2023. június 29. – Csütörtök, Szent Péter és Szent Pál apostolok

Evangélium

Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: „Kinek tartja az embereket az Emberfiát?”
Ezt válaszolták: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Simon Péter válaszol: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.”
Erre Jézus azt mondta neki: „Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, sa pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.”
Mt 16,13-19

Elmélkedés

A hitvalló és a hithirdető
Szent Péter és Pál apostolok mai ünnepén az evangéliumban Simon Péter hitvallását olvassuk Jézusról: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.” Péter ekkor még nem érti egészen saját kijelentését, amelyet isteni kinyilatkoztatásra tett. Emberi elképzelése még másról, mint ami Isten tervében szerepel, de hitvallása már magába a Mesés mindannyiunk hitét Jézusról. Szent Péter ezért hit megvallásában példánk képünk. Az üldöztetések és a szenvedések próbatételei sem akadályozhatják meg bennünket abban, hogy hitünket megvalljuk. Sőt, éppen az ilyen időszakokban van szükség arra, hogy tanúságot tegyünk hitünkről.
A vallomást követően Jézus új nevet ad Simonnak, s ettől kezdve Péternek, azaz Sziklának nevezi őt. E névadás, névváltoztatás feltűnő, hiszen a többi apostolnak nem adott Jézus új nevet. Péter esetében csak egy névről van szó, hanem arról, hogy egyúttal új küldetést is Simon Péter, tudniillik azt, hogy a Mester által alapított közösség sziklaalapja legyen. Az evangéliumokat ismerve szinte egészen biztosak lehetünk abban, hogy Péter tudatában volt annak, hogy Mesterük különleges helyet szán neki a Tizenkettő testületében. Abból is következtethetünk különleges feladatára, hogy a többiek nevében ő szokott szólni, gondoljunk csak arra, amikor sokan elpártolnak Jézustól és ő kéri apostolait, hogy ők is el akarják-e hagyni őt. Ekkor Péter veszi át a szót és ezt válaszolja: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás” (Jn 6,67-69). Ugyanerre utal az a tény is, hogy mindazon alkalmakkor, amikor Jézus csak három apostolát viszi magával például színeváltozásának helyére, a Tábor-hegyre vagy az Olajfák hegyén a Getszemáni-kertben is velük vonul félre, mindannyiszor Péter nem elsőként említve.
Szent Pál nem tartozott a Tizenkettő testületéhez, mégis igazi apostol, s joggal nevezzük őt a nemzetek apostolának, a pogányok apostolának vagy a tizenharmadik apostolnak. A zsidó családban, de római állampolgárként született Saul Jeruzsálemben tanulta meg a farizeusi hagyományokat, s mint hithű, buzgó zsidó ember ellenséget látott az új hit terjesztőiben, Krisztus tanítványaiban, s azok üldözője lett. Életét a Damaszkusz felé vezető úton a feltámadt Krisztussal való találkozás titokzatos, látomásszerű élménye változtatta meg, s ennek hatására lett a keresztényüldözőből Krisztus tanítványa. Szent Pál megtérését nem tekinthetjük meg az ő emberi megfontolásból vagy gondolkodásból fakadó személyes döntésének, hanem Isten különleges beavatkozásának. Maga Pál is isteni kegyelemnek tartja azt, hogy Krisztus meghívta őt arra a feladatra, hogy a pogány népeknek hirdesse az evangéliumot. Ha meg akarjuk fejteni, hogy miért volt oly nagy hatással Pál személye a korai keresztény Egyházra, s miért lehetett oly gyümölcsöző igehirdetése a pogány területeken, akkor felfedezhetjük, hogy megtérése pillanatától fogva Krisztus vált Pál életének középpontjává. Megismer egy új igazságot, Krisztus igazságát, s új életcélt kap, azt, hogy Krisztus éljen benne. Apostoli munkája csak azért lehetett sikeres, mert teljesen átadta magát Krisztusnak és az ő tanításának. Krisztus iránti szeretetének talán legszebb tanúbizonysága az, amit a Rómaiakhoz írt levelében ír: „Sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8,38-39).
Ahogyan Péter az Atya kinyilatkoztatására vallotta meg hitét Jézusról, s ahogyan Pált Isten erősítette meg az igehirdetés feladatában, és hitvallásunkban hithirdetésünkben is segít Isten kegyelme.