Mindannyian tapasztaljuk, hogy részvétlenek lettünk egymáshoz. Gyermekkorunkban volt még bennünk részvét, de az évek alatt majdnem elfogyott... – „A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh - kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz - e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte. ( Jn 5, 1 – 16 ) „Nincs emberem!” Egy rövid mondat, de micsoda mérhetetlen szenvedés van benne! Egy ember, aki vár arra, hogy valaki észrevegye, valaki lehajoljon hozzá, megfogja a kezét, szóba álljon vele. Jönnek - mennek körülötte az embertársai de nincs senki, aki őt felkarolná, és egy méterrel arrébb tenné... Csak egy ember kellene hozzá, hogy megoldódjék az élete problémája, de nincs ilyen ember! A hosszan tartó betegsége alatt, teljesen magára maradt. Így magára maradni egy embernek: embertelen dolog! Az igazi, a teljes emberi élet, csak a másik emberrel való közösségben lehetséges. Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette. Ez azt is jelenti, hogy az ember nem egymagában igazi ember, hanem a másik emberrel való közösségben. Mert Isten sem magányos Isten, hanem Atya, Fiú, Szentlélek! Az ember és másik ember, összetartoznak egymással, mint Istenben az Atya – Fiú - Szentlélek. Jézus tudja, hogy embertárs nélküli, az ember fájdalma nagy, és ezért kérdezi: “Akarsz - e meggyógyulni?” Jézus tudja, hogy amikor valakinek ennyire „nincs embere”, akkor annyira elkeseredett tesz, hogy nem is akar már meggyógyulni. Örüljünk annak, hogy Jézus mindig az elesett, rászoruló embert látja meg legelőször. Köszönjük!