Napi evangélium

2017. január 2. – Hétfő

Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.

Jn 1,19-28

Elmélkedés:

Keresztelő Szent János különös életmódja és tevékenysége nem csak a nép figyelmét keltette fel, hanem a vallási vezetőkét is. Prófétai jellemvonásai, hatásos üzenetei alapján azt gondolták, hogy személyében Isten hosszú idő után újra prófétát küldött népéhez vagy talán ő maga a messiás. Ez az elképzelés húzódik meg a küldöttek kérdései mögött. János viszont nem tartja magát sem a messiásnak, sem Illésnek, aki a közvélekedés szerint a messiási időket megelőzően újra el fog jönni, de még prófétának sem. Keresztelő János jól tudja, hogy milyen feladatra választotta ki őt Isten, és ennél nem képzeli magát nagyobbnak. Ő a Megváltó előfutára, akinek az a küldetése, hogy előkészítse a messiás jövetelét.
Ugyanakkor a Keresztelő nem csak saját küldetésével van tisztában, hanem az őt követő Jézus feladatával is. Éppen ezért önmaga helyett a közelgő Jézusra irányítja az emberek figyelmét. Arról beszél, arról tesz tanúságot, aki utána fog tevékenykedni. Krisztusra mutató személye abban példa számunkra, hogy a mi életünk is ilyen legyen. Az egymással való versengés, a nagyravágyás, a túlzott önbecsülés helyett az engedelmesség, az alázat és az önfegyelem segíthet ebben. Isten dicsőségéért való szolgálat ugyan nem szerez feltétlenül hírnevet, de biztosítja az üdvösséget.