2017. március 7. – Kedd

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok: 
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, 
szenteltessék meg a te neved; 
jöjjön el a te országod; 
legyen meg a te akaratod, 
amint a mennyben, úgy a földön is. 
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; 
és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; 
és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! 
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”

Mt 6,7-15

Elmélkedés:

Abból, hogy Jézus milyen gyakran és módon imádkozik, láthatjuk, mennyire fontosnak tartja az Atyával való állandó párbeszédet. Az Atya figyel a Fiúra, akit a világba küldött és a Fiú hallgat az Atyára, akinek a küldetésében jár s akinek engedelmeskedik. Az apostolok és a tanítványok Mesterük mellett e kapcsolat mélyébe nem láthattak bele. Azt láthatták, hogy az Úr rendszeresen elvonul, keresi a magányt, pontosabban ez idő alatt csak az Atyára akar figyelni imádságban. Megérezhették, hogy Jézus ebből merít erőt, ebből tudja, hogy mit kell tennie. Néhány alkalommal azt is láthatták, hogy egy-egy csoda előtt Jézus az égre tekintve imádkozik, így kéri az Atya segítségét. 
Mindezek felébresztették a tanítványokban a vágyat, hogy ők is ilyen buzgósággal, odaadással imádkozzanak Istenhez. Ezért tanítja meg nekik Jézus a Miatyánkot, amiről a mai evangéliumban olvasunk. Bátorítja őket, hogy akár egyénileg, akár közösségben imádkoznak, szólítsák Atyjuknak Istent és így fejezzék ki bizalmukat iránta. 
Ha rendszeresen imádkozunk, kialakul a személyes kapcsolat a mennyei Atyával, aki gyermekeinek tekint minket, Jézussal, aki barátaivá fogad bennünket és a Szentlélekkel, aki megtanít minket a helyes imára. Nem egyoldalú beszéd ez, hanem kölcsönös párbeszéd, amelynek folyamán arra figyelek, hogy mit üzen nekem Isten, és ő is meghallgatja mondanivalómat.