2020. február 4. – Kedd

Evangélium

Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” Erre ő elment vele.
Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?” De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele –, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!”
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték: „Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?” A hír hallatára Jézus így bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!” Péteren, Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik.” Azok kinevették. Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm”, ami annyit jelent: „Kislány, mondom neked, kelj föl!” A kislány azonnal fölkelt, és járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Mk 5,21-43

Elmélkedés

Jairus lányának feltámasztásáról olvasunk a mai evangéliumi részben. A történet jelentőségét akkor értjük meg igazán, ha kicsit visszatekintünk az előzményekre, Jézus csodáira. Korábban Jézus parancsolt a betegségnek és azok megszűntek, mert hatalma van a betegség felett. Parancsolt a szélnek és a viharnak, mert hatalma nagyobb, mint a természet erői. Parancsolt a gonosz lelkeknek és szavára azok elhagyták a megszállottakat, mert az Úr isteni hatalma erősebb, mint a gonosz hatalma. E történetekben észrevehető a fokozás. Jézus hatalmának bemutatása akkor éri el a tetőpontját, amikor egy halott kislányt támaszt fel, visszahívja őt az életbe. Meg tudja tenni, mert van hozzá hatalma, s az erősebb, mint a halál.
Jairus elismeri Jézus hatalmát pusztán már annak tényével, hogy hozzá fordul segítségért. De ehhez rögtön hozzá kell tennünk azt is, hogy még nem ismeri ennek a hatalomnak az igazi nagyságát, még nem tudja, hogy az Úrnak hatalma van még a halál felett is. Amikor előadja kérését, még él a lánya, tehát gyógyítást vár, gyógyító csodát remél. Amikor hamarosan a kislány halálhírét hozzák, ő nem hallgat azokra, akik feleslegesnek tartják Jézus jövetelét, hanem az Úr bátorítására hisz. Inkább hisz Jézusnak, mintsem azoknak, akik reménytelennek látják a helyzetet. A csoda, a tizenkét éves kislány feltámasztása az ő hitének és az Úr irgalmasságának köszönhető.