A kövek
Isten emlékeztetőket rendel. Ott a Jordánnál köveket kellett letenni, néma köveket, melyek, ha ők maguk nem is beszélnek, de provokatív kérdéseket fogalmaztatnak meg, hogy aztán legyen, aki megszólaljon, és válaszoljon. Vannak néma kövek, amiket ma is rendel az Isten. Ez a legkevesebb, amit Isten minden időben rendel - kövek. Lelkészi szolgálatom kezdetén két kis faluba is el kellett időnként járnom. Kövek voltak. Volt templom, amiben már gyermekkoromban is megfordultam, és volt szertartás, és voltak az énekek, de úgy, mintha mindez csak kő lett volna. Kő ez a templom is, kő mindaz, amit a kezünkkel felépíthetünk, de nem önmagukért vannak a kövek, hanem azért, hogy emlékeztessenek, és azért, hogy kérdéseket tegyünk fel, hogy megtudjuk, miért van mindez?
De nemcsak köveket rendel az Isten; pl., amikor a páskát rendelte el Mózes által. Ezzel kapcsolatban is így ír a Biblia: “Ha a te fiad megkérdezi, mondd el!” És vannak énekek, amelyek szintén emlékeztető kövek. Pl. az egész szabadítást zsoltárba foglaltatta Isten, ezt olvastam fel az istentisztelet elején (Lekció). Az ének, a vers, az imádság már egy beszédesebb emlékeztető. Nem önmagáért van, hanem, hogy el kezdjél kérdezni.
Aztán Isten rendel élő emlékeztető köveket is, olyan embereket, akiket megújít az ő kegyelméből. Lehet, hogy most a padsorokban vannak a vendégek között olyanok, akit ilyen élő kőnek a családjában láttak vendégül. Vagy lehet, hogy a vendégek között vannak élő kövek, akiket Isten rendelt a különböző családokba, hogy ott merjék bátran feltenni a kérdéseiket: Hogy is van ez a te életedben, miért így élsz, vagy amúgy? Áldott legyen az Isten, hogy nemcsak néma köveket rendelt, hanem élő köveket is, akik megszólalnak és elmondják, hogy mit tett Isten az ő életükben, el tudják mondani: Lehet szárazon (alkohol nélkül) élni, mint ahogy száraz lábbal átkeltek a Jordánon a zsidók, azzal a hittel, hogy: Jézus és én erősebbek vagyunk a deci vodkánál.
Élő kő az, aki nem önmaga akar győztes lenni, hanem tudja, hogy ez egyes egyedül csak Jézussal megy.

Mire valók?
Vannak, rendel az Isten ilyen élő köveket, de nem azért, hogy nőjön a kőgyűjteményünk, s dicsekedjünk azzal. Nem azért, hogy megnyugtassuk magunkat, milyen jó, hogy vannak köveink, vannak épületeink, templom meg gyülekezeti ház, hány és hányféle emlékoszlop meg emléktábla, és nem azért vannak a szertartásaink és az énekeink, és az összegyülekezési alkalmaink, s az országos találkozói a Mentő Missziónak, hogy elmondhassuk: ilyen is van nekünk. Nem azért van, hogy megnyugtassuk magunkat, íme milyen változatos a lapidáriumunk, a kőgyűjteményünk: én ebben is részt vettem, azon is ott voltam, milyen szép a szertartás. S nem azért vannak az énekek, s nem azért van a Szentírás, hogy elénekelve az énekeket, s elolvasva az Igét, azt mondhassuk: milyen jó, ezt is megtettük. És még csak az sem elég, hogy egy élő követ, Istennek egy megváltott gyermekét befogadunk a hajlékunkba; hiszen ezt mondták Jézusnak is: “Hát Uram, veled együtt ettem és ittam egy asztalnál”, de hogyan lenne mindez önmagában elég?! Az Isten arra rendeli a köveket, a némákat és a beszélőket, az ő Igéjét, az alkalmakat, hogy elkezdj kérdezni. Akár azt, hogy: “Van-e még kegyelem, van-e még bocsánat én Istenem tenálad?” vagy így: Merre és hogyan haladjak Uram, mit cselekedjek, hogy üdvözüljek? - úgy ahogy azt a filippii börtönőr kérdezte. Azért van mindez, Istennek minden emlékeztető eszköze, hogy kérdezz, és hogy a köveken túlnézz az Úrra, a Szabadítóra, arra, aki nem akarja, hogy az ár elsodorjon. Ez az ár lehet bármi, akár a félelem árja, akár a kételkedésnek, a hitetlenségnek, a magányosságnak az árja, a féldeci vagy a sok deci. Nem, nem akarja, hogy saját erődből pancsolj benne, hanem azt akarja, hogy ő szabadítson meg, és ő vezessen át ezeken a helyzeteken, a kísértésekben, hogy ő tegyen kemény szívű emberek helyett olyanokká, akiknek hússzívet ajándékozhat.