Ma, Aranyszájú Szent János püspökről emlékezünk meg. János Antiochiában született. Édesapja korán meghalt, édesanyja nevelte, aki nem ment újra férjhez, hanem a fiának szentelte életét. 18 éves volt, amikor megkeresztelkedett. Ügyvéd lett, s ragyogóan indul a pálya. Egyetlen gyerek, a mama özvegy, gazdag, minden adva van, hogy ott, Antiochiában berendezzen magának egy gondtalan életet. Egyszer csak kezdte mondani a mamának: „Édesanyám, nekem nem az ügyvédi pálya való...– csinálom, de nem való nekem!” – És amikor meghalt a mama, föl is számolt mindent és elment remetének, ahol a társaival együtt kemény vezekléssel, virrasztással és imádsággal élték napjaikat. Néhány év múlva rájött, hogy nem bírja a remeteséget. Harmincnégy éves, amikor visszatért Antiochiába, ahol Meletius püspök észrevette, hogy nem akárki ez az ember, és diákonussá szentelte. Maga mellé vette, és megbízta, hogy prédikáljon, beszéljen helyette. Amikor János megszólalt a templomban, az emberek fölkapták a fejüket: hogyan beszél ez az ember! Nekünk szól, nekem szól, az életről beszél, és nem tudom miért, de tőle el tudom fogadni azt, amit mond! 12 évig prédikált Antiochiában. Megtérések történtek, és az emberek elkezdtek törődni egymással. Ennek persze híre ment Konstantinápolyban is. A császári udvarban az illetékesek úgy gondolták, hogy amint a pátriárka lehunyja a szemét, János lesz az udvari főpapja. János persze ezt nem akarta. Tiltakozott is, ahogyan tudott, de belátta, hogy itt az Úr akarata működik, nem térhet ki előle. Ment és Konstantinápoly püspöke lett. Konstantinápolyban megismétlődött az, ami Antiochiában történt, az emberek fölfigyeltek rá, a szegények is, a gazdagok is. Kórházakat kezdtek alapítani, menhelyeket nyitni. A gazdag emberek, akiknek korábban eszébe nem jutott, hogy koldusok is vannak közöttük, János prédikációi után megmozdult a lelkiismeretük. Mivel nem kímélte a császári udvart sem, és tiltakozott az uralkodó réteg fényűzései ellen, próbálták elhallgattatni. Megtámadta őt Eudókia császárné, és Alexandria város püspöke is, aki zsinatot hívott össze, amely János püspököt megfosztotta hivatalától, és a gyönge császár beleegyezésével száműzetésbe küldte. Később visszahívták. Ő pedig folytatta prédikációit, és próbált meggyőzni mindenkit: „Értsétek meg! Ha az evangélium elhangzott, ha Krisztus meghalt értünk, akkor mi nem élhetünk úgy, ahogyan élünk!” – Megint nem viselték el, ismét száműzték Jánost, a Fekete - tenger keleti partjára. Útközben a püspök egészségi állapota nagyon leromlott, de Ő betegen is hirdette az evangéliumot Komanában. Az emberek nagy szeretettel és jósággal fogadták. Onnan is tovább kellett volna mennie, de néhány kilométer után összeesett. Az emberek bevitték egy kápolnába. Ott magához vette az Oltáriszentséget, majd keresztet vetve elmondta utolsó szavait: ,,Hála legyen Istennek mindenért. Amen.” Komanában 407. szeptember 14 - én halt meg. Holttestét 438 - ban nagy ünnepélyességgel vitték vissza Konstantinápolyba.