2017. április 20. – Csütörtök

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”

Lk 24,35-48

Elmélkedés:

A húsvéti jelenések sorozata folytatódik a mai evangéliumban. A feltámadt Krisztus korábban megjelent az üres sírhoz érkező asszonyoknak, majd pedig az Emmausz felé tartó két tanítványnak útközben, akik a kenyértöréskor ismerték fel őt. Most pedig több személynek, az apostolok közösségének mutatja meg magát. Nem lehet szó itt már egyéni képzelődésről, hiszen a megjelenésnél egy nagyobb létszámú csoport van jelen, az apostolokon kívül számos más tanítvány is. A jelenés valódiságát Lukács evangélista azzal is igyekszik bizonyítani, hogy Jézus a jelenlévők szemeláttára eszik a halból és megmutatja a keresztre feszítéskor szerzett sebhelyeit, amelyek feltámadt testén is látszanak. 
Az Úr cselekedetét és sebeit látva egyesek továbbra is csodálkoznak, nehezen mernek hinni, mert valóban példa nélküli esemény, hogy valaki visszatérjen a halálból az életbe. Láthatjuk, hogy a hit nem célba érkezést, hanem utat és előrehaladást jelent. 
A feltámadt Krisztust nem azonnal ismerjük fel, ahogyan szenvedésének, halálának és feltámadásának értelmét is fokozatosan értjük meg. A felismerés és megértés útján fontos szerepe van a Szentléleknek. Emellett annak megértése is időt igényel, hogy küldetésünket felismerve elinduljunk a Krisztusról szóló tanúságtétel útján. Kérem-e, engedem-e, hogy a Szentlélek fokozatosan feltárja előttem a szenvedés és a feltámadás titkát és felkészítsen a tanúságtételre?