2017. április 13. – Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza. Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod megmosni az én lábamat?” Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit teszek, de később majd megérted”. De Péter tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is!” Jézus azonban kijelentette: „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták.” Miután megmosta lábukat, fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk: „Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”

Jn 13,1-15

Elmélkedés:

Ti is tegyétek meg! 
 A virágvasárnapi elmélkedésben, a jeruzsálemi bevonulás kapcsán megvizsgáltuk Jézus megfontoltságát, tudatosságát, sorsának és küldetésének tudatos vállalását, illetve a nép rögtönzött cselekvését. Az utolsó vacsora eseményeinél szintén ezekre a szempontokra figyeljünk, azzal a különbséggel, hogy a tömeg helyett a jelenlévő tanítványok magatartására figyelünk. 
Miként a jeruzsálemi bevonulásnál, ugyanúgy a húsvéti vacsora előkészítésénél is Jézus mindent pontosan, előre megtervez. Ennek fényében utasítja tanítványait, hogy hol és milyen módon készítsék el a húsvéti lakomát. Megnevezi a házat, ahová menniük kell és az emeleti termet jelöli ki a vacsora helyszínéül. Itt ül asztalhoz apostolaival este. Az utolsó vacsorát Jézus két cselekedete teszi egyedivé, az egyik az Oltáriszentség alapítása, a másik a lábmosás, ez utóbbit olvassuk a szentmise evangéliumában. Mindkét cselekedet egészen sajátos, korábban nem tesz ilyet Jézus, ugyanakkor nem előzmények nélküli. Az Oltáriszentség alapításakor Jézus a kenyeret az ő testeként, a bort pedig az ő véreként adta a jelenlévő apostoloknak, majd pedig megparancsolta nekik, hogy halálának és feltámadásának emlékezetére ismételjék majd meg cselekedetét. E parancsnak engedelmeskedve ünnepli az Egyház minden szentmisében az Oltáriszentséget, amelyben az Úr Jézus válik jelenvalóvá testével és vérével. Az Oltáriszentség előképének tekinthetjük a csodálatos kenyérszaporítást, amely után Jézus arról beszél a népnek, hogy a kenyérben saját testét adja táplálékul az embereknek, de ott még pusztán kenyérrel táplálja a pusztában éhező népet. Most viszont egészen sajátos dolgot tesz, amikor saját testét és vérét adja a kenyérben és a borban. Nyugodtan állíthatjuk, hogy az Úr most sem rögtönöz, nem váratlanul cselekszik, hanem előre eltervezte, hogy halála és feltámadása, valamint mennybemenetele után ilyen módon, azaz az Oltáriszentségben lesz jelen köztünk. 
Az apostolok lábának megmosása szintén előre megfontolt tett volt. Ilyen módon akarta újabb jelét adni annak, hogy valóban szolgálni jött, miként ennek korábban már számos tanújelét adta. Így akart példát mutatni apostolainak és tanítványainak és minden követőjének, hogy az emberek szolgálata legyen legfőbb gondjuk. Ezért hangzik el parancsa a lábmosást követően: „Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.” 
Az utolsó vacsorán tett cselekedetek váratlanul érik az apostolokat. Kezdetben értetlenül fogadják, nem ismerik fel rögtön azok jelentőségét. Ezt igazolja Péter kezdeti tiltakozása, majd pedig kérése, hogy ne csak a lábát, hanem a fejét és a kezét is mossa meg Jézus. Biztosak lehetünk benne, hogy a többi apostol sem fogta fel abban a pillanatban Mesterük tettének jelentőségét, mindenesetre mély nyomot hagytak lelkükben a tettek, amelyek új megvilágítást nyertek az Úr kereszthalála és feltámadása fényében. 
Az utolsó vacsora üzenetét így foglalhatjuk össze: a szentmisén való részvétel és a szentáldozás erősítse bennünk a Krisztushoz való tartozást és adjon nekünk erőt ahhoz, hogy alázatos szeretettel szolgáljuk embertársainkat az Úr példája szerint!