2020. augusztus 3. – Hétfő

Evangélium

Amikor (a kenyérszaporítás után) mindnyájan ettek és jóllaktak, Jézus mindjárt megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak csónakba, menjenek át előtte a túlsó partra, miközben ő elbocsátja a tömeget. Amint elbocsátotta az embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett, és ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Amikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia vagy!” Akkor átkeltek a tavon, és Genezáret földjénél értek partot. Annak a helynek a lakói felismerték Jézust, hírét vitték az egész környéken. Eléje hoztak minden beteget, és kérték, hogy legalább ruhája szegélyét érinthessék. És akik csak hozzáértek, mind meggyógyultak.
Mt 14,22-36

Elmélkedés

A kenyerek és halak megszaporítása alkalmával az apostolok megtapasztalták, hogy Mesterük a szükséghelyzetben is képes segíteni. Aztán amikor mindössze néhány óra múlva jön egy újabb szükséghelyzet, akkor már semmire sem emlékeznek. Látták a csodát, és persze más napokon is látták Mesterük rendkívüli tetteit, most a tengeri viharban elfogja őket az aggódás és a halálfélelem. A kenyérszaporítás csodája egy pozitív élmény volt, ami után igen hamar következett a negatív. A tanítványok nyugalmát minden zavarja: az éjszaka, a szél, a hullámok, az erőfeszítő evezés. És ezek csak a külső tényezők. Mert ott vannak a belsők is: annak tudata, hogy Mesterük éppen nincs velük. Továbbá a szorongás és a félelem. Jézus azonban nem hagyja magukra őket ebben a nehéz helyzetben. Elcsendesíti a háborgó tengert és elcsendesíti az apostolok szívének nyugtalanságát is.
Péter apostol viselkedése is tanulságos számunkra. Amíg Jézusra néz, addig képes a víz tetején járni és nem süllyed el. Mert az a feltétlen bizalom tekintete. De abban a pillanatban, amikor tekintete a hullámokra irányul, süllyedni kezd. Bízok-e Jézusban?
Életünk minden vihara tanítómesterünk lehet. Életünk minden próbatétele a lelki fejlődés következő lépcsőfoka lehet. Csak az a kérdés, hogy bízunk-e az Úr segítségében? Észrevesszük-e amikor közeledik, hogy segítsen rajtunk?