2022. június 9. – Csütörtök, A mi Urunk, Jézus Krisztus, az örök Főpap

Evangélium

Amint elérkezett a húsvéti vacsora órája, Jézus asztalhoz ült apostolaival együtt. Így szólt hozzájuk: „Vágyva vágytam arra, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, és osszátok szét magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlőtő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.”
Azután kenyeret vett a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amely értetek kiontatik.”
Lk 22,14-20

Elmélkedés

Krisztusnak, az örök Főpapnak ünnepén az utolsó vacsora termébe vezet minket az evangélium. Nagycsütörtökön, a szenvedése előtti estén Jézus a kenyeret az ő testeként, a bort pedig az ő véreként adta apostolainak. Az Úr kérésének engedelmeskedve ezt az eseményt tesszük jelenvalóvá minden szentmisében, amely során a hívő ember a szentáldozáskor egyesül Krisztussal.
A szentáldozás nem tekinthető egyszerű étkezésnek, hanem két személy, tudniillik Krisztus és az áldozó találkozása, egyesülése. Sokkal többről van szó, minthogy egy közönséges kenyérdarabot megeszünk. Átváltoztató találkozás ez: a Krisztus testévé átváltozott kenyér átváltoztatja, átalakítja azt az embert, aki magához veszi. Azért járulunk szentáldozáshoz, hogy magunk is Krisztus testévé váljunk.
Az Oltáriszentség vétele, a szentáldozás amellett, hogy összeköt minket Krisztussal, egymással is összeköt bennünket, akik egy kenyérből részesedünk. Egységet teremtő szentség ez. Azáltal, hogy Krisztus bemutatja áldozatát és önmagát az örök élet kenyereként adja nekünk, egy új közösséget, az Egyház élő közösségét hozza létre.
Templomainkban mindig van Oltáriszentség. Ha belépünk egy katolikus templomba, akkor nem egy üres térbe, nem egy kihalt helyre érkezünk, hanem mindig a jelenlévő Krisztus fogad minket.