Ki a mi Istenünk? Szeretnénk az egy, igaz, élő Istent egyre jobban megismerni, hogy aztán teljes szívvel, teljes bizalommal reá bízhassuk magunkat.Ha Isten segít minket, most néhány alkalommal arról lesz majd szó: Kicsoda Jézus Krisztus? Tudniillik a mi Megváltónk isteni személyével kapcsolatban is sok a tudatlanság, és sok hamis, téves elképzelés él sokaknak a fejében. Márpedig a láthatatlan Istent Jézus mutatta be nekünk, Ő hozta közel hozzánk, Ő élte elénk.Amikor egyik tanítványa, Fülöp, arra kérte, hogy mutasd meg nekünk az Atyát, akkor Jézus így válaszolt: "Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is" (Jn 14,7-9).Vagyis: helyes istenismeretre csak az jut el, aki igazán megismeri Jézus Krisztust. Nekünk, döntő fontosságú, hogy helyes istenismeretre jussunk, mert ez határozza meg a földi életünket és az örök életünket is. Hiszen "az az örök élet - mondta Jézus -, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." (Jn 17,3).

Az utóbbi időben többször volt szó róla, most csak átismételjük, hogy a Biblia szerint megismerni valakit nem csupán értelmi tevékenységet jelent, hanem közösséget. Azt, amit az egyszerű szólásunk így fejez ki: lakva ismerni meg egymást. Valakit megismerni azt jelenti - a Biblia szerint -, hogy vele bensőséges, meghitt és folyamatos közösségben élni. A megismerés a teljes bizalmon alapuló életközösség. Jézus Krisztust az ismeri, aki vele ilyen lelki közösségben él a hit által.Bibliaolvasó kalauzunk szerint a Lukács evangéliumát olvassuk most, és közülünk sokan használják ezt a kalauzt. Ennek az evangéliumnak minden története egy-egy ablak, amin keresztül beláthatunk a mi Megváltónk gondolataiba, és ha szabad így mondani: szívébe. Ez a történet is, amit most hallottunk. Most ennek a történetnek csak az elejéről szeretnék beszélni. Ha Isten éltet minket, a csütörtök esti istentiszteleten majd folytatjuk.Az elejének az alapján pedig négy egyszerű, de minden hívő ember számára fontos igazságot szeretnék kiemelni.Amikor az apostolok visszatértek missziói útjukról, és beszámoltak Jézusnak, akkor Jézus elvonult velük egy csendes helyre. Ő ezt többször tette, hogy vagy egyedül, vagy tanítványaival időnként elvonult egy puszta helyre. Jézus tudott dolgozni, éppen az evangéliumokból láthatjuk. Volt olyan, hogy reggeltől estig, olyan is volt, hogy megszakítás nélkül, mert olyan sokan vártak tanításra és gyógyításra. Márk egy helyen, szinte mintha csak zárójelben jegyezné meg, ezt írja: még enni sem volt időnk azon a napon.De néha tudta abbahagyni a munkát, és akkor félrevonult egy csendes helyre. Miért? Azért, mert Ő tudatosan és rendszeresen kereste az Atyával való meghitt, csendes együttlétet, az Atya előtti megállást, az Atyára való figyelést. Rohanás közben, a tevékenység lázában, a sokaság közepette ezt nem lehet megvalósítani. Pontosabban: rohanás közben, tevékenység lázában is az marad közösségben az Atyával, aki néha félretesz mindent, és csak Őreá figyel, és csak az érdekli, hogy az Atya mit akar most mutatni, mondani neki és elvégezni benne.Hívő életem és lelkészi szolgálatom egyik alappillére, amire felépül, az, amit Oswald Chambers így fogalmazott meg: "Az Istennel való magános, csendes közösségünk mélységétől függ érte végzett nyilvános szolgálatunk értéke." Úgy érzem, itt minden szó helyén van. Mániánk az, hogy a nyilvános szolgálatunkról beszéljünk mindig. Még az egyházban, lelkészi körökben is: ki mit csinál, hogy lehetne többet, jobban. Te hogyan csinálod, rendezzünk tapasztalatcserét.

Ez fontos és hasznos, itt azonban nem a szolgálat mennyiségéről beszél ez a mondat, hanem annak az értékéről. Annak a gyümölcséről, a következményeiről, az erejéről. Azt mondja: a nyilvános szolgálatunk értékének van egy egészen világos feltétele, ez pedig az Istennel való magános, csendes közösségünk mélysége. Nem a közösségünk csupán, hiszen minden hívő embernek van valamelyes közössége Istennel. Csakhogy sokszor ez felszínes, esetleges, alkalmi. Ez a hitvallás azt mondja: a közösség mélységétől függ a szolgálatunk értéke.Jézus Krisztus a benne hívőket olyanokká akarja formálni, akik értékes szolgálatot végeznek. Ennek a feltétele viszont, hogy keressük a vele való csendet ugyanúgy, mint ahogy Ő kereste az Atyával való csendet. Tudatosan és rendszeresen.Tudnunk kell, hogy ez a világ, amiben élünk, igyekszik lehetetlenné tenni ezt a csendet. Azt sugallja, hogy felesleges az ilyen csend. Aminek értelme van, az a tevékenység. A teljesítés, a teljesítmény. Igyekszik kiölni is belőlünk azt a igényt, hogy vágyakozzunk erre a csendre. Könnyű dolga van a világnak, mert az Istentől elszakadt, megromlott természetünk irtózik a csendtől, és nem vágyakozik az Istennel való közösség után. A megromlott természet tenni akar mindig. Az Isten nélkül élő ember maga vette kezébe dolgai elintézését. És figyeljük meg, ha van bátorságunk önkritikára, hogy milyen sokszor meg vagyunk győződve, hogy akkor lesz az jól elintézve, ha én csinálom meg. Ha megcsináltam, akkor van jó érzésünk. Akkor volt értelme valamit tenni, ezt a napot eltölteni.

Azt, amit hívő eleink termékeny tétlenségnek neveztek, azt ma vajmi kevés hívő ismeri. Amikor valaki tudatosan azért áll oda Isten elé, félretéve sok tennivalót, hogy most csak Őreá figyeljen. Engedje, hogy Isten dolgozzék benne igéje és Szentlelke által, hogy végiggondolja Isten nagy tetteit, hiszen Őt abból ismerjük meg, amit tett értünk, és amit kínál nekünk. Ennek nyomán hálaadás ébredjen a szívében, és ha tetszik - néhányszor voltam így - alig tudja abbahagyni a hálaadó imádságot, mert végre látja már, hogy ki az az ajándékozó, aki őt elhalmozza ajándékokkal, mert látja az ajándékait. Látja, hogy semmit nem érdemelt azok közül. A hála és a bűnbánat erősíti egymást, és a helyére kerül az ember. Oda kerül teremtő Istene elé, vele beszédes közösségbe jut. Az ilyen emberek tudnak úgy szolgálni másoknak, hogy nem a magukét mondják, vagy nem a magukét mondják meg neki, hanem helyén mondott igét tudnak majd szólni, és erő lesz abban, amit mondanak, és közvetíteni tudnak valami jót abból, amit ők is Istentől kaptak. ÁMEN