2018. október 1. – Hétfő

Evangélium

Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a legnagyobb közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy gyermeket, maga mellé állította, és így szólt tanítványaihoz: Aki befogadja ezt a gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb. Ekkor János vette át a szót: Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött ki a te nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem követ téged velünk együtt. Jézus így válaszolt: Ne tiltsátok meg, mert aki nincs ellenetek, az veletek van. 
Lk 9,46-50

Elmélkedés

A mai evangéliumi részletet az előzi meg Lukács írásában, hogy Jézus másodszor beszél tanítványainak a Jeruzsálemben rá váró szenvedésekről, ők azonban nem értették szavait, és ahhoz sem volt bátorságuk, hogy kérdezzenek erről (vö. Lk 9,43-45). Láthatjuk, hogy Jézus személyéhez kötődően a szenvedések és a halál említése rendkívül kellemetlen téma a tanítványok számára, egyáltalán nem érzékenyek arra, hogy Mesterükre milyen szenvedések várnak. Ők azzal vannak elfoglalva, hogy „ki a legnagyobb közülük.” Egymás közti versengésükre az Úr jelképes cselekedettel reagál, odahív egy gyermeket. Érdemes összevetnünk, hogy Márk leírásában Jézus a tanítványok közé állítja a gyermeket és kijelenti: „Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be” (Mk 9,36). Lukácsnál ugyanez a kijelentés hangzik el, de itt Jézus nem a tanítványok közé, hanem maga mellé állította a gyermeket, mintegy kitüntette őt ezzel. Jelképes cselekedete után kimondja a választ a tanítványok kérdésére: „aki a legkisebb köztetek, az a legnagyobb.” 
Jézus kijelentése egyrészt a tanítványoknak szól, másrészt minden keresztény közösségnek. Az Egyházban ugyanis nincs helye a versengésnek, hanem mindenki alázattal végezze feladatát, nem félve semmilyen szolgálattól. A hatalomvágy vagy a dicsőség keresése csak hátráltatja a közösséget, de a szolgáló lelkület példaértékű.