNYÁJUNKAK MEG KELL JELENNI "LEPLEZETLENÜL" KRISZTUS ÍTÉLŐ SZÉKE ELŐT. Ne gondoljuk azt, hogy ezt kikerülhetjük! Az Ószövetségben a mezítelenség a szégyen és a romlottság szimbóluma (vö.: Ter 3,10; Iz 33,11; Ez 16,7; 37-39). A keresztény élet páncélba öltöztet bennünket, hogy megvédjük magunkat az ilyen gonosztól (vö.: Róm 13,12-14; 1Tessz 5,8). Emberi állapotunk oly gyámoltalan és túlterhelt, hogy tökéletesen attól a halhatatlantól függünk, amely megment és beburkol bennünket. Pál nyelvezete a FELTÁMADÁSRÓL szóló tanítását tükrözi: "Ennek a romlandó testnek föl kell öltenie a romlatlanságot" (1Kor 15,53). Ami halandó, annak fel kell oldódnia és át kell alakulnia a halhatatlanba, a halál átalakul életté. Csak az vezet el bennünket a reményhez, amit látunk, mivel a kétségbeesés mindent képtelenné tesz. Isten formált életre bennünket, és Isten nem bánja meg teremtését. Ennek az életnek a Lélek a záloga, amely nekünk adatott. A mi bizodalmunk a Lélekben van. Amikor még földi testünkben vagyunk, nyögve-sóhajtozva várjuk Isten gyermekeinek teljes megváltását (vö.: Róm 8,14-27). Ez a remény a szilárd tudatosság egy formája. Jelenleg sátorban lakozunk, s arra az örök lakhelyre készülődünk, amelyet Isten készít számunkra. E világban egyetlen hívőnek sincsen valódi otthona. A hit nem statikus állapot, hanem dinamikus élet, s mi ezen járunk. A hit arról beszél nekünk, hogy teljünk el bizalommal, amikor beismerjük, hogy alig várjuk, hogy már az Úrral legyünk.E vágy ad életet száműzöttnek tűnő testünknek, miközben hazavágyunk. A szenvedés tüskéje a legszigorúbb próbára teszi a hitet. Megpróbálja mind az igaz Istenbe, mind a megváltás hatásosságába vetett hitet. Pál a saját hitét ismételgeti, ugyanekkor arra szólítja fel a többieket (vö.: "mi"), hogy űzzék el a csüggedést. A feltámadt Krisztus által van remény, és ha a földi életünk tele van szenvedéssel, nehézségekkel, terhelt életünk van, és lesz. Ennek ellenére mindenkor legyen reménységünk a feltámadásában. Ezért ne az ittre és a mostra szegezzük pillantásunkat, hanem a láthatatlanra és a reméltre, mert mindenki el lesz számoltatva az Isten előtt, és a benne bízókat az Úr bevonja, befogadja az Ő dicsőségébe. Ez adjon erőt a minden napjainkban és a mában is. Ugyanaz az Isten, aki a semmiből teremtett, nyilvánvalóan arra is képes, hogy újjáteremtsen bennünket. Van reménysége minden Krisztus hívőnek várni a megígért feltámadást, de addig is hitben éljük a földi életünket bízva az Úr erejében és az elkészített kegyelmében. A kegyelem ereje az, hogy a hit által Istent dicsőítik, és sokan, akik hisznek, hálaimát ajánlanak fel.