2017. június 5. – Hétfő

Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz: Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre. 
Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették. Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek. Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből. Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az Írást? 
A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett. 
Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben. 
Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.

Mk 12,1-12

Elmélkedés:

A gonosz szőlőmunkásokról szóló tanítást Márk evangélista azzal a megjegyzéssel vezeti be, hogy Jézus ismét példabeszédekben kezdett tanítani. A történet során mindvégig érezzük, hogy nem egy alaptalan hasonlatról van szó, s ezt azok a főpapok és vallási elöljárók is rögtön megérezték, akikhez az Úr beszélt. A szőlő tulajdonosa maga Isten, a szőlőmunkások pedig a választott nép tagjai. Isten időnként elküldte szolgáit, a prófétákat, de nem hallgattak rájuk. Az elszámoltatás, a termés begyűjtése jogos elvárás a szőlő gazdájától, de ennek az elvárásnak a munkások egyáltalán nem akarnak megfelelni, fellázadnak a gazda ellen. Az ellentét az újabb szolgák küldésével folyamatosan fokozódik, végül a gazda fiának elküldésével és az ő megölésével éri el tetőpontját. Itt már nem Izrael történelmének múltjáról van szó, hanem utalás ez Jézus várható sorsára, halálára. 
A példázatra nem érdemes úgy tekintenünk, mintha az események megmásíthatatlan, végzetszerű leírása volna, hanem inkább figyelmeztetésként és meghívásként kell értékelnünk. Egyrészt tehát figyelmeztetés, hogy ne képzeljük magunkat Istennek és ne akarjuk kezünkbe ragadni az események irányítását, mert Isten a történelem Ura. Másrészt meghívás, hogy Jézus személyében ismerjük fel Isten Fiát és éljünk szeretetközösségben Istennel.