Zsolt 40.

1 A karmesternek: Dávid zsoltára.
2 Várva vártam az URat, és ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat.
3 Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára
állította lábamat, biztossá tette lépteimet.
4 Új éneket adott a számba, Istenünknek dicséretét. Sokan látják ezt,
félik az URat, és bíznak benne.
5 Boldog ember az, aki az ÚRba veti bizodalmát, nem igazodik a
kevélyekhez és az elvetemült hazugokhoz.
6 URam, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád
fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel
tudnék sorolni.
7 Véresáldozatban és ételáldozatban nem telik kedved: nyitott fület
adtál nekem. Égőáldozatot és vétekáldozatot nem kívánsz.
8 Akkor így szóltam: Íme, megjelentem, a könyvtekercsben írva van
rólam.
9 Abban telik kedvem, Istenem, hogy akaratodat teljesítsem, törvényed
szívemben van.
10 Hirdetem igazságodat a nagy gyülekezetben, és nem zárom be számat,
jól tudod, URam!
11 Igazságodat nem rejtegetem szívem mélyén, hanem beszélek hűségedről
és szabadításodról. Nem titkolom el szeretetedet és hűségedet a nagy
gyülekezet előtt.
12 URam, ne vond meg tőlem irgalmadat, szereteted és hűséged őrizzen
szüntelen!
13 Mert annyi baj vett engem körül, hogy megszámlálni sem lehet. Bűneim
büntetése utolért engem, áttekinteni sem tudom őket, számosabbak hajam
szálainál, és a szívem is elhagyott engem.
14 Légy kegyelmes, URam, és ments meg, URam, siess segítségemre!
15 Szégyenkezzen, piruljon mindenki, aki életemet el akarja venni!
Riadjanak vissza, és érje gyalázat azokat, akik bajomban gyönyörködnek!
16 Rettegjenek szégyenükben, akik hahotázva beszélnek rólam!
17 Örüljenek, és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek.
Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az ÚR!
18 Én nyomorult és szegény vagyok, de gondol rám az Úr. Te vagy
segítségem és megmentőm, Istenem, ne késlekedj!

                      KIMENTVE A VESZÉLYBŐL

Kiemelt a pusztulás verméből, a sárból és iszapból. Sziklára állította
lábamat, biztossá tette lépteimet. (Zsolt 40,3-4)

Édesapámmal a folyóparton sétáltunk. Három éves voltam, és nem tudtam
úszni. Egyszer csak egy hirtelen ötlettől vezérelve beleugrottam a
vízbe. Nem láttam semmit, nem kaptam levegőt, és fogalmam sem volt
merre van felfelé. Látszólag a semmiből egy erős kéz lenyúlt értem,
kihúzott, és újra biztonságban lehettem édesapám szerető karjaiban.
Sokszor csináltam ilyen meggondolatlanságot akkor is, amikor hajszoltam
a gazdagságot, pozíciót vagy a szerelmet. És akárcsak hároméves
koromban, "elborított a víz", összezavarodtam, féltem, és egyedül
voltam. Egyszer például üzleti kapcsolatba kerültem néhány gátlástalan
emberrel. Elvesztettem az összes pénzemet, és a feleségem beadta a
válópert.
Szégyelltem, amit tettem. Elkezdtem imádkozni, kerestem Isten válaszát
a Szentírásban, és kikértem lelkészem tanácsát is. Végül megértettem,
hogy bár én teljesen összekuszáltam az életemet, Isten megbocsát.
Mindent elvesztettem, mégis Isten békessége töltötte be a szívemet.
Nem számít, milyen messzire kóboroltunk el, Isten visszairányít minket
a helyes útra. Ha keressük őt imádságban, az ige tanulmányozásában,
Isten megszabadít minket a büszkeségtől, a kapzsiságtól és az önzéstől,
és lábunkat sziklára állítja.

Imádság: Mennyei Atyánk, szabadíts meg minket önmagunktól, és állíts
minket a hit szilárd talajára.

 Ámen.