2018. február 19. - Hétfő

   Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor
   az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és
   helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik
   előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor
   elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a
   kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz:
   "Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek
   készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas
   voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok;
   ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek;
   börtönben voltam, és ti meglátogattatok!"
   Erre megkérdezik tőle az igazak: "Uram, mikor láttunk téged éhezni,
   hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna?
   Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy
   betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy
   meglátogattunk volna?" Akkor a király így felel: "Bizony, mondom
   nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem
   tettétek!" Ezután a balján állókhoz szól: "Távozzatok tőlem, ti,
   átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült.
   Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem
   adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és
   nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem
   látogattatok meg engem!"
   Erre ők is megkérdezik: "Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy
   szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem
   siettünk a segítségedre?" Ő pedig ezt feleli majd nekik: "Bizony,
   mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem
   tettétek!" Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az
   örök életre.
   Mt 25,31-46
   Elmélkedés:
   Jézus példabeszéde, amit a mai evangéliumban olvasunk a végső idők
   ítéletét állítja elénk, amely során majd arról kell számot adnunk
   Istennek, hogy földi életünk során gyakoroltuk-e az irgalmasság
   cselekedeteit, azaz a szeretet jótetteivel fordultunk-e rászoruló
   embertársaink felé. Az irgalmasság testi és lelki jócselekedeteinek
   gyakorlására akkor leszünk képesek, ha a másik emberben valóban
   Krisztust látjuk és a nélkülözők arcán észrevesszük a szenvedő Krisztus
   arcvonásait. A rászorulók iránti odafigyelés és segítségnyújtás kiváló
   eszköz ahhoz, hogy a nagyböjt folyamán találkozzunk az Úrral.
   Az irgalmasság gyakorlását érdemes összekötnünk a szentgyónással, amit
   semmiképpen se felejtsünk el a nagyböjti időben. Előfordul, hogy a
   gyóntató pap ilyenkor elégtételként valamilyen jócselekedet végzését
   kéri tőlünk. Tegyük ezt meg örömmel! Ne keressünk kifogásokat és ne
   hivatkozzunk saját szegénységünkre! Legyünk valóban nagylelkűek! És ha
   a gyóntató lelkiatya esetleg valamilyen más jellegű elégtételt javasol,
   akkor is vállalhatunk önként még valamilyen jócselekedetet. Önként
   vállalt lemondásainkkal és önmegtagadásainkkal egyesülünk a szenvedő
   Krisztussal, akinek önfeláldozása révén szereztük meg a bűneink
   bocsánatát. Legyünk buzgók és találékonyak a jócselekedetek
   gyakorlásában, s azokért ne várjunk az emberektől semmiféle elismerést!