2019. február 1. – Péntek

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: 
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.” 
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.” 
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik. 
Mk 4,26-34

Elmélkedés

Az Isten országáról szóló tanítás folytatódik a mai evangéliumban. Szerdán már olvastunk egy részletesen kifejtett példabeszédet a magvetőről és annak Jézus általi magyarázatát is megismertük. Ennek kiegészítéseként újra a magvető emberről beszél Jézus, de elsősorban nem az ő személye áll a középpontban, hanem a magok kikelése. Ez a példabeszéd is nyitott, többféle értelmezést megenged, miként Jézus más példázatai is. 
Egyrészt gondolhatjuk azt, hogy a magokat a földbe elvető, majd pedig annak kikelését nyugodtan váró ember maga Jézus. Ő az, aki az Isten országának jó magját elülteti az emberi szívekben, és várja ennek gyümölcsét. Egy másik lehetséges magyarázat szerint a hallgatóságnak, akik szívükbe fogadták Isten tanítását, tenniük kell azért, hogy Isten országa növekedjen bennük és másokban. Az első értelmezés inkább azt helyezi előtérbe, hogy az Úr munkálkodása után Isten kegyelme nem látványosan, hanem rejtve, titokzatos módon eléri a maga hatását az emberi lelkekben. A második értelmezésbe viszont az ember Istentől kapott küldetése és személyes felelőssége kap nagyobb hangsúlyt. Mindkét magyarázat helyes, egyik sem zárja ki a másikat. 
Engedem-e, hogy Isten kegyelme átalakítsa az életem? Kész vagyok-e feladatot vállalni azért, hogy Isten országa növekedjen a világban?