2017. május 16. – Kedd

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.”

Jn 14,27-31a

Elmélkedés:

Jézus arra bátorítja apostolait az utolsó vacsorán, hogy ne szomorkodjanak, hanem örvendezzenek elmenetelén, mert távozása visszatérés az Atyához. Tanítványaként nem ragaszkodhatnak az apostolok a végtelenségig ahhoz, hogy Mesterük maradjon ebben a világban, mert akkor Jézus nem teljesítené küldetését. 
Az Atyához való visszatérés gondolata valójában nem volt újdonság a tanítványok számára, mert nyilvános működésének ideje alatt Jézus többször is beszélt nekik arról, hogy az Atyától jött. Származása meghatározó volt számára, s egyúttal olyan tény, amelynek ismerete szükséges ahhoz, hogy megértsük tanítását és cselekedeteit. A mennyei Atya által rábízott igazságot hirdette és az Atya által tett mindent, tettei az Atya dicsőségét szolgálták. 
Küldetése befejezéséhez közeledve, már kevésbé beszél származásáról, inkább arról tanít, hogy hová indul. Természetesen ahhoz tér vissza, akitől e világra jött. Mennybe indulása örömmel tölti el azokat, akik szeretik őt, mert ez jelzi, hogy küldetése beteljesedett, s indul, hogy a mennyországban helyet készítsen övéinek. Helyet mindazoknak, akik szeretik őt. Örök otthont azoknak, akik hisznek benne. Örök boldogság helyét, állapotát azoknak, akik az üdvösségre törekszenek. Nekem is.