2010. július 5. hétfő

Róm 8,18-31.

18 Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a
dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk. 19 Mert a teremtett világ
sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. 20 A teremtett világ
ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az
által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, 21 hogy a
teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából
Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. 22 Hiszen tudjuk, hogy az
egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez
ideig. 23 De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első
zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra,
testünk megváltására. 24 Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az
a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát
valaki, azt miért kellene remélnie? 25 Ha pedig azt reméljük, amit nem
látunk, akkor állhatatossággal várjuk. 26 Ugyanígy segít a Lélek is a
mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni,
ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan
fohászkodásokkal. 27 Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek
gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért. 28 Azt
pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra
szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. 29 Mert akiket
eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká
legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között.
30 Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket
elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat
meg is dicsőítette.
31 Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?

                      KEGYELEMRE HAGYATKOZVA

Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek
teljesen, akik ellened harcolnak. (Ézs 41,12)

"Miért történik ez újra? Azt hittem, már legyűrtük! Mit tettünk
rosszul? Ez olyan méltánytalan!" - mondta a feleségem. A könnyeim
összefolytak az övével, amikor az onkológus megmondta, hogy a
rákbetegség kiújult. Azt gondoltuk, hogy két évvel ezelőtt sikerült
meggyógyulni, de most ismét kemoterápia előtt álltunk.
Első harcainkban a hitünk, és mindenekelőtt a Szentírás olvasása
nyújtott vigasztalást. A mai Ézsaiás könyvéből való szakasz különösen
vigasztaló volt akkor, bár kezdetben a hír az igeverssel ellentétesnek
tűnt. Az új diagnózis több volt, mint "megsemmisült ellenség", ez
műthetetlen rák volt.
Az ige emlékeztet, hogy ez a betegség nem az Isten büntetése, vagy
ígéretének megszegése; ugyanannak a küzdelemnek a másik része áll
előttünk. Isten velünk volt, és nekünk bizony szükségünk volt rá. Újra
a kegyelmére bíztam magam.
Sokak imádsága által a Szentlélek félelmünk és kétségeink helyett
békességet és bizonyosságot adott. Isten ígérete igaznak bizonyul majd,
nem a mi időszámításunk, hanem az ő menetrendje szerint. Nekünk csak
szeretnünk kell őt és bízni benne.

Imádság: Istenünk, adj türelmet, erősítsd hitünket és újítsd meg
reménységünket, amikor az élet nehézzé válik.

 Ámen.