Mélységes mély a múltnak kútja, mondja Thomas Mann József és testvérei című művének első sora. Ha belenézünk, messzire kell néznünk, és amit látunk, homályos, hullámzó, elmosódó. Most mégis mélybenézésre hívjuk az olvasókat egy, az anyaországban kevéssé ismert falu tragédiájára emlékezve.
Gyanta a régi Bihar vármegyében, a mai Románia területén fekszik. Már Váradi Regestrumban (XIII. századi szórványemlék) is említették a település nevét. A XVI. század török pusztításaikor a vidék befogadta a protestantizmust, majd 1856-ban új templom építésébe kezdtek a debreceni nagytemplom mintájára. Ez a templom 800 fő befogadására volt alkalmas, és hétről hétre megtelt az igét hallgatókkal. Gyanta ekkor virágzó település volt: majd’ kétezer lakosán, sok messze földön ismert és elismert iparosán kívül volt saját iskolája, óvodája, postája, szállodája is.
Ezt a virágzást törte meg először az első, majd a második világháború. Az évekig elnyúló nehézségek közül azonban kiemelkedik egy nap, amit a tilalmak ellenére nem feledtek el a helyiek.
1944. szeptember 13-án a magyar honvéd csapatok betörtek Dél-Erdélybe, elfoglalták Aradot, előnyomultak a Fekete-Körös völgyébe is, megszállták Gyantát, majd a Vaskóh környéki Biharlonkához érve szembetalálták magukat a szovjet hadsereg hatalmas túlerejével, és kénytelenek voltak visszavonulni. Feladták Gyantát, majd Aradot is. Ezek a hadműveletek mindkét fél részéről jelentős emberáldozattal jártak. Szeptember 24-én a honvéd sereg után nyomuló harmadik hegyivadász román hadosztály katonáinak egyes osztagai nagyszámú környékbeli fiatal önkéntes kíséretében bevonultak Gyantára, és ott tisztázatlan eredetű puskalövéseket hallva tábornokuk elrendelte Gyanta teljes magyar lakosságának kiirtását és a falu felégetését. Mivel a tisztek között nem akadt önként vállalkozó, így a parancsot egy fiatal, Bridea nevű századosnak és csapatának kellett végrehajtania. Akit csak össze tudtak szedni rejtekhelyeikről, kortól és nemtől függetlenül, azt a falu határában lelőtték, és másnap egy jelöletlen sírba temették. A tábornoki parancsot negyvennyolc ember halála teljesítette be. A parókiát felgyújtották, ahonnan augusztusban hurcolták el Boros Ferenc lelkipásztort, és ahol pár nappal azelőtt magyar tisztek voltak elszállásolva. A katonák raboltak, fosztogattak, gyújtogattak.
Nem Gyanta volt az egyetlen falu, ahol ez megtörtént, több helyen több ürüggyel érték atrocitások a lakosságot, ám a diktatúra éveiben tilos volt mindenféle megemlékezés, még csak említeni sem lehetett a ’44-ben, illetve a később történt igazságtalanságokat.
A megfélemlítés és tiltás ellenére fennmaradtak fontos források: az egyházközség presbiteri könyvébe a faluba visszatért lelkész pontosan lejegyezte a történteket, valamint Köteles Pál: Hotel Kárpátia című regénye ad pontos, dokumentum-értékű leírást az eseményekről. A másik oldalról mindezeket a tettéért hat év börtönre ítélt Brieda százados naplója is pontról pontra alátámasztja, de a diktatórikus hatalomtól való félelem olyan erős volt, hogy sok fiatalabb falubeli nem is tudott róla, hogy tömeggyilkosság áldozatait rejti a gyantai határ.
A változáskor, 1990-ben, ötévi szünet után újra elindulhatott a román televízió magyar adása. Boros Zoltán - Boros Ferenc fia, akit édesanyjával és testvérével együtt a falubeli román orvos és családja mentett meg a biztos haláltól - volt a magyar adás vezetője. Ekkor döntötte el, hogy mindenről beszélni fog, amiről eddig nem beszélhetett senki. Így készült el többek között 1993-ban a Fekete vasárnap című dokumentumfilm, amiben szülőfaluja tragédiáját mutatja be szemtanúkon, túlélőkön keresztül.
Ezt a filmet tekinthette meg az, aki elfogadta a Zeneakadémia meghívását, és április 5-én részt vett azon a jótékonysági koncerten, amelynek teljes bevételét a gyantai templom és lelkészlakás felújítására fordítják. Az alkalmon megjelent Tőkés László, a Királyhágómelléki Egyházkerület püspöke, Boros Zoltán filmrendező, Soós József Tamás jelenlegi gyantai lelkipásztor, valamint Batta András, a Zeneakadémia rektora is, nem is szólva azokról a gyantaiakról, akik vállalták a hosszú utat, hogy jelen lehessenek a koncerten. Tőkés László a művészeket dicsérő szavai és jókívánságai után az est zárásakor felolvasott egy részletet Boros Ferenc Ők már tudják című verséből, ezzel emlékezve a tragédia áldozatai mellett a néhai költő-író-műfordító lelkipásztorra, aki éppen a koncert estéjén ünnepelte volna századik születésnapját.

CÍMKÉK: titok, falu, tragédia,