2017. június 29. - Csütörtök, Szent Péter és Szent Pál apostolok

   Abban az időben, amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért,
   megkérdezte tanítványaitól: "Kinek tartják az emberek az Emberfiát?"
   Ezt válaszolták: "Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek,
   mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának." Ő tovább kérdezte őket:
   "Hát ti kinek tartotok engem?" Simon Péter válaszolt: "Te vagy a
   Krisztus, az élő Isten Fia."
   Erre Jézus azt mondta neki: "Boldog vagy, Simon Jónás fia, mert nem a
   test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám.
   Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem
   Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a
   mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a
   mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is."
   Mt 16,13-19
   Elmélkedés:
   Tizenöt nap
   Szent Pál apostol a galatákhoz írt levelének elején beszámol arról,
   hogy a damaszkuszi úton történt megtérése után Arabiába indult. Ez az
   útja rendkívül rövid lehetett és nem sok eredménnyel járhatott, ezért
   hamarosan visszatért Damaszkuszba, ahol három évig tartózkodott. Ezt
   követően felment Jeruzsálembe, hogy meglátogassa Péter apostolt és nála
   maradt tizenöt napig (vö. Gal 1,18). Tizennégy évvel később újra
   találkozik a két apostol Jeruzsálemben, amikor az apostolok
   beleegyezésével Pál Barnabással együtt a pogányok térítésére indul,
   majd pedig Antióchiában is találkoznak, itt kisebb vita alakul ki
   köztük azzal kapcsolatban, hogy a pogányoknak meg kell-e tartaniuk a
   zsidó szokásokat.
   De térjünk vissza ahhoz a tizenöt naphoz, amiről semmi többet nem
   tudunk. Mi történt, mi történhetett e két hét alatt? Biztosak lehetünk
   benne, hogy Pál nem anyósa hogyléte felől kérdezte Pétert, akit annak
   idején Jézus meggyógyított (vö. Mt 8,14), és nem is arról faggatta,
   hogy mi történt azzal a százötvenhárom nagy hallal, amelyeket Jézus
   segítségével fogtak az Úr feltámadása után (vö. Jn 21,11). Pál Jézus
   személyére volt kíváncsi és azért ment Jeruzsálembe Péter apostolhoz,
   hogy minél többet megtudjon Jézusról, aki megszólította őt a
   damaszkuszi úton és aki egészen új irányba állította az életét. Pál
   érezte, hogy többet kell tudnia az Úrról, akit eddig csak a különleges
   látomásából ismert. Mégpedig olyan személytől kell minél több ismeretet
   szereznie, aki mindvégig együtt volt vele. Többet kell tudnia Jézus
   személyéről, mert csak így indulhat a pogányok közé hirdetni az Úr
   tanítását. E tizenöt nap alatt Pál nem tett mást, csak hallgatta
   Pétert, esetleg kérdéseket tett fel neki, mert egyetlen szándéka volt:
   minél többet megtudni Jézusról egy valóban hiteles szemtanútól, egy
   olyan személytől, aki nyilvános működése évei alatt mindvégig elkísérte
   az Urat. És Péter ilyen személy volt, az apostolok között az első, aki
   a legnagyobb tekintélynek örvendett. Pál tizenöt napon keresztül
   hallgatta Péter elbeszéléseit a csodákról, a tanításokról, a tanító
   utakon történt eseményekről, az utolsó napokról, a szenvedésről és a
   kereszthalálról, a feltámadás utáni jelenésekről, mindarról, ami Jézus
   személyéhez köthető.
   Egészen bizonyos, hogy Péter számára is nagy élmény lehetett a Pállal
   való találkozás, örömmel fogadta az újabb és újabb kérdéseket, amelyek
   segítségével talán már-már feledésbe merült részleteket idézett fel
   magában. Pál számára, aki korábban hívő zsidó ember, a farizeusok
   csoportjához tartozó írástudó volt, nagy problémát jelentett annak
   megválaszolása, hogy ha valóban Jézus volt a Messiás, akkor miért
   kellett meghalnia? Péter szavainak hatására Pál felismerte, hogy Jézus
   önként vállalta a halált, önként áldozta fel magát minden ember
   bűnéért. Pált nem a csodák és nem a rendkívüli tanítás ragadja meg
   igazán, hanem Jézus kereszthalálának eseménye, az Úr önfeláldozásának
   mozzanata. Ezért írja például a korintusiaknak: "Elhatároztam ugyanis,
   hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a
   megfeszítettről" (1Kor 2,2). Ezért Pál apostol igehirdetésében és
   leveleiben kiemelt helyet kap Jézus tanításának és tetteinek
   ismertetése, de a legfontosabb az Úr üdvösségszerző kereszthalála. A
   népek apostola számára ennek hirdetése a legfontosabb.
   Legyen a mi életünk középpontja is a kereszt! A kereszt legyen hitünk
   erősödésének, keresztény életünknek és Krisztusról szóló
   tanúságtételünknek a forrása!