Akinek Istennel közössége van, az sokkal gazdagabb már itt is, akármilyen anyagiak között. És ha egyszer fabatkát sem érnek ezek az anyagiak, mert meghal, és ott már semmi nem számít, csak az, hogy van köze Istenhez vagy nincs, akkor meg zavartalanul működik tovább az Istennel való közösség.
Erre hívja fel a levél olvasóit alapigénkben a szentíró, és erre figyelmeztet minket Isten ennek az esztendőnek az elején. Anyagi értékek és lelki értékek egyaránt szükségesek. Isten kínálja mind a kettőt.
Sokan nem törődnek az Ő lelki kínálatával, arra nem érünk rá, arra nincs idő. Az nagyon fontos elméletileg, de a gyakorlatban naponta vajmi keveset teszünk azért, hogy amit Ő kínál, azt hálásan elfogadjuk és beépítsük az életünkbe. Csak az előbbiekre koncentrálunk, azért lesz ilyen szegényes az élet. És amikor egyszer eljön az utolsó pillanat, nem lehet rajtunk segíteni. Semmi nem marad, ami a halál után is érték lenne.
Ezért nagyon fontos, hogy kerüljön mind a kettő a maga helyére. Mert ha oda kerül, akkor átéljük azt, hogy sokkal több, amit az Isten jelenlétében, a vele való közösségben kap és átél az ember, mintha akármit meg tud szerezni magának. Erre meg a 4. zsoltár szép példa, amit Dávid akkor mondott el (ez esti imádsága volt), amikor Absolon fellázadt ellene és sajnos elég sokakat megszédített, és a nép jó része is Absolonnal tartott. Dávid egy kis csapattal menekül Jeruzsálemből, mert a fia ellen nem hajlandó harcolni, akármi lesz is, ő nem fog fegyvert a fiára. Azokkal, akik hűségesek maradtak hozzá és tele vannak félelemmel, menekülnek, rájuk esteledik, és a szabad ég alatt készülnek nyugovóra hajtani fáradt fejüket. Ezt az imádságot mondja Dávid: Uram, a te orcádnak a világossága ragyogjon fel rajtam és akkor nagyobb örömöm lesz, mint azoknak, akiknek sok a búzájuk és a boruk. A te jelenlétedben, annak az átélése során még ilyen helyzetben is nagyobb örömöm lesz, mint akik anyagi javakban gazdagok.
Gyerekkoromban úgy kívántak boldog új évet egymásnak az ismerőseim: bort, búzát, békességet, erőt, egészséget!
Dávid azt mondja: akinek sok bora és búzája van, annak nincs fogalma sem arról, hogy milyen gazdagságot jelent az Isten jelenlétében élni. No de üldöznek, üres a kezed, alig tartott veled néhány ember... Így van, és elég baj, hogy így van. Ő szenved emiatt. De ebben a lehetetlen helyzetben is azt vallja: nagyobb örömöm van így, mint akiknek sok boruk és búzájuk van.
Ezt el lehet mondani. Átélni, megtapasztalni azonban csak azok tudják, akiknek Istennel ilyen valóságos közösségük van, és ennek a gazdagságában másokat is tudnak részesíteni. Mert van olyan, hogy bőven vannak anyagi javak, de az Istennel való közösség nélkül az semmit sem ér. És olyan is van, hogy egyáltalán semmi anyagi jó nem áll rendelkezésre, nagy nélkülözés és szegénység van, de aki Istennel közösségben él, az még így is tud gazdagítani másokat.
Erről meg az győzött meg engem, amikor azoknak a lelkipásztoroknak a beszámolóit olvastam, meg személyesen is hallhattam, akiket Kárpátaljáról Szibériába, Erdélyből, meg a Duna-deltába hurcoltak el, és húsz-huszonöt évet kaptak, és abból hat-hét évet ezeken a nyomorúságos helyeken eltöltöttek, és semmijük sem volt. De mégis sokat tudtak adni azoknak, akiknek nem volt kapcsolatuk Istennel.
Mert akinek az élő Istennel ott is közössége volt, az a szó szoros értelmében tartotta a lelket a többiekben, és az ő puszta létük, az, hogy ott is derű, reménység, tartás volt bennük ugyanolyan nyomorult körülmények között, erősítette a többieket. És a többiek mondták el, mit jelentett nekik az, hogy volt egy-egy ilyen ember, aki tudott egy olyan mondatot mondani, ami Istentől kapott üzenet volt. Tudott úgy viselkedni a maga nyomorúságában is, vérhassal, tífusszal, éhezéssel küszködve is, hogy túléléshez segítette azokat, akiknek nem volt ilyen kapcsolatuk.
Valóban nem az anyagi javaktól függ, hogy ki milyen hasznos lesz másoknak, meg ki milyen gazdag lelkileg. Csak a lelki gazdagságot sokszor semmibe vesszük. Nem is tudunk adni így másoknak. Isten nekünk ezt kínálja: önmagára hívja fel a figyelmünket most, önmagára, aki azt akarja, hogy meglegyen a mindennapi kenyerünk, akinek fontos, hogy a legszükségesebbek meglegyenek, de aki azt mondja: legalább ilyen fontos, vagy még fontosabb az, ami már ebben a földi életben is gazdaggá tesz, és a halálunk után is megmarad, mert örökkévaló kincs: a vele való közösség.
Mi fontos nekünk ennek az évnek az elején? Ha azt kérdezzük, hogyan akarunk indulni: Istennel vagy Isten nélkül, erre valószínű mindenki bólogat: Istennel. Igen, de akkor egy udvariatlan kérdéssel hadd folytassam: kicsoda Isten a te életedben? Dísz vagy Úr? Mert sokan csak dekórumként használják Őt. Ami kiderül abból is, hogy amikor éppen időm van, amikor éppen eszembe jut, de nem az Ő jelenléte határozza meg az anyagiakkal való élést is, meg a mindennapi munkát is, meg minden kapcsolatunkat is. Nem Ő irányítja minden gondolatunkat, érzésünket, cselekedetünket stb.
Boldog ember az, aki erre vágyik, hogy Ő irányítsa, és ezt kéri, és ezt engedi is. Annak valóban bearanyozza az Isten jelenléte a mindennapjait, és annak ez a közösség megmarad az örökkévalóságban is.
A 73. zsoltárban szépen tesz bizonyságot erről a zsoltáríró. "Ha keseregne a szívem, és sajogna a bensőm, akkor olyan ostoba és tudatlan volnék veled szemben, mint az állat. De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!" (Zsolt 73,23-26).
Ezért írja Pál apostol a Timóteushoz írt levélben: "Nagy nyereség az Isten-félelem megelégedéssel." (1Tim 6,6-8). Utána ilyen egyszerű megállapításokat tesz, hogy semmit nem hoztunk magunkkal, és semmit nem viszünk ki ebből a világból, úgy hogy elégedjünk meg azzal, amink van - ezt olvastuk a Zsidókhoz írt levélben is -, és mindez legyen beleágyazva az élő Istennel való közösségbe.
Ez azt jelenti a mi számunkra, hogy dolgozzunk az idén is keményen, amit Isten megenged és ránk bíz, azt igényesen, becsületesen végezzük el, közben pedig ne feledkezzünk el arról: nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik. (Mt 4,4).
Arra néhányan már kezdenek rájönni, meg le is írják ezt nem hívő emberek is, hogy a gazdasági lezüllés egyik oka az erkölcsi züllés. Következésképpen egy nép erkölcsi megújulása hozzájárulhat a gazdasági felemelkedéséhez. Azt azonban még sehol nem olvastam, csak a Bibliában, hogy az erkölcs sem úgy önmagában lóg a levegőben, hanem az következménye valaminek. Minden erkölcs valamilyen hitnek a gyümölcse. A keresztyén etika a Jézusba vetett hitnek a gyümölcse.
Egy nép felemelkedésének tehát egyik legfontosabb feltétele, hogy találjon vissza az élő Istenhez. Legyen hite. Azután ebből a hitből fakad majd olyan erkölcs, amivel most ritkán találkozunk, annak meg van társadalmi kihatása is. Az meglátszik a gazdaságon is, meg az emberi együttélésen is.
Ez felszínes kijelentés, hogy egy nép találjon vissza Istenhez. Ez velünk kezdődik. Egy nép egyénekből áll, meg kis közösségekből. Ami a nagy társadalomra érvényes, érvényes a családra és a házasságra is, a mi személyes életünkre is, hogy amikor Isten az Őt megillető helyet megkapja az életünkben, ennek meglesz a kihatása mindenre: a kapcsolatainkra, az elégedettségünkre, a munkabírásunkra és mindenre, mert ebből egy új erkölcs születik, az új erkölcs pedig átjárja a közösséget.
Ezért vigyük magunkkal ezt az igét, ahol az apostol ilyen élesen fogalmaz: ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, és nagyon becsüljétek meg Isten ígéretét: nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.
Ezért jó lenne, ha tudatában lennénk annak, hogy ebben az esztendőben is minden perc Istenhez kell, hogy közelebb vigyen bennünket, mert Ő az egyetlen, aki egész éven át velünk lesz.
Kapcsolódó hírek:
Útmutató magyarázat,,( Szombat )
Szép estét
Napi evangélium ( Szombat )
Süketeknek vissza adta halást,,