2021. április 29. – Csütörtök

Evangélium

Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.”
Jn 13,16-20

Elmélkedés

A mai evangéliumi jelenet az utolsó vacsora termébe vezet minket. Ez ugyan egy kis időbeli ugrás az elmúlt napokon olvasott részekhez képest, de ennek a részletnek az alapgondolata megegyezik az elmúlt napok témájával, illetve tovább viszi azt. Jézus ugyanis ezt mondja: „Aki engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.” E szavak jelentése a következő: Aki Jézust befogadja az életébe, az magát Istent fogadja el élete Urának. Aki Jézusban hisz, az hisz az Atyában is, aki Jézust a világba küldte. Továbbá ezt mondja Jézus: „Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be.” Ez pedig azt jelenti, hogy Jézus küldötteinek elfogadása az Úr elfogadását jelenti, a küldöttek elutasítása pedig az Úr elutasítását.
Szándékosan cseréltem fel a sorrendet Jézus kijelentésében, hogy világossá váljon az időrendi sorrend. Először az Atya a küldő és Jézus a küldött, majd pedig Jézus a küldő és az apostolok, valamint az ő utódaik a küldöttek. Mindaz tehát, amit Jézus az Atya küldötteként tesz, nem ér véget az ő e világból való távozásával, azaz mennybemenetelével, hanem ezt követően is folytatódik. Az Egyház küldetést kapott Krisztustól, amelyet minden korban teljesíteni kell: hirdetnie kell az örömhírt és meg kell mutatni az embereknek az üdvösség útját.
Van-e bátorságom és erőm, hogy az Úr küldötteként az örömhírt hirdessem?