2010. június 3. csütörtök

Zsolt 27.

1 Dávidé. Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életemnek
ereje az ÚR, kitől rettegnék?
2 Ha rám támadnak is a gonoszok, szorongató ellenségeim, hogy
marcangoljanak engem, majd megbotlanak, és elesnek.
3 Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is
rám, én akkor is bizakodom.
4 Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában
lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és
gyönyörködhessem templomában.
5 Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas
kősziklára helyez engem.
6 Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve
mutatok be áldozatot az ÚR sátrában, és éneket zengek az ÚRnak.
7 Halld meg, URam, hívó hangomat! Könyörülj rajtam, hallgass meg!
8 Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé! - szívem így válaszol: Színed
elé járulok, URam!
9 Ne rejtsd el előlem orcádat, ne utasítsd el haragosan szolgádat! Te
vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el, szabadító Istenem!
10 Ha apám, anyám elhagyna is, az ÚR magához fogad engem.
11 URam, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen, mert ellenségeim
vannak!
12 Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám,
bosszút lihegnek.
13 De én hiszem, hogy még meglátom az ÚR jóságát az élők földjén.
14 Reménykedj az ÚRban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az

                          MÉG MINDIG OTT

Nem fogyott el irgalma: minden reggel meg-megújul. Nagy a te hűséged!
(JSir 3,22-23)

Gyerekkoromban néha a nagymamám jött vigyázni rám. Emlékszem egy
alkalomra, amikor feküdtem az ágyban, és sírtam utána. Sírva
lábujjhegyen a nappaliba mentem, és ott találtam, amint a kandalló
előtt ült. Meglepődött, amiért olyan szomorú voltam, és biztosított
róla, hogy nem ment sehova, és továbbra is vigyázni fog rám.
Megnyugodtam, és alvásra készen visszamentem az ágyba. Tudtam, hogy a
nagymamám soha nem szűnik meg szeretni, és figyelni rám.
Hasonlóképpen, Isten soha nem szűnik meg szeretni minket, figyelni
ránk. Ennek ellenére, amikor betegséggel, fájdalommal, csalódással,
katasztrófával, gyásszal vagy magánnyal nézünk szembe, nem nagyon
érezzük Isten megnyugtató jelenlétét. Megnyugodhatunk, hogy Isten
mindig életünk Ura marad, és mindig szeretni fog és vigyáz ránk.
Ilyenkor jó emlékeztetni magunkat Isten ígéretére, hogy soha nem hagy
el és soha nem mond le rólunk. (Zsid 13,5). Gyakran csak akkor látjuk
Isten kegyelmét, jóságát és hűségét, amikor visszatekintünk életünk
nehéz és fájdalmas időszakaira.

Imádság: Drága Atyánk, minden szenvedésünk közepette segíts, hogy
bízzunk a te változatlan szeretetedben.

 Ámen.