2017. március 14. – Kedd

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”

Mt 23,1-12

Elmélkedés:

Jézus úgy beszél a farizeusokról és az írástudókról, mint akik helytelen magatartásukkal akadályozzák az embereket a vallási törvények helyes megtartásában. Buzdítanak ugyan másokat, hogy pontosan tartsák meg a mózesi törvényeket, ők maguk azonban e parancsokat sokszor kijátszották és semmibe vették azok mélyebb szándékát. Az volna a feladatuk, hogy példát mutassanak, de felszínes vallásosságuk az Úr megítélése szerint egyáltalán nem követendő. 
Ennek kapcsán megkérdezhetjük magunktól, vajon mennyire akadályozzuk vagy segítjük mások üdvösségét? Nem egyedül törekszem a mennyország felé, s nem egyedül leszek ott, mert akkor az már nem is az üdvösség volna. Isten nem akarja senkinek a vesztét, hanem minden embert üdvözíteni akar, ezért minden kereszténynek azt a feladatot adja, hogy segítsük egymást az örök üdvösség felé vezető úton. Az üdvösség kulcsa Krisztus kezében van. Vele járjunk az úton! Az ő szavaiból és cselekedeteiből egyaránt Isten szeretete sugárzik és az Atyának való engedelmességből fakadnak. Ugyanezt a lelkületet kéri tőlünk, követőitől is. Ne csupán szavainkkal tegyünk tanúságot az irgalmas Isten jelenlétéről a világban, hanem cselekedeteink is legyenek követésre méltóak és példamutatóak!