2016. november 3. – Csütörtök

Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.”
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.” Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.” Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”

Lk 15,1-10

Elmélkedés:

Szent Lukács evangéliumának 15. fejezete három példabeszédet tartalmaz az isteni irgalmasságról. Az első az elveszett bárányról, a második az elveszett pénzről, a harmadik az elveszett, tékozló fiúról szól. A mai evangéliumban az első kettőt olvassuk. Mindhárom példabeszéd arra szólít fel minket, hogy járjuk végig azokat az utakat, amelyeket a történetek szereplői. Képzeljük magunkat annak a pásztornak a helyébe, aki észreveszi, hogy a nyájból egy bárány hiányzik. Azonnal indul s nem nyugszik addig, amíg meg nem találja és a nyájhoz vissza nem viszi az elveszett bárányt. És képzeljük magunkat annak a háziasszonynak a helyébe, aki egy napon azzal szembesül, hogy pénzéből hiányzik egy darab. Rögtön felforgatja a házat, minden lehetséges zugba benéz, nem tud megnyugodni addig, amíg meg nem találja az elveszett pénzdarabot. És képzeljük magunkat annak az apának a helyébe, akitől elmegy a fia. Ő nem indul keresésére, de szívében nyugtalanság él, amíg fia távol van, mégis él benne a remény, hogy fia visszatérhet.
Ugyanakkor képzelhetjük magunkat az elveszett bárány helyébe, akik megbántuk már csatangolásunkat, eltévelyedésünket, szívesen lennénk már újra a közösségben, s nyugtalanul várjuk, hogy gazdánk ránk találjon. És gondolhatjuk magunkat az elveszett pénz helyébe, ami a ház sarkában, a legeldugottabb helyen várja, hogy végre rá találjon a háziasszony. És a sorból nem maradhat ki az, hogy a tékozló fiú helyébe gondoljuk magunkat, de nem várhatunk, nekünk kell elindulnunk, visszatérni az atyai házba, otthonunkba, ahol talán várnak ránk s visszafogadnak minket.