2021. augusztus 2. – Hétfő

Evangélium

Abban az időben: Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak Mikor kiszállt, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve és meggyógyította betegeiket. Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: „Sivár ez a hely, és késő már az óra is. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmet szerezzenek maguknak!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” Ők ezt felelték: „Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk.” Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!” Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta a tanítványoknak, a tanítványok pedig az embereknek. Mindannyian ettek és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyerekeket.
Mt 14,13-21

Elmélkedés

A csodálatos kenyérszaporítás történetét olvassuk a mai napon. A leírás szerint Jézust tanítványai figyelmeztetik, hogy a több ezer embernek nincs ennivalója a pusztaságban, jobb volna mielőbb hazaküldeni őket. Ekkor Jézus így szól: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” (Mt 14,16). Erre ők előhozakodnak az öt kenyérrel és a két hallal, ami igencsak kevésnek tűnik ahhoz, hogy ennyi ember ehessen belőle. Ezzel azt jelzik Jézus felé, hogy lehetetlennek tartják a kérés teljesítését. Amikor aztán Jézusnak adják a keveset, ő csodát tesz. Megáldja a kevés kenyeret, megtöri, majd a tanítványoknak adja, hogy osszák ki a népnek.
A történetet a szentírásmagyarázat hagyományát követve az Oltáriszentség előképeként értelmezzük. Az utolsó vacsorán, az Oltáriszentség alapításakor Jézus hasonlóan cselekszik. Megáldja és megtöri a kenyeret, majd saját testeként nyújtja apostolainak. Ezután megparancsolta nekik, hogy ezt cselekedjék az ő emlékezetére. Egyébként mindkét történet ugyanazzal a szófordulattal kezdődik: „amint beesteledett” (Mt 14,15 és Mt 26,20).
A szentmisében az utolsó vacsora jézusi cselekedetét tesszük jelenvalóvá, amikor az ő keresztáldozatára emlékezve és azt megelevenítve, a miséző pap Krisztus személyében cselekedve megáldja és megtöri a kenyeret, amely az Úr szent testévé átváltozva a híveknek kiosztásra kerül a szentáldozáskor.